Belföld

Megmenekülhet a lómenhely központja, egy támogató nyerte az árverést

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Mégsem veszik el a festői legelőkkel rendelkező, Balaton melletti lómenhely központját.

Bár befizették a 22 millió 325 ezer forintos árverési biztosítékot, mégse licitáltak a környék nagyágyúi a siófok-töreki lómenhely központjául szolgáló épületre, amelyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) dobott piacra váratlanul november közepén.

Az árverés kedd este zárult le, és a lómenhely egyik támogatója nyerte el 89,3 millió forintos kikiáltási áron a Balatonhoz közeli ingatlant. Két másik versenyző volt rajta kívül, akik talán a túl nagy felhajtás miatt álltak el az üzlettől. Ugyanis miután megírtuk, hogy a lómenhelyet fenntartó alapítvány megkerülésével akarja az MNV értékesíteni azt az épületet, amit korábban az agrártárca nekik ajánlott fel az állatkínzás miatt elkobzott nagytestű állatok befogadásáért és gondozásáért cserébe, és eladásával ellehetetlenülhet a menhely működése, felháborodás tört ki.

Több mint tízezren írták alá az „El a kezekkel a lómenhely központjától!” felkiáltású petíciót, amit Barna Györgynek, a siófoki Plázs vezetőjének címeztek, mivel a környékbeliek szerint ő jelentkezhetett a licitre, és párhuzamosan ő nyújtotta be elővásárlási jogát a lómenhely legelőire, amikor is 32 hektárnyi területet adott el egy régi előszerződés alapján az alapítványból korábban kiszállt tag egy ott lakó még aktív tagnak. Barna György édesapja, a siófoki éjszakai élet egykori megkerülhetetlen alakja, Barna Sándor lakik a szomszédos birtokon, ez magyarázhatja, hogy kifizetné a 60 millió forintos vételárat a legelőkért.

Barna György a 24.hu kérdésére tagadta, hogy ő vagy bármely hozzátartozója vagy üzlettársa regisztrált volna az árverésre, állítása szerint nem is tudott arról korábban.

Néhány legelésző állat a lómenhely legelőin / Fotó: Mohos Márton / 24.hu

A lómenhelyet fenntartó Dharma Ló Menedék Alapítvány a rendkívül szűk határidők és az árverési rendszer üzemzavarai miatt nem tudott részt venni a liciten. Hiába utalnák el ugyanis a pénzt, az nem érkezett volna meg az MNV által megadott határidőben a bankjuk tájékoztatása szerint, mivel a devizaszámlánál két nap az átfutási ideje az utalásoknak, viszont még aznap este ott kellett lennie az összegnek. Ezért egy támogatójuk a forintszámlájáról utalta el a biztosítékot, ami időben meg is érkezett. Bár a támogatónak nincs elég pénze a 89,3 millió forintos vételár kifizetésére, mégis megtette a licitet.

– Azzal magyarázta, hogy ne menjen kárba öt év munkája – mondta Czinkóczky Csaba, a menhely vezetője, aki sajnálta, hogy az alapítvány nem tudott részt venni a liciten, mivel ők hitelképesnek számítanak, a támogatójuk viszont nem tud ekkora kölcsönt felvenni. – Jelenleg két lehetőségünk van: vagy a sorozatos szabálytalanságokra hivatkozva érvénytelenítettjük az árverést, így viszont megvan a veszélye, hogy fű alatt újból meghirdetik az ingatlant, vagy pedig utolsó tartalékainkat felhasználva, családi összefogással és a barátainkkal, támogatóinkkal együtt összekaparjuk a 89,3 millió forintos vételárat, hogy megmaradjon a 130 mentett állatot ellátó menhely.

Kapcsolódó
Öt éve gondozzák az állam lovait, egy fillért sem kaptak, csak ígéreteket
Lówellnessre milliárdokat ad az állam, a bántalmazott, rosszul tartott lovak elhelyezésére szolgáló lómenhelyre egy fillért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik