Elhunyt férje síremlékébe rejtette a drogot, több mint 50 millió forintnyi amfetaminolajat foglaltak le

45 kiló speed készülhetett volna a lefoglalt kábítószer-alapanyagból. Videókkal.

Több mint 14 kilogrammnyi amfetaminolajat találtak egy tardosi férfi autójában, illetve egy hozzá köthető ingatlanban – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán, a police.hu oldalon.

A rendőrség még tavaly ősszel kezdett el nyomozni egy bélapátfalvai férfi ellen, miután felmerült a gyanú, hogy speedet és ecstasyt árul. A zsaruk le is csaptak rá, amikor pont nyélbe ütött egy üzletet. Aznap arra is fény derült, hogy az illegális bizniszben édesanyja segítette, aki az elhunyt férje síremlékébe rejtette a kábítószert.

Az NNI miskolci nyomozói számára azonban a felderítés ezzel még nem ért véget, mindenképp arra törekedtek, hogy azonosítsák a 37 éves férfi felső kapcsolatát. Alapos kutakodásuknak köszönhetően olyan információ jutott a tudomásukra, miszerint a bélapátfalvai férfi egy tardosi társától szerezheti be a drogot, amit pedig Hollandiából kaphat. Egy időpont is körvonalazódott és az is, hogy a férfi az illegális csomagot Rajkánál akarja behozni az országba.

A közlemény szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei szeptember 5-én, a rajkai határátkelőhelyen kábítószerkereső kutyával ellenőrizték a 44 éves férfi autóját, és a küszöb alá rejtve, hét csomagban folyadékot és egy csomag kristályszerű anyagot találtak. Az előzetes szakértői vélemények alapján kiderült, hogy az előbbiekben amfetaminolaj, míg az utóbbiban metamfetamin volt.

Az olaj – ami a speed előállításának alapja – mintegy 13 kilogrammot nyomott, míg a kristályos csomag 170 grammnyi volt. A KR NNI munkatársai kutatást tartottak a férfihoz köthető ingatlanokban is: egy tatai garázsból ugyanolyan – egy kilogrammnyi – folyadék került elő, mint amilyet az autóba rejtettek.

Ezen felül a nyomozók lefoglaltak még metanolt és kénsavat is, amik (az amfetaminolaj mellett) szintén a speed előállításához szükséges vegyületek, ezen túl mobiltelefonokat, kannákat, simítózáras tasakokat, valamint csaknem 4 millió forintot is találtak. Az autóból és az ingatlanokból előkerült kábítószer-alapanyag összesen több mint 14 kilogramm volt, amiből hozzávetőlegesen 45 kilogramm speed készülhetett volna. Ennek a feketepiaci értéke alsó hangon is több mint 50 millió forint.

A nyomozók a tardosi férfit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.