Gyógynövények, melyek segíthetnek az emésztési problémákban

Magyarországon minden harmadik ember szokott tapasztalni valamilyen emésztési problémát, ezért fontos tisztában lennünk vele, hogyan léphetünk fel az ilyen panaszok ellen. Legyen szó puffadásról, teltségérzetről vagy görcsökről, számos olyan gyógynövény létezik, amelyek enyhíthetnek szenvedésünkön.

Keserű tatárvirág

Közülük az egyik legelterjedtebb a keserű tatárvirág (Iberis amara), amely sziklakerti és csokordíszítő növényként is kedvelt, de elsősorban emésztésjavító hatásaiért szokták keresni. Ebben a növényben glukozinolátok, glikozidok, A- és C-vitamin található, fogyasztása pedig tonizáló hatást gyakorol a gyomor és a vékonybél simaizmaira, ennek köszönhetően pedig enyhíti a teltségérzetet. Bizonyos növényi anyagai ráadásul a szabad gyökök képződését is gátolják, valamint szabályozza a savtermelést és hozzájárul a nyálkahártya védelméhez, ezáltal a gyomorégést is csökkenti.

Egyes források szerint ezt a gyógynövényt márt az ókori görög orvos, Galénosz is alkalmazta, aki állítólag egy ibériai beteget kezelt a virágával. A késő középkorban aztán már elterjedt volt használata, leginkább bor vagy tonik formájában fogyasztották a görcsök, gyulladás kezelésére.

Orvosi angyalgyökér

Szintén hosszú múltra tekint vissza a gyógyászatban az orvosi angyalgyökér (Angelica archangelica), mivel az északi népek már a középkorban is termesztették. A növény minden részét felhasználják orvosi célokra, mivel gyökere, levele és termése egyaránt tartalmaz illóolajokat és keserűanyagot, amelyek együtt jó étvágygerjesztő, emésztést serkentő, szélhajtó, gyomorerősítő és görcsoldó hatást fejtenek ki.

Teaként, fűszerként és borban is szokták fogyasztani, valamint fürdőt is készítenek belőle. Az emésztési problémák mellett epebántalmak és reuma ellen is szokták használni, továbbá vízhajtó és vértisztító hatása is van. Aki viszont hosszú időn keresztül fogyasztja, fényérzékennyé válhat tőle, így érdemes kerülnie a napozást.

Borsmentalevél

A borsmentát (Menthae piperitae folium) már az ókori Egyiptomban is termesztették, kedvező hatásai miatt. Levele nagy mennyiségben tartalmaz illóolajat, amely az egyik legsokoldalúbb illóolaj, számos egészségügyi probléma kezelésére alkalmazható.

Többek között enyhíti az izomfájdalmakat, de jótékony hatással van a májra és a légúti megbetegedésekre is. Ezek mellett, persze, az emésztési panaszokon is segít, ellazítja a gyomor-bél traktust, enyhíti a puffadást, a hasi görcsöket, javítja az emésztést is. A borsmenta az émelygés megszüntetésében is a segítségünkre lehet, ugyanis olyan emésztőenzimeket aktivál, amelyek csökkentik a hányingert.

Ha pedig a felsorolt gyógynövények nem válnának be valamiért, akkor sem kell csüggednünk, hiszen számos alternatívát próbálhatunk ki. Ilyenek, például, a görcsoldó hatású köménytermés (Carvi fructus), az emésztőrendszer mozgását segítő kamillavirágzat (Matricariae flos), az emésztést segítő máriatövis termés (Silybi mariani fructus), a felfúvódást enyhítő citromfű (Melissae folium), a puffadást mérséklő vérehulló fecskefű (Chelidonium majus) vagy éppen a nyugtató és fájdalomcsillapító hatású igazi édesgyökér (Liquiritiae radix).

Szponzorált tartalom

Az Iberogast egy emésztést segítő gyógyszer, amiben 9 gyógynövény hatásai érvényesülnek. Ezek a gyógynövények egymás hatását erősítve, egy időben képesek csökkenteni a hasi fájdalmat és görcsöt, a teltségérzetet és a puffadást. Az Iberogast továbbá megnyugtatja a gyomor idegeit is.

Az Iberogast belsőleges, oldatos cseppek formájában, vény nélkül kapható gyógyszer. Forgalmazza: Bayer Hungária Kft., 1117 Budapest, Dombóvári út 26. CH-20240827-96

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

 

A cikk a Bayer Hungária Kft. megrendelésére készült.

CH-20240827-100