Kultúra

Az Urániában járt Daniel Brühl, megnézte a Good Bye, Lenin!-t

Uránia Nemzeti Filmszínház
Uránia Nemzeti Filmszínház
Meglepetés volt a nézőknek, meglepetés volt a mozinak.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház csütörtök délután megjelent Facebook-posztja szerint a Rákóczi úti épületben járt az egy ideje már Budapesten dolgozó, Ruben Östlund új filmjét forgató Daniel Brühl, aki a főszereplésével készült 2003-as Good Bye, Lenin!-t nézte meg.

A színészt a stáb több tagja is elkísérte, sőt, Brühl az Uránia aranykönyvébe is írt egy rövid bejegyzést, a következő szöveggel:

Hatalmas megtiszteltetés és öröm számomra, hogy ebben a tiszteletreméltó filmszentélyben láthatom a Good Bye Lenint. Köszi! xxx Daniel Brühl

Brühl elmondta: többször is járt már korábban az épületben, a mostani vetítésnek azonban azért is örül, mert lehetőséget ad a december 12-én elhunyt rendezőre, Wolfgang Beckerre való emlékezésre, aki alkotótársa és jóbarátja volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik