Élő Belföld

Tarolt a Fidesz a legszegényebb településeken, Putyin is gratulált Orbánnak

Óriási győzelmet aratott a vasárnapi országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP, 135 képviselői hellyel ismét megvan Orbán Viktoréknak a kétharmados többség. A Fidesz-KDNP 98,94 százalékos feldolgozottságnál a szavazatok 53,10 százalékát begyűjtötte. Az ellenzéki összefogás csupán a szavazatok 35,04 százalékát szerezte meg. A Mi Hazánk is átlépte a bejutáshoz szükséges küszöböt, 6,17 százalékkal. Az ellenzéki összefogásnak 56 képviselője lesz, a Mi Hazánknak hét, és mandátumhoz jutott a német nemzetiségi képviselő is. Budapesten nyert az ellenzék, itt csak két választókerületet tudott hozni a Fidesz, de az összefogás pártjait ez nem vigasztalja. Ez kiderült a beszédekből is, Márki-Zay Péter egyenesen úgy fogalmazott, hogy le van taglózva, közben Jakab Péter arról beszélt, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt megbuktatta az ellenzéket. Orbán Viktor érthetően ennél sokkal optimistább volt, beszédében azt mondta, akkora győzelmet arattak, hogy még a Holdról is látszik.

Political Capital: A Fidesz az eredményt látva valószínűleg minden döntését igazoltnak látja

A Political Capital gyorselemzést adott ki a választásról. Az alábbi megállapításokat tették: 

  • Az Orbán-rendszerrel kritikus szavazók túl sokfélék ahhoz, hogy egy táborba terelhetőek legyenek.
  • Illúzió volt azt feltételezni, hogy a korábbi Jobbik-szavazók képesek a bal-közép pártokkal egy irányba szavazni.
  • Az ötödik Orbán-kormány mozgásterét csak a gazdaság és a külpolitika kényszerei fogják szűkíteni, belpolitikában minden eddiginél könnyebb dolga lesz.
  • A kampányt megbénította, hogy a közös miniszterelnökjelöltet nem fogadták el a pártok, és ő maga is a pártok riválisaként lépett fel, amikor hetedik frakciót követelt az előválasztás után.
  • Téves volt a miniszterelnök-jelölt stratégiája, amikor elképzelt, Fideszből kiábrándult szavazókat akart megszólítani.
  • A kormányoldal üzenetei a brutális médiafölény miatt jól működtek, sikeresen reagáltak az emberek alapvető gazdasági és biztonságpolitikai igényeire.
  • Minél alacsonyabb státuszú valaki, annál inkább azonosítja a biztonságot az Orbán-rezsimmel.
  • A Fidesz az eredmény láttán valószínűleg minden döntését igazolva látja, korrekcióra emiatt nem szorul.

Dúró Dóra már be is lengette, hogy adott esetben együtt szavazhatnak a Fidesszel

Rövid interjút adott a Blikknek Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese, ahol többek között arról kérdezték, együttműködnek-e majd a Fidesszel a parlamentben.

A politikus leszögezte, ők minden esetben csak a konkrét törvényjavaslatot fogják nézni, és ha úgy gondolják, hogy az jó a magyarságnak, akkor minden további nélkül meg fogják szavazni.

Magam is 4 nemmel voksoltam a kormány gyermekvédelmi népszavazásán, ezt az ügyet tudtam támogatni

– hozott rögtön egy példát a közös gondolkodásra.

Mint ismert, a Fidesz-KDNP-nek jelen állás szerint 135 mandátuma van, így simán megvan a kétharmados többsége, ahhoz ugyanis 133 képviselő is elég lenne. Ezzel együtt figyelemre méltó, hogy a Mi Hazánk máris jelezte kompromisszumkészségét.

A DK segíthet az LMP-nek, hogy parlamenti frakciója legyen

Az LMP is alakíthat frakciót a következő országgyűlésben – mondta el szintén Ungár Péter az Egyenes beszédben.

Az ellenzéki politikus szavai szerint úgy állapodtak meg a DK-val, hogy Gyurcsány Ferenc pártja kisegíti az LMP-t, ha nem lenne elegendő képviselőjük a frakcióalakításhoz. Ungár a megállapodásról azt mondta, magabiztos azzal kapcsolatban, hogy a Demokratikus Koalíció tartani fogja magát a megbeszéltekhez.

Erre a vasárnapi eredmény tükrében szükség lesz, hiszen egy országgyűlési képviselőcsoport létrehozásához minimum öt parlamenti képviselő szükséges. Az LMP az egyesült ellenzék listájáról három helyhez juthat, míg Csárdi Antal egyéni választókerületben szerzett mandátumot Budapesten.

Ungár azt is elmondta, hogy a közös listán a soron következő LMP-s jelölt Bakos Bernadett, így várhatóan vele alakíthatnak frakciót.

Ungár Péter szerint nagy hiba volt, hogy Karácsony Gergely visszalépett az előválasztáson

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában vendégekedett az LMP poltikusa, Ungár Péter, hogy a válaszási eredményeket értékelje. Ennek kapcsán elmondta, úgy tűnik, hogy az ellenzéki oldalon nem igazán ismerik azt az országot, amiben politizálnak.

A Telex szemléje szerint Ungár stratégiai hibának tartja, hogy Karácsony Gergely visszalépett az előválasztás második fordulója előtt. Ahogy a politikus fogalmazott,

stratégiai hiba, hogy jobboldali jelöltje lett a baloldali centrumú ellenzéknek.

Emellett ugyanakkor azt is megemlítette, hogy az ellenzék nem foglalkozott például megélhetési kérdésekkel, túlságosan „elit pozíciót” vettek fel a kampány során.

Ahogy az ellenzék vezető politikusai közül korábban már többen megtették, Ungár is odaszúrt egy kicsit Márki-Zay Péternek, megemlítve, hogy nem lehet kijelenteni, hogy csak a miniszterelnök-jelölt felel az ellenzéki vereségért, de az biztos, hogy jelentős felelőssége van benne.

Mellár Tamás: Nem fogom feladni

Megszólalt az RTL-nek Mellár Tamás, Pécs belvárosának parlamenti képviselője, akinek a körzetében nagyon szoros a verseny pécsen. A fideszes Kővári János és közte csak 255 szavazat a különbség 98,88 százalékos feldolgozottságnál, és szombatig nem is lesz eredémny a külföldi szavazatok miatt. Mellár azt mondta, számított a Fidesz győzelmére, de arra nem, hogy ennyire simán meglesz a kétharmad. Ilyen többséggel szemben az ellenzéki képviselőknek nagyon kicsi szerepe van, de nem fogja feladni, beleáll a harcba.

Orbán dedikálta A Széket

A kampány utolsó napjaiban egyre inkább téma lett, hogy a vidéki eseményeken Orbán egy kisszékre felállva szónokol az összegyűlt sokadalomnak.

Bizonyára erre reflektálva tett most közzé egy fotót a miniszterelnök, egészen pontosan arról, ahogy épp dedikálja a bútordarabot. Bár innen nehéz megmondani, hogy valóban arról a székről van-e szó.

„Köszönöm Margit néninek, hogy kölcsönadta. Jól bírta a strapát!” – fűzte hozzá a képhez.

Lukasenka is gratulált Orbánnak

A Népszava vette észre, hogy a fehérorosz diktátor, Aljakszandr Lukasenka is megüzente jókívánságait az újabb választást nyerő Orbán Viktornak. Fehéroroszország első embere az elnöki honalpon tette közzé gondolatait, többek között azt, hogy

az újraválasztás fontos jele az emberek támogatásának és bizalmának a nemzeti érdekek védelme iránti elkötelezettségében, függetlenül attól, hogy milyen erős külső nyomás nehezedik országára.

Az újraválasztás érzését Lukasenka is jól ismeri, lévén közel harminc éve irányítja már országát. Apró szépséghiba, hogy 2020 augusztusi elnökválasztásról az EBESZ is kimondta, hogy elcsalták. Lukasenka itt a hivatalos közlése szerint a voksok közel 80 százalékát söpörte be, ami után országos tüntetési hullám indult az ország nagyobb városaiban, aminek végül a karhatalom brutális fellépése vetett véget.

Azóta a fehérorosz ellenzék több vezető személye is elmenekült az országból, már akit nem tartóztattak le.

Szél Bernadett: arra kérek mindenkit, ne fordítson hátat Magyarországnak

Kikapott a fideszes Menczer Tamástól Pest 2-ben, így nem jutott be az országgyűlésbe Szél Bernadett. A politikus korábban már közzétett a Facebookon egy rövid bejegyzést, melyben megköszönte az aktivisták és a szavazatszámlálók munkáját, most pedig egy újabbal jelentkezett.

Ebben ismét köszönetet mondott mindenkinek, aki rá szavazott, sajnálja, hogy a parlamentben nem tudja majd meghálálni ezt a bizalmat.

Posztja utolsó bejegyzésében arról beszél, milyennek látja az ország kilátásait azután, hogy a Fidesz és Orbán Viktor ismét kétharmados többséggel alakíthat kormányt újabb négy évre. Szél azt írja, „Magyarországot most egy fortélyos hatalom irányítja, céljuk is a hatalom maga, számukra minden és mindenki csak eszköz”.

Ennek a törekvésnek minden létező módon ellen kell állni. Arra kérek mindenkit, ne legyen partner a gyűlöletben, mert akkor nyertek. Ne adja fel az értékeit, mert akkor nyertek. Ne fordítson hátat Magyarországnak, mert akkor nyertek. Egészen eddig választásokat nyertek, rengeteg erőforrást elvittek, de minden nem lett az övék. Még nem. És mindannyiunk közös feladata, hogy ne is legyen

– írja a politikus, kiemelve, hogy nehéz idők jönnek, ezért egymás mellett a helyük.

Az MSZP társelnöke szerint a DK és a Jobbik szorosabb együttműködése a Fidesznek kedvezett

Szintén a Facebookon jelentkezett Tóth Bertalan egy videóval, melyben arról beszél, hogy döbbenetes, fájó érzés, hogy az ellenzék nem érte el a céljait a tegnapi választásokon, az élet azonban nem áll meg.

Az MSZP társelnöke szerint az orosz-ukrán háború, a választás előtti osztogatás, valamint a hatpárti együttműködésből kiszűrődő belső ellentétek a választók jelentős részének korábbi álláspontját az utolsó másfél hónapban meghatározóan befolyásolták. Ezt követően a Jobbik felelősségét kezdte firtatni.

Tóth Bertalan számításai szerint idén annyival kapott kevesebb szavazatot az ellenzék, mint amennyien 2018-ban az akkor még Vona Gábor vezette Jobbikra szavaztak. Tóth szerint a DK és a Jobbik szorosabb együttműködésének hatására utóbbi párt szavazóinak egy része vélhetően a Fideszre, a Mi Hazánkra és más pártokra szavaztak, vagy egyenesen távolmaradtak a választástól.

Ezután azt is megemlítette, hogy a négy éve egyéni mandátumot szerzett szocialista képviselők nagy része megőrizte helyét az országgyűlésben, és még Vajda Zoltánnak is minden esélye megvan arra, hogy nyerjen, hiszen ott még hátra van néhány ezer szavazat, amit még nem számoltak meg.

Budapest 13. számú választókerületében jelenleg 98,63 százalékos a feldolgozottság. A kormánypártok jelöltje, Szatmáry Kristóf 45,06 százalékkal vezet, Vajda Zoltán e pillanatban 44,99 százalékon áll.

Márki-Zay azért maradna Hódmezővásárhelyen, mert nem nyertek elég biztosan

Elsősorban Hódmezővásárhely fogja ezt eldönteni.

– mondta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a Partizánnak adott élő interjúban arra, hogy mi a terve a jövőben, marad-e Hódmezővásárhelyen. Jelenleg 150 szavazattal vezet Lázár János a városban, de még nem számlálták meg a levélszavazatokat, így bízik abban, hogy nyerni fog.

Ha azt láttam volna, hogy Vásárhelyet mi kétharmaddal hozzuk, akkor nyugodtan otthagytam volna a várost, hogy rendben lesz. De így, hogy ennyire szoros, úgy látom, hogy maradnom kell.

– mondta, de hozzátette, hogy ezt a döntést még nem hozta meg.

Tordai: Nem rugdosni és köpködni kell az eddigi szövetségeseinket

A háborús hangulatban a kormánypárti propagandagépezetnek sikerült megtalálnia azt a félelemkeltő kampányt, amivel azt éreztette az emberekben, hogy fizikai biztonságuk fenyegetve van, és az ellenzéket hazug háborúpárti bélyeggel látta el.

– Mondta Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa az RTL KLubnak, aki Budapest 4. választókerületében tudott nyerni.

Szerinte Márki-Zay Péter minden tiszteletet megérdemel az elszántságért, energiáért és alázatért, amit az elmúlt hónapokban mutatott.

Eddigi szövetségeseinket nem rugdosni vagy köpködni kell, hanem tisztelettel kell bánni velük, azzal a felelősséggel, hogy tudjuk, lesz még közösen dolgunk.

– tette hozzá.

Kunhalmi továbbra is hisz az összefogás erejében

Az MSZP politikusa nagy csatában győzte le vasárnap a kormánypárt színeiben induló Dr. Lévai Istvánt Budapest 15. számú választókerületében. Kunhalmi a voksok 44,31 százalékát gyűjtötte be, nem egész egy százalékponttal múlta felül a 43,5 százalékot kapó fideszes jelöltet.

Kunhalmi a Facebookon mondott köszönetet a választóknak, mint írta,

Nehéz csata volt , de köszönöm a bizalmat mindazoknak, akik rám szavaztak!

Az országos eredményekről nem tett konkrét említést, azt viszont leszögezte, hogy továbbra is hisz az ellenzéki összefogás erejében, és hogy csak így lehet a jövőben bármilyen eredményt elérni.

Donáth Anna: Nem bűnbakot kell keresni, ezért mindannyian felelősséggel tartozunk

Nincs mit szépíteni: elvesztettük ezt a választást. Eltűnt legalább 800 ezer ellenzéki szavazó, és erre nem csak a rendszer működése, a hatalom erőforrásfölénye vagy a kampányban elhangzó néhány, a propaganda által hazug módon kiforgatott mondat a magyarázat. Ennek az okait fel kell tárnunk és meg kell értenünk.

– Írja Donáth Anna, a Momentum elnöke a Facebookon. 

De nem szabad most egy-egy bűnbakot keresnünk. Ezért a bukásért ugyanis ellenzéki politikusként mindannyian felelősséggel tartozunk. Tegnap nem tudtunk élni a lehetőséggel, hogy megvalósítsuk azt az igazságos és emberséges Magyarországot, amiben hiszünk. De ez a mi országunk is, és a mi jövőnk is kockán forog. Ezért az a feladatunk, hogy a most érzett dühünket és csalódottságunkat teremtő erővé formáljuk. És hogy felkészítsük a lelkünket a következő időszakra. Mert a szabad Magyarországért folytatott küzdelem hosszabb és nehezebb lesz, mint azt bármikor is gondoltuk volna.

– teszi hozzá.

Kínától Csehországig sorra érkeznek a gratulációk

A magyar nép támogat téged, mert tudatosítja, hogy mindig a magyar érdekeket helyezed az első helyre, és hazád szolgálata számodra küldetés

– írta Milos Zeman cseh államfő az Orbán Viktornak küldött gratuláló táviratában hétfőn.

A cseh államfő hangsúlyozta, hogy a cseh-magyar kapcsolatok kitűnőek, jól fejlődik az együttműködés az Európai Unióban és a NATO-ban. A V4-es együttműködést szerinte kiemelten kell kezelni. „Meggyőződésem, hogy Közép-Európa nagy lehetőségekkel rendelkezik mind a kölcsönös, mind a nemzetközi együttműködés terén” – szögezte le Zeman.

Petr Fiala, cseh miniszterelnök levélben gratulált a magyar kormányfőnek a választási győzelméhez, majd a CTK hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta,

Európának egységesen ki kell állnia Ukrajna mellett, amelynek területén Oroszország háborús bűncselekményeket követ el.

Fiala, bízik abban, hogy Magyarország a parlamenti választások után aktívabban bekapcsolódik az Ukrajna elleni orosz háború okozta helyzet megoldásába.

Andrej Babis volt miniszterelnök közben kijelentette, hogy Orbán Viktor bebizonyította, hogy egyike az Európai Unió legtapasztaltabb politikusainak, Ivan Bartos, kormányfőhelyettes viszont bírálta a Fidesz vezérét, mert szerinte arra alapozta a kampányát, hogy nem bántja meg a Kremlt.

Janez Jansa jobboldali szlovén miniszterelnök és Robert Fico korábbi szlovák kormányfő is gratulált a Fidesz választási győzelméhez. A szlovén politikus egy Twitter-bejegyzésben azt írta,

Gratulálok Orbán Viktor és a Fidesz történelmi győzelméhez Magyarországért, Európáért és az egész szabad világért.

Fico pedig úgy fogalmazott, hogy egyáltalán nem tartja meglepőnek a magyarországi választások eredményét, továbbá, hogy Orbán Viktor a magyar érdekeket helyezi az első helyre, és nem hagyta, hogy bevonják az ukrajnai konfliktusba.

Közben Szijjártó Péter az MTI-nek jelezte, hogy Vang Ji kínai és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter is telefonon gratulált a magyar kormánypártok győzelméhez, „melynek mértéke és jelentősége sok ezer kilométerrel odébb is világosan látszik”. A külgazdasági és külügyminiszter jelezte, hogy Kína és Törökország súlya és szerepe is egyre nő az új világgazdasági korszakban, így Magyarország érdeke továbbra is az eredményes együttműködés fenntartása ezekkel az országokkal a kereskedelem, a gazdaság és a beruházások terén.

„Hús nélkül is a Fideszre szavazunk” – mondták a gyanúba keveredett makóiak

A tegnapi nap folyamán mi is beszámoltunk róla, hogy Makón szavazatvásárlás gyanúja merült fel, miután többen azt látták, hogy egyes személyeket autóval szállítanak a szavazókörökhöz, majd onnan egy telekre viszik őket, ahol a gyanú szerint húst osztottak nekik a szavazatukért cserébe.

Kapcsolódó
Húsért voks Makón?
Választási csalást kiáltott Makón az ellenzék. Az volt?

A Hvg újságírói visszamentek a helyszínre, ahol beszéltek az érintettekkel. Ők elmondták, hogy ajándék hús nélkül is a Fideszre szavaztak volna.

Ne nézzen bennünket birkának senki, nem vagyunk buták, ahogy azt a Márki-Zay állítja rólunk

– mondták a lap riporterének.

A kormánypártok melletti kiállást aztán leginkább a helyi ügyekkel indokolták: elmondták, hogy „tizenkét év könyörgés után lett köves út, már nem kell sárban bejárniuk”, valamint, hogy

a helyi ellenzéki képviselő is csak kihasznál bennünket, kifizette az egyik család közműtartozását, és kiposztolta a Facebookra. Mindenkinek a kampányban vagyunk csak jók, el kellene zavarni mindet

EBESZ: A választáson nem voltak egyenlőek a feltételek

Kiadta a választásról szóló megállapításait az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) és az EBESZ Parlamenti Közgyűlése (EBESZ PA) közös megfigyelő missziója, írja a HVG.hu. 

Az alábbi megállapításokat tették:

  • A választáson nem voltak kiegyenlítettek az erőviszonyok.
  • Bár a jelöltek szabadon kampányolhattak, a kampány kifejezetten negatív volt, és a pálya a Fidesz felé lejtett. Az átláthatóság hiánya szintén a kormánykoalíciónak kedvezett, a vita hiánya pedig jelentősen hátráltatta a szavazókat a döntés meghozatalában.
  • Bár a parlamenti választás rendben lezajlott, a folyamatot aláásta a kormány és a kormánypártok üzenetei közötti jelentős átfedés, amely elmosta a határvonalat az állam és a párt között, továbbá a média elfogultsága és az átláthatatlan kampányfinanszírozás.
  • A jogi keret megfelelő alapot biztosít a demokratikus választás lebonyolításához, de több esetben nem érvényesültek a nemzetközi standardok. A választás napja békésen zajlott, a megfigyelők jól szervezettnek, rendezettnek és gördülékenynek értékelték a folyamatot. A szavazás titkossága ugyanakkor gyakran veszélybe került, különösen a túlzsúfolt szavazóhelyiségekben.
  • A népszavazás jogi kerete nagyrészt nem volt megfelelő annak demokratikus lebonyolításához, és nem biztosított egyenlő esélyeket a népszavazási kampányokhoz. A választók nem kaptak objektív és kiegyensúlyozott tájékoztatást a választási lehetőségekről.
  • Mark Pritchard, a delegáció vezetője hozzátette, hogy a politikai pártok és a civil társadalom megbíztak a választói névjegyzék pontosságában, de a közelmúltban elfogadott jogszabályok gyengítették a rendszer fontos biztosítékait, és a külföldön történő szavazásra vonatkozó eltérő szabályok aláásták az egyenlő szavazati jog elvét.
  • Az állami költségvetésből finanszírozott széles körű kormányzati reklámkampányok megerősítették a kormánypártok fő kampányüzeneteit, ezzel jogosulatlan előnyhöz juttatva őket.

Az EBESZ megfigyelői hatodszor vizsgálták a magyar választásokat, de ez volt az első alkalom, hogy teljes missziót küldtek.

Az LMP társelnöke is megtette bűnbaknak Márki-Zay Pétert

Lehet, hogy nem tett jót a kampánynak és a mozgósításnak, hogy a miniszterelnök-jelölt végtelen monológgá változtatta a kampányt

– mondta többek között a Magyar Hangnak Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke arra a kérdésre, hogy miért szerepelt ennyire a várakozások alatt az ellenzék a tegnapi választásokon.

A zöldpolitikusnak feltették a kérdést ezzel kapcsolatban, hogy egyetért-e Jakab Péterrel, miszerint Márki-Zay Péter nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket. Kanász-Nagy szerint egy miniszterelnök-jelöltnek döntő felelőssége van egy győzelemben és vereségben, a kérdés megkerülhetetlen, de nem lehet azt mondani, hogy csak és kizárólag az ő felelőssége lenne a földbe állás. Azt azonban megjegyezte, hogy mostmár lehet beszélni arról, hogy Márki-Zay vétett hibákat, túlbeszélte az elmúlt időszakot, a kampánya pedig összességében nem volt profi.

Arra a kérdésre, hogy miért csak Karácsony Gergely és Donáth Anna állt ki a miniszterelnök-jelölttel a színpadra vasárnap este, azt mondta, mindenki, így ő is a „sajátjaival izgult”.

Megemlítette még azt is, hogy drámainak gondolja, hogy a Mi Hazánkkal a szélsőjobb visszajutott a parlamentbe, illetve megnyugatott mindenkit, hogy az LMP elnöksége a vereség ellenére sem fog lemondani.

Navracsics szerint a Jobbik úgy árulta el a szavazóit, ahogy a szocialisták tették 2006-ban

A Magyar Nemzetnek nyilatkozott a  Veszprém megyei 3-as számú választókerületben győzedelmeskedő Navracsics Tibor, érthető mód elégedetten.

A fideszes képviselő a kampányban korábban úgy fogalmazott,  hogy a győzelemhez bizonyosan szüksége lesz a nem fideszes szavazók voksaira is, az eredmények pedig azt mutatják, hogy a szavazatok több mint felét sikerült végül besöpörnie.

Ez alapján sikerült megszólítani azokat is, akik nem számítanak a Fidesz törzsszavazóinak, illetve a nem fideszes szavazókat is

– vonta le a tanulságot, kiemelve, hogy mind a saját, mind a pártja eredményei túlszárnyalták a várakozásait.

Az országos kampányról szólva elmondta, a szomszédban kirobbant háború fordulópontnak számított, de hasonló kulcstényezőként említette a Jobbik ténykedését: Navracsics szerint Jakab Péter pártja ugyanúgy elárulta a támogatói bázisát, ahogy azt 2006-ban a szocialisták tették.

A Jobbik összecsuklása és a Mi Hazánk bekerülése a parlamentbe pontosan mutatja azt az identitásválságot, ami a radikális jobboldalon van, ezzel párhuzamosan pedig folytatódott a baloldal több mint tizenöt éve tartó identitásválsága is

– foglalta össze, szerinte mi gyengítette az ellenzék vonzerejét.

Végül megemlítette azt is, hogy a választókerületi ellenfele, az ellenzéki Rig Lajos vasárnap este felhívta, gratulált neki, és felajánlotta az együttműködését.

Szijjártó Péter is történelmi győzelemről beszélt a Karmelitában

A külgazdasági és külügyminiszter egy Facebookra feltöltött videóban mondott köszönetet mindazoknak, akik részt vettek a szavazáson.

Nagyon köszönjük a bizalmat, amit kaptunk a tegnapi napon

– fogalmazott a tárcavezető, aki szerint történelmi győzelmet aratott a Fidesz-KDNP.

A miniszter köszönetét fejezte ki a határon túli szavazóknak is, azoknak, akik fontosnak tartották, hogy részt vegyenek „a sorsdöntő parlamenti választáson, amely nemzetünk jövőjét hosszú távra meghatározza”. Itt jegyezte meg, hogy nemcsak a kormánypártok támogatottságában született rekord, hanem a határon túli magyarok szavazatainak számában is, hiszen 315 ezren voksoltak, ami a duplája a 2014-ben leadott szavazatoknak, a 2018-as szavazatszámot pedig 50 ezerrel haladja meg.

„Mi kiállunk a határon túl élő magyar honfitársainkért, a határon túl élő magyarok számíthatnak ránk, számíthatnak az anyaországra, mint ahogyan az anyaország is számít rájuk, például ilyen fontos döntések meghozatalakor” – jegyezte meg.

Olvasói sztorik