Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Szekszárdi Törvényszék azt a két férfit, akik másfél évvel ezelőtt „hagyták meghalni” az idősebb férfi öngyilkosságot megkísérlő feleségét, aki egyben a másik vádlott édesanyja volt.
A Szekszárdi Törvényszék tájékoztatása szerint a nyolcvanas éveiben járó férfi és a hetvenes évei közepén járó nő 1987 óta élt házastársi életközösségben, velük lakott az asszony első házasságából született fia, az ügy másik vádlottja i.
Az asszony több évig részesült orvosi kezelésben, gyógyítható betegségek okán, többek között cukorbetegség miatt. Panaszai mentén kialakuló suicid hajlama miatt 2020 márciusában nagyobb mennyiségű inzulingyógyszert szedett be, mert végezni akart magával. Ekkor még a vele élő szerettei által hívott, gyors orvosi segítség megmentette az életét.
Az asszony az ominózus nap öngyilkossági szándékkal túladagolta a számára előírt inzulint és lefeküdt aludni. Másnap reggel a férje megkísérelte felébreszteni, de a nő eszméletlen állapotban feküdt. A férfiak az azonnali orvosi segítségkérés helyett csupán csak hideg vízzel borogatták az eszméletlen nagyit, illetve több alkalommal vércukorszintet mértek nála, holott azonnal rájöttek, hogy megint öngyilkosságot kísérelt meg.
A nagymama halálának bekövetkezése után a férfiak megtalálták az általa írt öngyilkossági búcsúlevelet. Az apa 14 óra körül értesítette a háziorvost, aki a helyszínen megállapította az asszony halálát, aminek oka heveny inzulin túladagolás okozta vércukorszint csökkenés és heveny agykárosodás volt. Az idejekorán érkező szakszerű egészségügyi ellátás esetén a halálos eredmény elmaradására értékelhető esély mutatkozott volna.
A törvényszék a cselekményt ténybeli szempontból beismerő, de az emberölésben való bűnösséget vitató vádlottakat az egyébként 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. Két év börtönre ítélte őket, de a büntetésüket öt évre felfüggesztette.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész, valamint a fiatalabb férfi és védője három munkanap gondolkodási időt tartott fenn, míg az apja és védője eltérő jogi minősítés, segítségnyújtás elmulasztásának megállapítása végett jelentett be fellebbezést. Az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.