Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a martonvásári szavazópolgárok. A hatezer fős városban ugyan csupán egyetlen polgármesterjelöltre lehet szavazni vasárnap, Horváth Bálintra, akinek a neve mellett három jelölőszervezetet tüntettek fel: a Martonvásári Polgári Összefogás Egyesületét (MPÖE – A Lokálpatrióták), valamint a két kormánypártot: a Fideszt és a KDNP-t.
Az egyéni listás jelöltek között is az április 11-én a Nemzeti Választási Iroda által nyilvántartásba vett MPÖE – A lokálpatrióták jelöltjei dominálnak: a tízből nyolc jelölt neve mellett látható az egyesület szívecskés logója.
Azonban van egy aprónak tűnő furcsaság. A nyolc MPÖE-s jelölt neve mellett csak négynél van feltüntetve a Fidesz és a KDNP logója, a másik négy jelöltnél csak az MPÖE szerepel.
Ez azért is furcsa, mert a Fidesz-KDNP által is támogatott Horváth Bálint (aki jelenleg Martonvásár alpolgármestere) a Facebookon nemcsak a fideszes jelöltek mellett kampányol, hanem azok mellett is, akiknek nevénél csak az MPÖE szerepel.
Horváth Bálint posztolt például Lipovics Tamásról, a martonvásári katolikus egyházközség képviselő-testületének világi elnökéről, aki az önkormányzat gazdasági bizottságának tagja is. Az ő neve mellett ott szerepel a lokálpatrióták szívecskés logója, a Fidesz-KDNP-é nem.
Mert szükség van egy csapatra! Keressétek a szívecskés logót a jelöltjeink neve mellett!
– írta Horváth, aki hasonló buzdító posztokat írt a napokban Bitó Péter, Pimper László és Szabóné Pályi Judit kapcsán is. Náluk is ugyanaz a helyzet: a szívecskés MPÖE logó ott van a nevük mellett, a Fidesz-KDNP-é nincs.
Megkerestük a Facebookon Lipovics Tamást, Bitó Pétert és Pimper Lászlót azzal a kérdéssel, miért nem szerepel a nevük mellett a szavazólapon a kormánypárti logó, de választ egyelőre nem kaptunk tőlük.
Hogy valami nem stimmel a martonvásári jelöltek támogatásával, azt a helyi választási bizottság május 27-ei döntése is alátámasztja. Egy helyi lakos tett kifogást a martonvásári bizottságnál azzal kapcsolatban, hogy szerinte a plakátok, Horváth Bálint Facebook-oldala, más Facebook-oldalak, valamint az MPÖE szórólapjai alkalmasak a választók megtévesztésére, mivel négy jelölt neve mellett jelölőszervezetként csak az MPÖE neve szerepel, a kifogásolt hirdetéseken viszont az, hogy ezen jelöltek nemcsak az egyesület, hanem a Fidesz-KDNP jelöltjei is.
A bejelentő fotókat is csatolt a beadványához a sérelmezett választási reklámokról. Tény, hogy az első csatolt képen egy plakát látható, amelyen minden érintett jelölt esetén nemcsak az egyesület, hanem a Fidesz és a KDNP is ott szerepel jelölő szervezetként. Van fotó a szórólapról is, amelyen nehezen észrevehetően ugyan, de ott van a Fidesz logó egy szürke (tehát nem narancssárga) háttérbe rejtve. Ezek mind azt bizonyítják, hogy mind a nyolc lokálpatrióta jelölt a Fidesz és a KDNP támogatását is élvezi.
A martonvásári HVB helyt adott a kifogásnak, és úgy döntött május 27-én: valóban megtévesztő, hogy amíg hivatalosan nem minden MPÖE-s egyéni jelöltet támogat a Fidesz és a KDNP, a plakátokon és a szórólapokon viszont minden jelölt mellett ott vannak a kormánypártok nevei is.
A döntés Horváth Bálint Facebookján is nyomon követhető. Május 14-én, tehát 13 nappal a HVB határozata előtt a borítóképén látható csapatfotón még egyértelműen látszik, hogy minden jelöltet a Fidesz és a KDNP is támogat, majd május 29-én már egy korrigált borítóval jelentkezett, igaz, választópolgár legyen a talpán, aki számára egyértelmű, hogy a kormánypártok kit támogatnak és kit nem. Az már csak hab a tortán, hogy a polgármesterjelölt legfrissebb borítófotóján már semmi nincs feltüntetve, sem a MPÖE, sem pedig a Fidesz-KDNP.
Mindenesetre a szavazólap változatlan marad, legalábbis kérdésünkre ezt válaszolta a martonvásári választási bizottság. Indoklásként azt írták, hogy „a kifogás benyújtója beadványában nem a szavazólapok adattartalmát, hanem a kampány során megjelent plakátok, a kiadott szórólapok és egy Facebook-oldal tartalmát kifogásolta, a kifogás elbírálásáról hozott döntés e kampányanyagok jogsértő jellegét állapította meg.”
Azt is hozzátették, hogy a szavazólapok a jelöltállításnak megfelelően, a HVB-határozatokkal megegyező adattartalommal készültek el.
Megkérdeztük a Nemzeti Választási Irodát is. Ők is azt írták, hogy a választási bizottságnak a szavazólap adattartalmának jóváhagyásával kapcsolatos határozata ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani úgy, hogy az legkésőbb a bizottság határozatának meghozatalát követő napon (jelen esetben május 15-én) 16 óráig megérkezzen a határozatot hozó választási bizottsághoz. A szavazólap adattartalma ellen benyújtott bírósági felülvizsgálati kérelmet a Kúria bírálja el legkésőbb a felterjesztést követő napon.
Mivel Martonvásár Helyi Választási Bizottságának 14/2024. számú határozata ellen nem nyújtottak be a Kúriához bírósági felülvizsgálati kérelmet, ezért a HVB határozatának mellékletében szereplő szavazólapot kell jogerősnek tekinteni, a választópolgárok is ezen a szavazólapon adhatják le voksukat a június 9-i helyi önkormányzati képviselők választásán.
A martonvásári történet nem egyedi. Nemrég a Magyar Narancs írta meg, hogy két siófoki fideszes jelöltet amiatt marasztalt el a helyi választási bizottság, mert függetlennek mondták, írták magukat, holott nem csak a választásokra gründolt helyi egyesület jelöltjei, de a Fidesz és a KDNP-é is. Ők a szórólapokon, a plakátokon és a közösségi médiában is függetlenként tüntették fel magukat. Másik két fideszes induló, Mecseki Renáta Ildikó és Incze Domokos „csak” a kampányeszközeiken mulasztották el feltüntetni, hogy a Fidesz és a KDNP jelöltjei is. Ők nem azt írták, hogy függetlenek, viszont csak a harmadik jelölőszervezetük, a Jössz-e Egyesület nevét tüntették fel.
Budapesten pedig az Összefogás Zuglóért Egyesület (ÖZE) a kampány utolsó hetében szórólapjain Magyar Péter és a Tisza Párt mellett kampányol úgy, hogy az egyesülettel Magyar Péterék nem állapodtak meg.