Belföld

Módszeresen zaklatott egy családot egy nő Nagykovácsiban, miután lepattintotta a férfi

Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki módszeresen zaklatott egy férfit és annak családját a viszonzatlan érzelmei miatt.

Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást kértek a zaklatás vétségével, közúti veszélyeztetés bűntettével és garázdaság vétségével vádolt nőre. Kérdésünkre azt mondta, hogy a vádlott tagadta a bűnösségét

Azt állította, hogy egy korábbi nézeteltérés miatt haragszik rá a sértett, és ezért állít róla valótlanságokat

– mondta az ügyész.

A vádirat szerint a nő még 2017-ben ismerkedett meg a nős férfival egy rendezvényen, majd rendszeresen megpróbált kapcsolatot létesíteni vele. A férfi elzárkózott a nő közeledésétől és többször is hasztalanul kérte őt, hogy ne küldjön neki több üzenetet érzelmeiről illetve a családi problémáiról.

A nő figyelmen kívül hagyta a férfi kérését és továbbra is megpróbálta őt elérni, de sikertelenül. Az elkövető nem tudta kezelni a férfi elutasításait, és egyre dühösebb lett rá. Ez odáig vezetett, hogy 2019 tavaszára már többször is személyesen kereste a férfit és feleségét is Nagykovácsiban lévő házuknál.

Mivel ők nem akartak vele beszélni, ezt azzal bosszulta meg, hogy rendszeresen megjelent a házánál és zaklató jellegű magatartást tanúsított. Volt, hogy a ház előtt gépkocsijában felerősítette a zenét és hangosan szidalmazta őket. Máskor hosszan dudált a ház előtt, s azt csak a szomszéd felszólítására hagyta abba.

Emellett a szomszéd előtt is rendszeresen szidta őket. 2019 júniusában az elkövető éppen a kocsijával közlekedett Nagykovácsiban, amikor észrevette, hogy férfi felesége jön szembe vele kocsival. Az asszony mellett ült a gyereke is. Az elkövető megállásra kényszerítette az anyát, úgy hogy annak vészfékeznie kellett.

Miután megálltak az elkövető kiugrott az autójából és ököllel kezdte ütni a vezetőoldali ablakot. Az asszony óvatosan kikerülte az elkövetőt és menekülni kezdett, de a nő üldözni kezdte. Az üldözés során az elkövető végig néhány centiméteres távolságot tartott az anya gépkocsijától.

A cselekménynek az vetett véget, hogy a nő értesíteni tudta férjét, aki utolérte őket saját autójával és sikerült a felesége illetve az elkövető nő autója közé kerülni, így felesége a gyermekükkel együtt el tudott menekülni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik