Belföld

Török Gábor: Orbán Viktor kormányára nehéz évek várnak

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Szerinte a különböző világnézetű kis pártok összefogása nem működik, erős váltópárt nélkül esélye sem lesz az ellenzéknek.

Török Gábor a Magyar Hangnak azt mondja, ő is szorosabb eredményre számított, de az újabb fideszes kétharmadnál jobban meglepte volna az ellenzék győzelme. Szerinte sok egyéni körzetet alaptalanul állítottak be billegőnek, ráadásul az ellenzék részéről tévedés volt „a 2018-as ellenzéki szavazatszámot zsebben lévőnek tekinteni és evidenciának venni azt, hogy ezek összeadhatók”. Úgy véli, az ellenzék kampánya is rossz volt, de már az előző választások eredményeiből kiolvasható volt,

 hogy az ellenzéknek nincs valós esélye a Fidesszel szemben.

A politológus szerint lehetetlen küldetés volt Márki-Zay Péteré, aki az összefogás élén azoknak vált a szövetségesévé, akiket le akart váltani, meg akart haladni. Ellenzékváltásra lenne igény, de végül ő lett a legnagyobb vesztes. Márki-Zay Péter

olyan törést szenvedett, amit nehéz lesz túlélni.

Török Gábor nem lát olyan lehetőséget, ami javíthatna az ellenzék helyzetén, már mindent kipróbáltak, semmi nem jött be.

Akik pedig hajtják az ellenzéki mókuskereket, eszük ágában sincs kiszállni. Amíg így van, a képlet nem fog változni.

A kétfarkú kutyapárt attitűdje jó, mégsem tartja valószínűnek, hogy jelentősen megerősödjön, a mostani ellenzék alternatívája legyen. Szerinte a majdani ellenzék esélye a Fidesz-modell.

Orbán Viktor és a Fidesz sem bíborban született, a semmiből kellett építkezniük hatalmas politikai ellenszélben.

A különböző világnézetű kis pártok összefogása nem működik, erős váltópárt nélkül nem lesz esélye az ellenzéknek. Ehhez politikai munka és akár több választási cikluson átívelő építkezés szükséges.

Orbán Viktor következő kormányzásának első fele nagyon nehéz lesz. Arra számít, hogy 2024-ig a válságkezelés lesz a  meghatározó. Ehhez új emberek kellenek. A ciklus második fele már a következő választásokról fog szólni, akkor újra a közérzetet kell javítani. A régi-új emberekről azt mondja, szerinte Lázár János – Orbánt leszámítva – a legperspektivikusabb politikus a jobboldalon, az új kormány előtt álló nehéz időszakban pedig nagy szükség lehet a  harcedzett, tapasztalt politikusokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik