Gyurcsány: A kormány provokátorokat használt Kiss László besározására

A DK elnöke átértelmezte az óbudai történéseket.

Egy nappal az óbudai önkormányzat után a DK elnöke is megnyilatkozott a letartóztatott Kiss László polgármester ügyében.

Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán tett közzé egy lázító-lázadó hangvételű bejegyzést, amelyben egyfajta fedett akcióként értelmezte a pártjához tartozó Kiss Lászlóval szembeni hatósági fellépést.

A DK elnök szerint ugyanis az történt, a kormány emberei „környékezték” meg a polgármestert, és állami provokátorok dolgoztak azon, hogy besározzák és „bűnbe vigyék” a politikai ellenfelet.

Kiss ellen szervezett akciót folytattak. … Kiss Lászlót börtönbe akarták vinni, hogy uralhassák Óbudát. Az ő szemükben Kiss legnagyobb bűne, hogy nyert

– írta Gyurcsány, azt ígérve, hogy mindezt bizonyítani is fogják.

Hasonló volt az önkormányzat csütörtöki közleményében megfogalmazott érvelés is. Ott azt írták, hogy az óbudai ellenzéki győzelem a Fidesz számára komoly gazdasági érdekeket sértett, mert a polgármester és az őt támogató koalíció „eddig és azután is megakadályozza a Római-part, a Mocsárosdűlő, a Hajógyári-sziget vagy a Római Kemping területének beépítését, szembe megy a fideszes szándékkal, a lakópark-biznisszel.”