Jegyezzük meg, hogy a Jóistennek van humorérzéke, mert a párizsi olimpia évében írta ki a magyar történelemből a Momentumot
– mondta választásértékelő beszédében Orbán Viktor, ami annyiban meglepő volt, hogy alig egy héttel korábban még nagyjából a világháború kitörésének megelőzése volt a tét, a Fideszre leadott szavazatok pedig egyenesen életmentőként voltak bemutatva, arról nem szólva, hogy deklarált cél volt Brüsszel elfoglalása is. Ennél végül kisebb tétekről szónokolt Orbán, és hogy a háborús pszichózis inkább a kampányra készült, arra utalt a mögötte fölsorakozó politikuskollégák jókedve is.
Persze első blikkre nincs is okuk a szomorkodásra: az EP-választáson elért 44,5 százalékos eredmény ugyan jócskán elmaradt az utóbbi EP-választásokon megszokott számoktól, ám a kegyelmi botrány idején alighanem szívesen aláírták volna ezt is. Ami a problémát okozhatja, az a nem várt stratégiai kihívás: a pártrendszer újrarajzolása.
EP-választás: egy az egyre mehet a Tisza
Magyarországon nincs másik választás, amely annyira pontosan mutatná meg a pártok erejét, mint az EP-választás, ami tisztán listás megméretés. Az utolsó napokban készült kutatások nagy Fidesz-győzelmet jósoltak, a Medián 50 százalékot mért, a kormánypárt brutális mozgósításról számolt be, a háttérben is arról beszéltek a párt politikusai és háttéremberei, hogy csúcsra jár a hatalomgyár gépezete; mindent bevetettek a látványos siker érdekében.
Leíró értelemben ez jó szám, pláne, ha figyelembe vesszük, mennyi válságon estek át az utóbbi években:
- koronavírus-járvány,
- infláció,
- elzárt uniós források,
- kegyelmi botrány és ezzel járó erkölcsi krízis,
- távozó, megbukó politikusok
– a sor folytatható. Ráadásul az önkormányzati választáson is nagyjából hozták az öt évvel ezelőtti eredményeiket, legfeljebb városokat cseréltek, mi több, majdnem habot kentek a tortára Budapest megszerzésével. Azaz ezúttal sem lenne különösebb gondjuk a matekkal, ha a szokásos képlet lenne a túloldalon: csakhogy a komfortos konstrukció odalett, mert megérkezett a Tisza.
Ennek nyomán pedig most a többségi választási rendszerben a Fidesz számára egyedül veszélyes helyzet kialakulására mutatkozik esély: ha a Tisza képes hasonló tempóban növekedni, akkor egy az egy elleni meccseket alakíthat ki a kormánypárttal szemben 2026-ra az egyéni körzetekben. A történelmi tapasztalatokból pedig az következik, hogy már a következő mérésékben záródhat az olló a felek között: a haldokló régebbi ellenzéki pártok megmaradt szavazói közül sokan azonnal megindulhatnak a lehetséges kihívó felé, esetleg nemszavazók juthatnak arra, hogy tiszások lesznek.
Persze, nem tudni, jelent-e még bármit a historikus tudás, hiszen a Tisza, vagyis leginkább Magyar Péter mindennel szemben működött, ami idehaza elgondolható volt: újranyitotta a politikai képzeleteket.
