Varga Mihály az MNB-elnökségről: Mindig mindenen el kell gondolkodni

Erős kormányzati össztűz alatt van a napokban Matolcsy György, a jegybank jelenlegi elnöke.

Varga Mihályt arról kérdezte az ATV, hogy ha Orbán Viktor felkérné a jegybank vezetésére, akkor elvállalná-e a feladatot.

Mindig, mindenen el kell gondolkodni

– hangzott a pénzügyminiszter válasza a csütörtöktől induló kétnapos, budapesti csúcs apropóján tartott sajtótájékoztatón. Ezelőtt a Reuters riporterének erre vonatkozó kérdésére még hűvösebben azt válaszolta, hogy a kérdés „márciusban lesz esedékes, mindent a maga idejében”. A Világgazdaság azt írja, Varga elmondta azt is, a kormányfő jogosítványa, hogy jelölje a jegybank elnökét, és nem érzi illetékesnek magát, hogy ebben a kérdésben válaszoljon.

Orbán Viktor a kötcsei pikniken, zárt körben tartott előadásáról kiszivárgott információk szerint arról is beszélt, hogy csak azt várják, hogy a kormányt időről időre kritizáló Matolcsy György MNB-elnöknek lejárjon a mandátuma, 2025-ben. Ezután a miniszterelnök maga is nyilvánosságra hozott részleteket a kötcsei beszédéből, amelynek egyik érdekes része arról szólt, hogy a mostani Pénzügyminisztériumból és Nemzetgazdasági Minisztériumból (NGM) egy nagy tárcát gyúrna össze, a másik minisztert pedig a jegybank élére jelöli. A pletykák egy ideje arról szólnak, hogy Varga lehet Matolcsy utódja az MNB élén, Nagy Márton pedig az egyedüli gazdasági miniszter maradhat.

Matolcsyt elég erős össztűz éri a kormány felől a napokban. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is beleszállt egy keddi interjúban, mondván úgy érzi, „mintha a jegybank elnöke nem követné, hogy a kormány mit tesz”.