Folytatódik a tavalyi történet Csepelen
– jelezte lapunk egyik olvasója, beszámolva arról, hogy a jelek szerint új igazgatóval kezdi meg a következő tanévet a Kölcsey Ferenc Általános Iskola. A fenntartó Dél-Pesti Tankerületi Központ ugyanis nem támogatta az intézményt eddig vezetői Málek István igazgatói posztra beküldött pályázatát, noha rajta kívül senki más nem jelentkezett a posztra.
Csepelen egy évvel ezelőtt is hasonló jelenetek zajlottak le: június végén Borbély Lénárd polgármester azt tudatta, hogy Málek mellett a Katona József Általános iskolát vezető Vargáné Andrási Edit sem folytathatja, mivel a fenntartó a megbízatásuk lejárta után egyikük pályázatát sem találta érdemesnek a folytatásra. A Fideszből kiszorított (a júniusi polgármester-választáson hatalmas fölénnyel nyerő) Borbély Németh Szilárdot, a Fidesz helyi erős emberét vádolta a politikai döntés meghozatalával. De miután mind a szülők, mind a diákok és az iskola dolgozói kiálltak az elküldött igazgató mellett, Málek újabb pályázatát elfogadták, így újabb egy évig folytathatta az iskola élén.
A tankerület tavaly azzal indokolta az igazgató menesztését, hogy másoknak is lehetőséget akarnak adni. Az iskola közösségének szolidaritása viszont azt mutatta, hogy az igazgató közmegelégedésre végzi a munkáját, és mivel konkrét kifogásokról nem lehetett hallani, úgy tűnt, az iskola szempontjából az a legjobb, ha ő marad az igazgató. Ehhez képest az idén a hírek szerint újra elutasították a pályázatát. Ezzel kapcsolatban megkerestük a Dél-Pesti Tankerületi Központot, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak.
Tavaly még kiválónak számított az igazgató
A Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium élére is új igazgató kerülhet. Hogy ki, az egyelőre rejtély, mert a posztot egyetlen ember pályázta meg, Cselik Ágnes Eszter, aki az elmúlt húsz évben vezette az intézményt. Az ő pályázatát azonban indoklás nélkül elutasította a fenntartó Külső-Pesti Tankerületi Központ.
Cselik magyarul és spanyolul tanított irodalmat. Munkája elismeréseként korábban megkapta a Spanyol Polgári Érdemrend Tiszti Keresztjét, amit az ibériai ország uralkodója, VI. Fülöp adományozott neki. Ennél is beszédesebb, hogy az elmúlt évben a fenntartó két alkalommal is felmérte az iskola és az igazgatónő munkáját a saját értékelési rendszere alapján, és mindkét alkalommal kiváló minősítést adott mind az iskolának, mind Cselik Ágnesnek Eszternek.
A pedagógus az rtl.hu-nak nyilatkozott az elmúlt napok történéseiről. Cselik Ágnes Eszter vezetése alatt a Károlyi nyíltan kiállt a tanárdemonstrációk és az iskolarendszer átalakításának szükségessége mellett. A lapnak azt mondta ezzel kapcsolatban, nem gondolta volna, hogy ez befolyásolhatja a pályázatát, most viszont nem tudja kizárni ennek a gondolatát. Az rtl.hu írása szerint az iskolai közösség egyelőre nem hajlandó tudomásul venni a döntést, ezért levelet intéznek az oktatási kormányzatnak a döntés megváltoztatása érdekében, és petíciót is indítottak azért, hogy Cselik maradjon az igazgató.
Megkerestük a Külső-Pesti Tankerületi Központot, amely lapunknak hangsúlyozta, hogy valóban egyetlen pályázó volt a Károlyi igazgatói posztjára, és bár az eljárás jogszerű és érvényes volt, de eredménytelen lett. „Az iskolák igazgatói beosztásának elnyerésére benyújtott pályázatokat a tankerület kizárólag annak szakmai tartalma alapján ítéli meg, és tesz javaslatot a döntéshozónak. A tankerületi központ a miniszteri döntés alapján megteszi a szükséges lépéseket, hogy az oktató-nevelő munka zavartalanul induljon el szeptemberben” – írták lapunknak küldött válaszukban.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Totyik Tamás érdeklődésünkre azt mondta, az utóbbi tíz évben a pályázatok körülbelül 10 százalékát utasítják el a döntéshozók, jellemzően azzal az indokkal, hogy az nem felel meg valamely jogszabálynak, vagy a pályázó alkalmatlan. Utóbbi esetben a pályázó kérhet szakmai indoklást, de Totyik szerint ez „nesze semmi, fogd meg jól”. A tankerületeknek minden joguk megvan ahhoz, hogy indoklás nélkül utasítsanak el pályázatokat. A PSZ elnöke szerint alapvető probléma ezzel, hogy miközben az oktatási intézmények adófizetői pénzből működnek, éppen az adófizetők – azaz a szülők és a tanárok – véleményét nem veszik figyelembe egy-egy kinevezésnél.
„Hiába végzi valaki közmegelégedésre a munkáját, bárkit elmozdíthatnak a helyéről” – mondta Totyik, aki szerint épp emiatt érdekesek a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnáziumban történtek is.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, ott sem maradhat a helyén az igazgató, Horváth József, akinek a pályázatát szintén indoklás nélkül utasították el. Amire Totyik az eset kapcsán utalt, hogy a város fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András és Székesfehérvár ugyancsak kormánypárti országgyűlési képviselője, Vargha Tamás is megszólalt Horváth menesztésével kapcsolatban, mindketten sajnálkozásukat és értetlenkedésüket fejezték ki. A Székesfehérvári Tankerületi Központ a döntést ezután azzal indokolta lapunknak, hogy Horváthtal szemben több szakmai kifogás is felmerült – például az, hogy az iskolából több pedagógus pert indított a tankerülettel szemben kifizetetlen túlórafeladatok miatt, és a követeléssel a tankerület először a keresetlevélben találkozott.
Ezt az indoklást viszont a Vasvári közössége tartja jogtalannak és elégtelennek, ezért a jövő héten demonstrációval állnak ki az elküldött igazgató mellett. Emellett petíciót is indítottak a maradása érdekében, amit két nap elteltével több mint ötezren írtak alá.
Az olyan esetekben, amikor az igazgatóválasztás eredménytelen, néhány hónapon belül új pályázatokat kell kiírni, addig a kijelölt helyettesek töltik be a vezető pozíciót az intézmények élén. A fenti esetekben is erre van kilátás, az új pályázatok várhatóan az ősszel jelennek majd meg.