Dübörgő dilettantizmus (magyar külügyek)

Dr Gadó Gábor – Dr Sziklai János: Nyílt levél Novák Katalinnak

A kegyelmezés joga olyan régi, hogy eredetéről sincsenek pontos ismereteink. Az biztos, hogy a Biblia is számos ízben szól róla. A „főkegyúri jog” a modern időkben az állam- vagy köztársasági elnököt illeti. Magyarországon az Alaptörvény ruházza fel az elnököt a kegyelmezés jogával. Az államfő jogköre olyan rendkívüli lehetőség, amely – jellemzően emberiességi, méltányossági megfontolásból – módot ad arra, hogy a független bíróság döntése ne kerüljön végrehajtásra. Mivel a kegyelmi jogkör gyakorlása sérti a hatalmi ágak elválasztásának alkotmányos követelményét, csak kivételes esetben élhet vele a köztársasági elnök. Nem hisszük, hogy hosszan kellene bizonygatnunk, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint nem részesülhet kegyelemben az az elítélt, aki bűnösségét nem ismeri el, erőszakos bűncselekményt követett el bűnszervezet keretében, kimerítve a Btk egyik legsúlyosabb tényállását. Azon sem lehet vitázni, hogy a bűnszervezetben elkövetett terrorcselekmények sorozata, soha, semmikor nem részesülhetett – legalábbis eddig – az államfői kegyelem kedvezményében. Mint látjuk, erre most mégis sor kerülhetett.

A kormánytöbbség az uniós támogatások elnyerése érdekében mindent elkövet annak igazolására, hogy az igazságszolgáltatás a többi hatalmi ágtól függetlenül és pártatlanul működik, Novák Katalin mostani döntései nyomán viszont a bírói elmarasztalás ellenére rasszista bűnözők hagyhatták el diadalmenetben a Váci fegyházat. Napjainkban a törvények uralma helyett a hatalom cinikus politikai számításai alapján dől el, hogy kinek kell leülnie büntetését. Mindezek miatt a nyílt levél aláíróiként nem maradt más választásunk: tiltakoznunk kell a kegyelmi jog visszaélésszerű alkalmazása ellen. Csak remélni tudjuk, hogy – Thomas Mann, elöljáróban idézett sora szerint – gyakorló jogászként és ennek az országnak a polgáraiként sem kell, hogy „pusztulásra ítélteknek érezzük magunkat”.

Csillag István: Lesz magyar bányászjárás?

Orbán politikájában kitüntetett szerepet játszik az értelmiségellenesség. Ez leplezetlenül mutatkozott meg az orvostársadalommal szemben az orvosbérek rendezésével egybekötött új státusrendszerben, amely vezényelhető, engedelmes katonává „fokozta fel” az orvosokat. Az orvosi felelősséget, az autonómiát semmibe vevő rendőri gondolkodás az ügyeleti rendszert SAS behívóval kívánja intézni. Az orvosok szakmai kamarájának, a MOK-nak, a szétverésére tesznek kísérletet, mert az a rendőrterrorra építő Orbán-rendszer számára „kavics a cipőben”, pedig nem csupán érdekképviseleti testület volt, de az orvosetikai normák betartásán is őrködött.

Az értelmiségellenességnek egy másik formája a pedagógusokkal szemben képviselt makacsul keménykedő, a tárgyalásoktól elzárkózó irányvonal. Nincsenek tárgyalások, hanem kizárólag parancsok, a korábbi pedagógusi közalkalmazotti jogviszony szétverésére, ezzel párhuzamosan igazán felháborítóan a magánélet megfigyelésére és az orvosokhoz hasonlóan az „átvezénylésekre”, továbbá senki által nem egyeztetett, szakmai szervezetek által nem ellenőrzött követelmények számonkérésére irányuló törekvések látnak napvilágot. Szintén az értelmiségellenes magatartás megnyilvánulása a Rákosi időszak „B” listázásának, a voluntarista létszámcsökkentésnek a megismétlése a közigazgatás teljesítőképességének mérésén, a teljesítmények nyilvános rendszerén, az átláthatóságon alapuló közigazgatásszervezésen alapuló reformok helyett. Persze, a várható nyugtalanság megelőzésére ezt összekötik a közigazgatási vezetők kiemelt (megvesztegető) bérezésére vonatkozó homályos, ezért fenyegető tervekkel.

Szűcs R. Gábor: DÜBÖRGÓ DILETTANTIZMUS avagy: a magyar külgazdaság tragédiája a totális államban

A hatvanas, de inkább a hetvenes évektől a magyar külkereskedelem különbözni kezdett a többi, a KGST béklyójába kényszerített országétól.  Az 1968-as „új gazdasági mechanizmust”, szovjet nyomásra sikerült ugyan fokozatosan elfojtani, Nyers Rezsőt, a mechanizmus „atyját” továbbá Fock Jenő miniszterelnököt, Fehér Lajost és olyan közgazdászokat, mint Tardos Márton félretenni, de a reformok zöme a külkereskedelemben megmaradt. Nem szűnt meg a termelő/kereskedő /felhasználó vállatok és a külkereskedelmi cégek szerződéses együttműködése, a piacot tehát ismertté és elérhetővé tették az iparvállalatok és a belföldi kereskedők számára is. A külkereskedelmi cégek különféle jutalékos formában együttműködtek ipari-belkereskedelmi partnereikkel. Az állami, termékekre szakosodott külkereskedelmi vállalatok mellett számos nagy, főként nehézipari üzem (a Ganz-MÁVAG, a Ganz Villamossági Művek, a Magyar Hajó-és Darugyár, a Lampart, a Győri RÁBA, az Egyesült Izzó stb.), továbbá pl. a Bábolnai Állami Gazdaság önálló külkereskedelmi jogot kapott, tehát közvetlenül megjelenhettek a külföldi piacokon.

Lehet, hogy a pártvezetés dogmatikus elemei nem ismerték fel a külfölddel fennálló gazdasági kapcsolatok jelentőségét. Az is lehet, hogy nagyon is, és a gazdaság stabilitásának fenntartása érdekében végül megkegyelmeztek a reformoknak ezen a téren.  De a lényeg, hogy a külkereskedelem, amely a nemzeti jövedelemnek nevezett mérőszám már akkor is 75 százalékát adta, jórészt megmenekült a „mechanizmus” megsemmisítése elől.

Széky János: Van ránk idejük

Tudom, hogy magyar történelemben és politikai gondolkodásmódban nem nagyon járatos külföldivel, bármilyen tájékozott, roppant nehéz megértetni a Trianon-tapasztalat fontosságát. (Egyébként másmilyen gondolkodású belföldivel is.) A szokásos politikai választóvonalak itt nem érvényesek – gazdasági és társadalompolitikai nézetektől függetlenül a „jobboldali” jellemzően sérelmi alapú etnonacionalistát jelent. És a magyar nacionalizmus fókuszában Trianon áll. Pontosabban: a nemzetközi szabályok kötelező betartása és a területek elvesztésének visszafordíthatatlansága közti feszültség. A rémkép, hogy a külhoni magyarokat végképp elveszítjük, vagyis beolvadnak a többségbe, ha nem teszünk valamit – azt viszont, hogy tegyünk valamit, megakadályozza a nyugati konszenzus.

Oroszország nem akadályozza meg. Az, hogy a magyar nyilvánosságban eleven a területi revízió gondolata, kiválóan rímel egy másik területi revízióval, Rusz földjeinek újra-egybegyűjtésével, amiért Putyin megindította az utóbbi hetvennyolc év legnagyobb és legkegyetlenebb európai háborúját. A Kreml ezzel bizonyíthatja az Európán kívüli világnak: nemcsak az oroszok ilyenek, másfelől még jobban magához kötheti a Magyarországon most uralkodó nacionalista oldalt: átérezzük a bajotokat, és példát adunk rá, hogy szembe lehet szállni a bénító Nyugattal.

Ráadásul most közös az ellenség: az ukránok.

Váncsa István: Áll néma csend

Magyarországon háborús veszélyhelyzet van, mindig is az lesz, vagy legalábbis amíg hős vezérünk hatalomban marad. Magyarországon igazából a tatárjárás óta van háborús veszélyhelyzet, függetlenül attól, hogy az ebben rejlő hatalompolitikai távlatokat az előző korok nagy machinátorai nem látták át, a többi lehetséges veszélyhelyzetét meg még annyira se. Ráadásul a veszélyhelyzet (nemcsak a háborús, hanem valamennyi) fajfogalomként a különleges jogrend néven ismert nemfogalom alá tartozik, itt azonban azt is figyelembe kell vennünk, hogy Mária országában 2010 óta másmilyen jogrend nincs is, csak különleges. Olyan, amelyben a kormány azt csinál, amit akar. Vagyis az újabb és újabb veszélyhelyzetek kihirdetése látszólag éppoly értelmetlen igyekezet, mint vödörrel hordani a vizet az óceánba, de csak látszólag. Valójában az alattvalónak bizonyos időközönként újra meg újra rá kell döbbennie, hogy feje fölött a vész sötét fellegei tornyosulnak, a pannon éjszakában nem békakuruttyolás vagy tücsökciripelés hallszik, hanem hős vezérünk csatakürtje rivall. Ezért van az, hogy veszélyhelyzet honunkban immár nyolc éve áll fenn, egyszerre általában többfajta is.