Belföld
Élő
Előadása után kérdésekre válaszolt a miniszterelnök, ezekből is idézünk.
Élő
Nagy világügyekben észnél lenni, a világgazdaságban összeköttetéseket építeni, az uniós vitákban harcolni, szellemi ügyekben kitartani, a nemzetegyesítésben pedig állhatatosnak maradni
Élő
„A céljainkkal időarányosan jól állunk, a gazdaság összteljesítménye 13 év alatt megháromszorozódott” – mondta a miniszterelnök.
Élő
A föderalisták és a szuverenisták küzdelméről is beszél Orbán, szerinte ez a küzdelem a brexit után az előbbiek felé billent.
Élő
A nagy európai cégek nem akarnak kivonulni Oroszországból, csak a töredékük tette meg – állítja Orbán.
Élő
Hosszú világpolitikai fejtegetésbe kezdett Orbán.
Élő
Orbán szerint arra is felhívta a román külügy, hogy ne tüntesse fel rossz színben a nyugati értékeket.
Élő
Orbán elmondja, a demars, amit kézhez kapott, arra inti, hogy ne beszéljen nemzeti szimbólumokról – mire üdvözli a magyar és székely zászlós egybegyűlteket.
Élő
„Román hadakon keresztül érkeztünk meg ide” – utalt Orbán Viktor arra, hogy nacionalista tüntetők gyűrűjében vezették be a tábor területére.
Élő
Tőkés László a román kormányból nemrég kieső Romániai Magyar Demokrata Szövetséget bírálja, mondván, kisajátította a romániai magyarok ügyét, de kollaborál a román elittel, és a szavazatgyűjtésére koncentrál, mintsem hogy a nemzeti közösséggel foglalkozna.
Élő
„Köszöntöm a prédikátor miniszterelnököt és a forradalmár papot” – vezette fel Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke Orbán Viktort és Tőkés Lászlót.
Rövidesen kezdődik Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde, amire ezúttal román nacionalisták is megérkeztek A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor helyszínére.
Videó
Ezért is fontos szerinte, hogy ősztől kezdődik a honvédelmi alapismeretek tantárgy próbaoktatása a kiválasztott középiskolákban.
2023. 07. 22. 09:11
- 03:59 Minősíthetetlen és elfogadhatatlan – kiakadt a Milan edzője a Fradi elleni vereség után
- 03:33 Nemcsak Milánó és Magyarország, egész Európa hallotta a Fradi szurkolóit
- 22:21 Egygólos sikerrel is megelégedett volna az új kézikapitány, 11 gólos diadal lett a vége
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
- 21:54 Simonyi András a beszervezéséről: Az összekötő állandóan a nyakamra járt
- 21:39 „Ez olyan este volt, amire büszkék lehetünk” – a Fradi játékosai szerint hihetetlen érzés Milánóban nyerni
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 21:03 Visszavonták Matolcsy György díszpolgári címét
- 20:55 Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat
- 20:39 Fütyült a San Siro, eltángálta a Fradi a Milant
- 20:32 60 kilométeren át menekült kilőtt kerékkel az M0-son, forgalommal szemben a BMW-s
- 20:08 Visszatértek az erőszakik, és már bánják, hogy megölték Kennedyt
- 20:05 Az egész országot érintő bankválság után lemondott Paraguay elnöke
- 19:54 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.05.
- 19:06 Meghökkentő jelenet Bonyhádon: különleges vendég száguldott végig a főutcán
- 16:04 Egy töltéssel is kimegy a világból ez a kínai villanyautó
- 15:27 Kiraboltak egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 18:20 Bolondot csinált a Fradi idegenben az AC Milanból
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 14:27 Zacher Gábor: Nagyon megharagudtam Orbán Viktorra a testképe miatt
- 14:47 Lemond-e a Lezsák-baki után? – megválaszolta a kérdést az ÁBTL főigazgatója
- 13:44 Orbán Merkely lemondásáról: Bízunk benne, hogy a Tisza-kormány rombolása nem vezet visszafordíthatatlan károkhoz
- 14:19 Utolsó felhívást küldött a minisztérium több tízezer autósnak
- 20:32 60 kilométeren át menekült kilőtt kerékkel az M0-son, forgalommal szemben a BMW-s
- 13:17 Lezsák Anna az ÁBTL főigazgatójának lemondását követeli
