Belföld

A hókuszpókusz megnevettette, a „gyermekvédelem” tűzbe hozta Orbán híveit

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Didergősen indult, de a miniszterelnöknek sikerült felmelegítenie a székesfehérvári kampányzáró közönségét.

Kovács Ákos Mindig a Fénybe nézz című számára érkeztünk meg Orbán Viktor székesfehérvári kampányzárójára, majd a Bagossy Brothers Company két száma próbálta hangulatba hozni a tömeget. Nem volt egyszerű, kifejezetten hideg volt a Városháza téren. Negyedórával a kezdés előtt aztán megnyitották a kordonokat, be is özönlöttek a szerencsi, bodrogkeresztúri, szári táblás rajongók a színpad elé. Fiatalok közben kartonokat osztogattak azoknak, akiknek üres volt a kezük, az üzenet egyszerű volt: „Április 3. Fidesz”. Nagyjából kétezer ember lehetett a téren, a rossz idő sokakat távol tarthatott.

Óramű pontossággal kezdték el a rendezvényt, Tóth Gabi lépett a színpadra, hogy gitárkísérettel elénekelje a Himnuszt. Az első beszédet Vargha Tamás, Fejér megye 1-es számú választókerületének fideszes jelöltje (jelenlegi képviselője) tartotta, akinek szinte minden plakátjára az orosz agressziót jelző nagy Z betűt rajzoltak a városba vezető úton. Vargha egy gyors városvezetést tartott az egybegyűlteknek, a gondolatmenet pedig oda futott ki, hogy a Fidesz felújít, míg, ha az ellenzék kerül kormányra, akkor talán még az ALBA Aréna sem épül meg. Varghát a szintén fideszes Törő Gábor követte, Fejér 2-es számú választókerületének jelöltje, aki az ellenzéki előválasztásról is megemlékezett.

Elindítottuk a Stop Gyurcsányt, a Stop Karácsonyt, majd váltottunk Márki-Zayra

– sorolta az eredményeket.

Az orosz invázióval kapcsolatban a szikár tényekre hagyatkozva csak annyit mondott: a szomszédban háború van. Támadásról csak akkor beszélt, amikor arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy „nem dőlhetünk hátra, tudjuk milyen támadások érnek minket online felületen”.

Marjai János / 24.hu

Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András kapta a legnagyobb tapsot. Persze csak az első három, színpadra lépő politikus közül. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy az elmúlt választáshoz hasonlóan ismét Székesfehérváron zárja a kampányát a miniszterelnök, és felhívta a figyelmet arra, hogy két alkalom már-már hagyomány. A városvezető megköszönte a fejlesztési forrásokat, majd arról beszélt, hogy a Fidesz-KDNP garancia a további fejlődésre.

Karácsony Gergely főpolgármesternek azzal szúrt oda, hogy „mi a városházát sem eladjuk, hanem felújítjuk”. A fővárosban ugyan nem adták el a városházát, és még azt mondani is erős túlzás lenne, hogy ezt komolyan tervezték, ám erre már nem tért ki Cser-Palkovics. A „mérlegelőknek” azt üzente, a kérdés az: „ki tudja jobban kormányozni a hajót viharos időkben”. Ő úgy látja, az ellenzéknél hatan hatfelé húznak, miközben azt sem tudják, hogy ki a kapitány. Rajtunk múlik a nemzet és Fehérvár sorsa – zárta mondandóját a polgármester.

A nagy hidegben tovább fűtötték a közönséget, a Nélküled című dalt együtt énekelte a tömeg nagy része az Ismerős Arcok zenekar frontemberével. Majd lengtek a sapkák, szólt a „Viktor! Viktor!”, elérkezett a szeles délután csúcspontja: színpadra lépett a miniszterelnök. A kezdő gondolata nem aratott egyébként nagy sikert, mivel arról kezdett beszélni, hogy a móriakban meg lehet bízni, így az a választókerület, Törőé, könnyebb terep, de Fehérvár nehezebb a választás kimenetelének szempontjából. Ha azonban itt is sikerül nyerni, az országos siker is megvan – mondta Orbán.

Marjai János / 24.hu

Amikor viszont már a „Facebookról és a hasonló hókuszpókuszokról” beszélt, rátért arra az útra, amin a szavazói is szívesebben masíroznak. Nagy nevetést váltott ki nemcsak ezzel, hanem azzal is, amikor az ellenzék rossz állapotán viccelődött. Szintén tetszett a zömében idős hallgatóságnak, amikor a miniszterelnök a március 15-ei beszédéhez hasonlóan az ukrán üllőről és az orosz pörölyről tett említést.

Kapcsolódó
Orbán Viktor: 13 óránk lesz, hogy győzzünk, az ellenfél is a számunkra kedvező állapotban van
A miniszterelnök Székesfehérvár főterén tartotta utolsó kampányeseményét a vasárnapi választás előtt.

Az egyik legnagyobb tapsot az váltotta ki, amikor arról beszélt, hogy ne az ukránok mondják meg, hogyan segítsünk rajtuk, amikor ők vannak bajban.

Az elmaradhatatlan anekdotázásra is vevők voltak az összegyűltek, a helyi Teleki Blanka Gimnázium tanárának neve hallatán többen is bólogattak, és megmosolyogták azt a történetet is, amikor idézte Kovács Ferencet, a Videoton egykori mesteredzőjét, aki egy pályakezdő edzővel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Ne nálunk álljon fel a mérlegre”.

Mindenki értette, hogy Márki-Zay Péterre utal, még ha a nevét nem is mondta ki, sőt korábban arról is beszélt, hogy Gyurcsány az ellenzék valódi vezére. A nevetés aztán elhalkult, keményebb, határozottabb arcvonásokkal követték a hívek, amikor a miniszterelnök a népszavazás örvén arról beszélt: a gyerekeinket hagyják békén. Orbán végül Tóth Gabival az oldalán még elénekelte a Kossuth-nótát, 45 perc után véget is ért a rendezvény, a tömeg pedig hamar szétszéledt a hideg idő miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik