Megjelent Navracsics Tibor dress code rendelete

A miniszter egységes öltözködést vár el az ügyintézőktől.

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter úgy döntött módosítja saját, még közigazgatási és igazságügyi miniszterként kiadott, a kormányablakok személyi és technikai feltételeiről szóló rendeletét. Navracsics Tibor

a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 281. § (10) bekezdésében – figyelemmel a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 568/2022. (XII. 23.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdésére – kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 178. § 6. pontjában meghatározott

feladatkörében eljárva rendelte el az egységes ruházatot a kormányablakok dolgozóinak.

A kormányablakban dolgozó kormánytisztviselőknek munkavégzésük idején fehér blúzt, illetve inget, valamint sötét szoknyát, illetve nadrágot kell viselniük.

A járási hivatal vezetője köteles gondoskodni ennek betartatásáról. A rendelet december 1-jéig ad időt a dolgozóknak a megfelelő ruha beszerzésére.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közleményben tudatta, hogy a rendeletre egy július végi kormánydöntés végrehajtásához volt szükség, így megkezdődhet a pluszjuttatás kifizetése a kormányablak-ügyintézőknek, akik így

fejenként évi nettó 150 ezer forint ruhapénzt kapnak. 

Ezt az összeget már idén biztosítják az érintett mintegy 4400 ügyintézőnek, segítve az öltözködési szabályok betartását.

A dress code valószínűleg nem okoz majd gondot, a Navracsics Tibor vezette tárca egy korábbi cikkünkre reagálva ugyanis azt állította: négy év alatt komoly béremelés valósult meg a kormánytisztviselőknél, átlagfizetésük jócskán felülmúlja a garantált bérminimumot, már havi bruttó 500 ezer forint felett van. Az érdekképviselet ezt a képet ugyanakkor azzal árnyalta, hogy az átlagot a vezetők magas fizetése húzza fel.

Kapcsolódó
A nagy béremelést a vezetők kapták, a beosztottaknak alig jutott – kitálaltak a kormánytisztviselők
A minisztérium által közölt átlagbér inkább csak a vezetői réteg kivételezett helyzetéről árulkodik.