Belföld csatatér '22 - veszprém 3. evk

„Rig Lajost nem sikerült találni még egyet ebben a körzetben, inkább indítanak ellenem két Lajost”

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Ajka, Tapolca és Badacsonytomaj megnyerésében is bízik Rig Lajos, a Veszprém megyei 3-as körzet ellenzéki képviselőjelöltje, a falvakban azonban erősnek látja a Fideszt, ezért is járja sorra a kisebb településeket, hogy meggyőzze azokat, akik a közmédiából tájékozódnak. A járvány alatt is mentősként dolgozó jobbikos országgyűlési képviselő szerint a Covid első két hulláma idején jól teljesített a kormány, utána viszont egymásra rakódtak a problémák. Nem törne magasabb pozícióra Márki-Zay Péter kormányában, de ha egy helyettes államtitkári posztot felajánlanának neki, lennének egészségügyi javaslatai.

Országosan és helyben mennyit módosíthat a választás végkifejletén az ukrajnai háború?

Elsősorban azt gondolom, nem szabad, hogy befolyásolja a végkimenetelét. Nem jó senkinek sem ez, a háborúban nincsen nyertes meg vesztes, csak áldozat van, mindegy, hogy orosz vagy ukrán oldalon.

Mi a véleménye a háború eddigi kormányzati kezeléséről?

Még a Fidesz-szavazók sem kételkednek abban a kijelentésben, hogy Orbán Viktor eléggé oroszbarát politikát folytatott az elmúlt 12 évben. Láthattuk, hogy sokkal többször ment Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, mint az előző miniszterelnökök vagy külügyminiszterek. A háború kirobbanása előtti hetekben is járt Putyinnál „békemisszió” címen. Azt is tudjuk, hogy ez a pávatánc vezetett el addig, hogy a háború első napján nem tudta, milyen döntések szülessenek, melyik oldalra álljon, és milyen kijelentéseket tegyen. Azt egyből láthattuk, hogy más volt a kormány hozzáállása az Ukrajnából érkező menekültekhez, mint az arab államokból a háború elől menekülő emberekhez. Ott az iszlámellenesség volt hangsúlyos. Kárpátalján sok magyar ajkú ember él, de nemcsak magyar emberek, hanem ukrán állampolgárok is jöttek Magyarországra. Nagyon sok civil és karitatív egyesület volt a határnál, az állam viszont nagyon későn kapcsolt. Ez lehet, hogy abból adódik, hogy a kormánynak egyéb problémája is volt: el kellett döntenie, melyik oldalra áll, milyen kommunikációt folytat? Ha egy ötös skálán kellene értékelni, akkor egy 3-as alát adnék az intézkedésekre.

Farkas Norbert / 24.hu

Úgy hallani, fej fej mellett állnak a felmérések szerint a körzetben fideszes ellenfelével, Navracsics Tiborral. Ha így van, hogyan tudná átfordítani a kampánnyal a helyzetet?

2015-től folyamatosan a térségben mozgunk, olyan tevékenységeket végzünk, amik meghatározzák az emberek mindennapjait. Gondolok itt az adományozásokra kórházaknak, iskoláknak, szociális intézményeknek. Az itt élő polgármesterekkel, a településeken élőkkel tartjuk a kapcsolatot, és rendszeresen nyújtok be az általuk megnevezett problémákra irányuló javaslatokat az Országgyűlésben. A múlt évben meghatároztuk, hogy fog kinézni a kampány: utcafórumozunk, plakátozunk, szórólapozunk, újságot terjesztünk, aktivistákat toborzunk, és információval látjuk el őket, minden héten tartunk gyűléseket Tapolcán, Ajkán és Sümegen. Az ellenfelemmel ellentétben én a körzetben élek. Az előválasztás óta rendszeresen utcafórumozunk, ez a legjobb lehetőség arra, hogy találkozzunk a választókkal.  Minden városban van kampánystábunk, hetente átbeszéljük a feladatokat. Szerintem nagyon tudatosan felépített kampányt folytatunk.

Hol nehezebb, hol könnyebb a dolga?

Amit én érzek, és az elmúlt három választásból leszűrhetek, az alapján Ajkában és Tapolcában biztosabb vagyok, de nem szabad feladni a kampányolást azokon a helyeken, ahol az ember úgy érzi, hogy hátradőlhet. Azt gondolom, hogy Sümegen is erősödtünk, közel fej fej mellett vagyunk. A botrányok nem tettek jót a sümegi Fidesznek, pártállástól függetlenül keresnek meg azzal, hogy rendet kell végre tenni, nem csak ígérgetni. A 2018-as választáson 35 százalékot értem el a városban, szerintem ez már bőven 40 százalék felett van. Badacsonytomajon, ha a 2018-as választást nézem, a három választókörből kettőt magabiztosan megnyertem, egyről minimálisan lecsúsztam. Itt 50 százalék feletti eredményben bízom. Az apróbb településeken, ahova nem biztos, hogy az üzeneteink el tudnak jutni, ott lehet egy erősebb, akár 80 százalékos Fidesz-győzelem is. Az ott élők talán nem annyira aktívak az interneten, a köztévéből értesülnek a hírekről.

Mit lehet kezdeni azzal, hogy a falvakban ilyen erős Fidesz?

Oda kell menni. Ezért megyek el többek közt Csabrendekre, Nagyvázsonyba, Kővágóörsre. Nem kell megijedni akkor sem, ha fideszes a polgármester, és a Pesti TV egyik műsorvezetője, mint Nagyvázsonyban, nem hozzá megyek, hanem az ott élőkhöz. Nekik mondom el a véleményemet, és az ott élők mondják el nekem a pozitív vagy negatív véleményüket. Ez az egy lehetősége van az ellenzéknek, meg azok a kampánykiadványok, amiket akár a Nyomtass te is!, akár a pártok vagy a civilek előállítanak, ezeket a települések többségére az aktivistáimmal személyesen visszük házhoz. Ilyenkor van lehetőségem beszélni a helyiekkel, és tájékoztatni őket a valóságról, ami többnyire mindenben különbözik a köztévén hallottaktól. Ha elmondom a magamét öt embernek, az az öt ember pedig a családjának, barátainak, ismerőseinek mondja el, többet ér, mint hogy csak köztelevíziót néznek. Meg is tudtam fordítani egy embert Balatonedericsen. Nem ismert meg, valami fals információt említett azzal, hogy ezt a tévé mondta. Válaszoltam, hogy de látja, itt vagyok, akkor elnézést kért, és második alkalommal már el is fogadta, nem dobta a kukába az újságot.

A falusi polgármesterek a Fidesz felé gravitálnak?

Sajnos a kis települések polgármesterei a fideszes hűbéri függési rendszer áldozatai.

A fő célom ezen változtatni, hogy a pályázati pénzeket ne politikai alapon bírálják el, hanem kizárólag a helyi igények alapján. Vannak azért, akik megpróbálják a pártoknak a teljes egyenlőséget megadni, de sajnos sok polgármester fél, hogy ha nem fogad hűséget, akkor nem kap pályázati pénzt a települése, gondolom, ezért használnak fel közmunkásokat szórólapterjesztésre munkaidőben. Zalahalápon a polgármester utasítására Navracsics Tibor fórumát hirdető, fénymásolt papírokat szórtak ki. Erről van videóm, a választási irodához benyújtottam a kifogást, meg is vizsgálták, helyben hagyták, a polgármestert pedig eltiltották a hasonló jogellenes cselekedetektől. Lehet, hogy Navracsics Tibor erről nem is tudott, a polgármester úr egyéni akciója volt.

Milyen a kampány hangulata helyben, mennyire harcias?

Ez egy mocsárháború. Az elmúlt kampányokhoz képest lightos. Lehet, hogy az emberek figyelme a Covidról átterelődött a háborúra, ahogy a politikáé is, és nem a választással foglalkoznak. 2018-ban és 2015-ben is nagyon erős negatív kampány volt.

Farkas Norbert / 24.hu

Önnel szemben mit tudnának előhúzni? Amit tudhatunk, az az állítólagos badacsonyi bunyózás, illetve szélsőjobboldali megnyilvánulások évekkel ezelőttről.

Minden embernek, képviselőnek, politikusnak van egy Achilles-sarka. Ha ezt egyszer eltalálják, vagy megmutatja a képviselő, mi ez a sebezhető pont, akkor nem válik sebezhetővé. Az említett verekedős sztori ügyében már két sajtópert is nyertem: a cikk szerzője és a Pesti Srácok ellen is. 2016-17 körül Füssy Angéla írt egy olyan cikket, hogy Badacsonyban, a borozósoron részegen verekedtem. Amikor hazajöttem, a feleségem sírva várt. A cikkből annyi volt igaz, hogy Badacsonyban voltam, a barátom születésnapját ünnepeltük. Megtettük a feljelentést. Tanúnak megkértük az ott lévő biztonsági szolgálat főnökét, aki aznap este szolgálatban volt, valamint az ott lévő zenészt. Eljöttek a tárgyalásra, és elmondták, hogy nem volt semmilyen verekedés. 2015-ben is támadtak mindenféle dolgokkal, főleg a régmúltból. Azt gondolom, hogy egy embernek az esélyt a változásra mindig meg kell adni.

Azt mondták, antiszemita, náci, szkinhed vagyok. Aki itt él Tapolcán, az tudja, milyen ember vagyok. Nem verekedtem soha, nem volt semmi atrocitás, semmi rendőrségi feljelentés nem volt ellenem. Úgy gondolom, ha valaki egészségügyben dolgozik, és ilyen múlttal rendelkezik, az maximum egy hónapot él túl a munkahelyén.

Milyen a viszonya Navracsics Tiborral?

Azt gondolom, hogy jó. Találkoztam vele több rendezvényen, beszélgettünk is. Kértem, hogy legyen olyan a kampány, amilyen embernek képzelem őt. Erre kezet ráztunk. Abban is biztos vagyok, ha lenne itt negatív kampány, azt nem ő csinálná, hanem a mögötte lévő média, vagy azok az emberek, akiket akár a Fidesz felső vezetése megbíz ezzel. Én azon vagyok, hogy ne legyen lejárató, negatív kampány. Rajtam nem fog múlni, bízom benne, rajta sem. Az biztos, hogy az embereknek már nem elég az ígérgetés: nem elég ígérni mentőállomást Révfülöpre, nem elég ígérni Ajkára a fertőző osztály felújítását, hanem meg kell megvalósítani. Több kampányt éltem meg, és mindegyikben csak az ígéretek hangzottak el, a megvalósításig nem jutottak el. Az is nagy igazság, hogy politikust a kampányban tett ígéreteiért nem lehet felelősségre vonni. Ígérhetek én örök életet, amit a Kutya Párt is tesz, és plusz 30 napot, de ez nem elég az embereknek. Ide olyan politikus kell a 2022-es választás után, aki itt él, akit minden nap elérnek, és ha az ígérete nem valósul meg, akkor a szemébe tudják mondani, és számon kérni.

Fenyvesi Zoltán, a jelenlegi fideszes képviselő nem ilyen?

Fenyvesi Zoltán inkább a polgármesterek között járkált. Fogadóórákat ritkán tartott, többnyire csak a polgármesterekhez vagy falurendezvényekre ment.

Ezért cserélte le a Fidesz Navracsics Tiborra?

Hát ha ezért cserélte le, akkor még nagyobb a probléma, mint én gondolom. Ez nagyon nehéz és egyben nagyon jó kérdés, hiszen Fenyvesi Zoltán 47 százalékot ért el 2018-ban. Ha lehet hinni Navracsics Tibornak és a Fidesznek, Zoli az állításuk szerint nagyon jó munkát végzett. Akkor viszont egy ilyen képviselőt szerintem nem kell leváltani.

Fenyvesi Zoltán pár hete azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy megmérték: ő nem tudna annyi szavazót mozgósítani, mint Navracsics Tibor.

Szerintem teljesen mindegy, hogy Zoltán vagy Tibor indul, egy Fidesz van. Arról, hogy a Zolit miért váltották le, voltak pletykák, feltevések is. Voltak olyan politikusok országszerte, akiket lecserélt a Fidesz, akiknek a nevéhez fűződhetett korrupciós ügy, mint Boldog István, Simonka György. Én nem hallottam Zoliról ilyet, ez is csak feltételezés, de persze ez is lehet a háttérben. Mindenesetre nem biztos, hogy jó választás volt ez a váltás.

Farkas Norbert / 24.hu

Azért, mert Navracsics Tibor nincs helyben beágyazva? Mert ennek ellensúlyozására ősz óta járja a településeket.

Igen, de akkor még nem képviselőjelölti mivoltában, hanem  a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa projekt kormánybiztosaként ment. Mindvégig tagadta, hogy képviselőjelölti ambíciója lenne. Azt mondta, ha érkezik megkeresés, akkor majd gondolkodik rajta. Aztán a karácsonyi üdvözlőlapot már úgy küldte ki, mint Veszprém megye 3-as körzetének képviselőjelöltje, holott a Fidesz választmánya csak januárban döntött róla. Ugyanúgy próbálja magát népszerűsíteni, ahogy az elődje is tette: disznóvágásokra, falunapokra hívatja meg magát vagy hívják meg. Ez az ő brandjük, mi ezt nem követjük.

Ön szerint számítani fog, hogy amíg az ön kampánya „egy vagyok közületek” típusú, ami hangsúlyozza, hogy helyben él, Navracsics Tibor inkább az emberarcú fideszes vonalat képviseli, aki Brüsszelből tért haza az emberek közé?

Lehet, csakhogy az nem elég, hogy lejön egy fotó erejéig, itt van másfél óráig, de nem köztünk él, és nem a körzetért van. Az nálam nem egy szlogen és kampányszöveg, hogy itt élek köztetek, itt vagyok minden nap, hiszen ez a realitás. Itt születtem, itt élek, itt dolgoztam, a gyerekeim itt járnak iskolába, és itt is szeretnék megöregedni is, ebben a körzetben.

Beszéljünk a többi jelöltről! Milyen a viszonya velük, mi a véleménye róluk és a kampányukról?

Számadó István a Mi Hazánktól itt él Tapolcán, de nem vették nyilvántartásba, nem jött össze neki az 500 aláírás. A kétfarkús Sándor Balázzsal Ajkán többször találkoztam. Temperamentumos fiatalembernek ismertem meg, aki most kezdi a politikai pályafutását, és egyből a mélyvízbe dobták. Minden ellenféllel jó viszonyban kell lenni, hiszen nem ellenségek vagyunk.

Takács Lajosról mi a véleménye? A badacsonytomaji volt LMP-s politikus hirtelen kilépett a pártból, és függetlenként indul a választáson.

Ő az LMP-nek volt szakértője, már több mint tíz éve ismerem. Nagy meglepetés volt számomra, hiszen segített az előválasztás során, ott ült az előválasztási sátorban, számolta a szavazatokat. Aztán közeledett a választás, és úgy gondolta, hogy egyéni képviselőjelölt lesz, és létrehozott egy Facebook-oldalt, hogy Lajos mindenkinek beszól. Csakhogy ez nem elég a népképviselethez. Csalódott vagyok miatta.

Mi a tippje, miért indult el a választáson?

Hallottam a véleményét, hogy másfajta politikát csinálna, mint amit én csinálok. Nagyon sok ember van szerinte, aki kiábrándult belőlem – ezt én nem vettem észre, a kutatások sem ezt támasztották alá. Lehet, hogy jött egy szirénhang, ami azt sugallta neki, hogy őt is Lajosnak hívják, ahogy engem is, és mivel még egy Rig Lajost nem sikerült találni ebben a körzetben, inkább indítanak ellenem két Lajost: Fórizs Lajost és Takács Lajost.

Apropó, a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom színeiben induló Fórizs Lajosról mit tud?

Semmit. Azt se tudom, ki ő, hol él, mit akar, mit szeretne. Véleményt se tudok róla formálni.

Farkas Norbert / 24.hu

A Kétfarkú Kutya Párt jelöltje már négy éve is 1 százalék felett végzett, most akár ennyi is döntő lehet. Ön szerint öntől vehet el szavazatokat a Kutya Párt, vagy igaz az a narratíva, hogy olyan embereket visznek el az urnákhoz, akik amúgy el se mennének voksolni?

Inkább az utóbbi igaz. Bízom benne, hogy tőlünk nem fognak elvenni szavazatokat, hiszen akkor a Fidesz győzelmét segítenék elő. Az lehet, hogy a bizonytalanok, akik nem tudnak a jelöltek közül választani, leszavaznak a Kutya Pártra. Van egy másik lehetőség is. Azt tudják sokan, hogy Sándor Balázs egyéni képviselőként nem fog bekerülni a parlamentbe, de az országos listán lehetőség van arra, hogy elérjék az 5 százalékos küszöböt, így az első 5-7 képviselőjük bekerülhet a parlamentbe, köztük ő is. A Kutya Párt támogatóinak így megvan az a lehetőségük, hogy egyéniben átszavazzanak a két olyan jelölt valamelyikére, akik között el fog dőlni a körzet: Navracsics Tiborra vagy rám.

Megkérte Sándor Balázst vagy bármelyik másik jelöltet, hogy lépjen vissza az ön javára?

Nem.

Miért nem volt a körzetben rendes előválasztás? Ön egyedül szerepelt az előválasztási szavazólapon.

A Jobbik, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatott először, és volt egy DK-s jelölt, Sibak András, akit aztán a pártja visszaléptetett. De az LMP-nek és Takács Lajosnak is lett volna lehetősége jelentkezni, ha ilyen ambíciói vannak, ott már megmérethette volna magát, hogy mekkora a támogatottsága.

Nem volt presszió a többi jelöltön, hogy itt márpedig önnek kell indulnia?

Szerintem látták a 2015-ös eredményt, amikor 22 jelölt közül engem választottak, és látták a 2018-as választás eredményét, amikor 40 százalék fölötti volt az eredményem.

Mik a körzet főbb megoldandó problémái, mire hegyezi ki a kampányát?

A legfontosabb az egészségügy. 2018 márciusában sikerült nagy nehezen visszaállítani 15 belgyógyászati aktív ágyat Tapolcán, de ez a 15 aktív ágy 2021 januárja, februárja óta nem működik, bár papíron megvan. A Covidra hivatkoznak, de személyhiány a probléma. Aztán a mentőállomás kérdése. Navracsics Tibor bejelentette Révfülöpön, hogy egyautós mentőállomás létesül itt, közben pedig Tapolcán a negyedik mentőautót leállították. Ha ez a negyedik autó megy le Révfülöpre, akkor ez nem fejlesztés, hanem átcsoportosítás. Egyvalamiben egyetértünk: kell a Balaton északi partjára, ebbe a választókerületbe egy mentőállomás. Azonban ennek szerintem nem Révfülöpön, hanem Badacsonytomajon kell megépülnie, mert ott van rendőrőrs és tűzoltóság is. Az ajkai fertőző osztály felújítása és bővítése minden választás előtt elhangzik. Volt úgy, hogy bejelentették, a forrás is megvan rá, de a forrás eltűnt, és az épület állaga is romlott. Most hiába van róla kormányhatározat, azt vissza lehet vonni.

A 8-as főút 2×2 sávossá tétele Devecsertől Herendig: már három évtizede megy az ígérgetés. Volt terv, volt pénz, a terv eltűnt, a pénz eltűnt, a megvalósítási fázisba se lépett. Ajka elkerülő utat is akar, hogy a teherforgalmat kivigyék a városból, az sem készült el. Minden egyes tervezés elkészült, aztán eltűnt a pénz. A bicikliutak kérdése is fontos, munkába járásra és turisztikai szempontból is hasznos lenne Tapolcától Szigliget, Gyulakeszi, a Káli-medence vagy épp Sümeg felé. Ha megnézzük az összes településhez tartozó utak és járdák állapotát, azon is változtatni kell.

Varga Jennifer / 24.hu

A tapolcai vasút villamosítása hogy áll?

Az is egy több évtizedes ígéret. Az északi parton, Balatonfüred és Tapolca között kéne folytatni, de eddig egy kapavágás se történt. Pedig meggyorsítaná a vonatközlekedést. Ma Tapolcáról felérni Budapestre vonattal 3 és fél óra. Ez vicc. Ha megnézzük a déli part vasútfejlesztését, az jóval előrehaladottabb, mint az északi parté.

Ön az ellenzék egyik fő egészségügyi szakértője. Ha kapna egy magasabb pozíciót egy esetleges Márki-Zay kormányban, mi lenne az a három intézkedés, amit meg kéne lépni az egészségügyben?

Nem török ilyen posztra, de ha egy helyettes államtitkári pozíciót felajánlanának, lenne pár javaslatom, ami be is került az ellenzék egészségügyi programjába.

Az egészségügyi intézmények fejlesztése: kis kórházaknál a sürgősségi osztály megléte, a diagnosztikai háttéré, valamint a minimális szolgáltatások – belgyógyászat, egynapos sebészet – működtetése. Fontos lenne az egészségügyi szakszemélyzet képzése. Ma nagyon kevés helyen van négyéves egészségügyi szakközépiskola. Olyan egészségügyi dolgozókat engedtek még régebben a rendszerbe, akik már másnap beállhattak a betegágyak mellé. Ma az egészségügyi oktatási rendszer egy kétéves OKJ-s képzésre épül, és nem biztos, hogy ugyanolyan intenzitással, gyorsasággal lehet őket intergálni az egészségügyi munkába. A másik része, hogy 50 százalékuk az iskola elvégzése után külföldre megy dolgozni, akár nyelvtudás nélkül, a pénz miatt.

Az Országos Mentőszolgálat a szívügyem. A kormányzat mindig azt kommunikálja, hogy az elmúlt évtizedben a gépkocsiállományt teljesen le tudták cserélni, és uniókompatibilissá tették. Ez azt jelenti, hogy a fehér mentőkből sárga mentők lettek, az egész gépkocsiparkot kicserélték. Csakhogy vannak olyan autók, amik két év alatt elérték a 470 ezer kilométert. Ha egy magánember autója 470 ezer kilométert futott, akkor nem biztos, hogy megveszik tőle, maximum alkatrésznek. Én inkább úgy közelíteném meg, hogy az Országos Mentőszolgálatnál ne legyen olyan autó, ami 150 ezer kilométernél többet futott. Lehetne lízingelni, ahogy a rendőrök csinálják.

A várólistákat is csökkenteni kéne, de ez se megy egyik napról a másikra. Márki-Zay Péternek volt egy olyan mondata, amit kiragadott a kormánymédia, hogy az egészségügyet fizetőssé tenné, magánegészségüggyé akarja alakítani. De ez nem arról szólt:

a várólisták csökkentése egy év alatt úgy érhető el, hogy a magánegészségügyi ellátórendszert bevonjuk, az emberek által befizetett tb-járulékot az ellátásuk függvényében átcsoportosítjuk, ha nem férnek be az állami ellátásba, és magánba kell menniük, így lehet egy év alatt lefaragni belőle.

Viszont a teljes várólistát csak úgy lehet, ha a megfelelő számú szakember lesz, és az óraszámokat akár a szakrendelésen, akár az egynapos ellátási formákban megemeljük, és a teljes volumenkorlátot, ami a finanszírozást jelenti, eltöröljük.

A járványt részben mentőzve csinálta végig. Mik voltak a tapasztalatai a járványkezelésről?

Az első és második hullámban jól teljesített a kormány. Ahova be voltam osztva, ott azt láttam, hogy megfelelő számú védőruha volt, illetve azok az eljárásrendek, amiket kidolgoztak a vírus alatt, jók voltak. A harmadik-negyedik hullámban az esetszámok megnövekedtek, és a kórházi ellátást igénylők, valamint az elhunytak száma is növekedett. Kérdéses, hogy azért, mert elesett, idős betegek kerültek be, vagy nem megfelelő számú a szakszemélyzet, vagy nincs elég lélegeztetőgép, nem jutnak megfelelő időben ellátáshoz? Mindenkinek igaza volt. Ha bementünk egy sürgősségi osztályra, azt láthattuk, hogy egy oxigénpalackról üzemel 3-4 orrszonda, és ott várják az ellátást. Ez abból adódik, hogy kevés a sürgősségi osztályokon a munkát végző szakasszisztens, szakápoló és szakorvos, és tíz beteget nem tudnak egyszerre ellátni.

Farkas Norbert / 24.hu

Aztán ott van a mentőkapacitás: a harmadik hullám idején állították be a negyedik mentőautót itt Tapolcán, mert rájöttek arra, hogy nagy a vonzáskörzet, nincs sürgősségi ellátás, a covidos betegeket Ajkára, Veszprémbe vagy Keszthelyre kellett szállítani. Egy covidos szállítás Veszprémbe azt jelentette, hogy a mentőautó 2-3 órára kiesett. Az első hullámban az ajkai kórházat teljes egészében járványkórházzá minősítették, ott más feladatot nem lehetett ellátni. Ez nagyon jól ötlet volt, az ajkai kórház rendelkezett olyan járványügyi szakemberekkel – mivel ott volt a fertőző osztály –, akik tudták ezt kezelni. És maradt a megyében két olyan kórház – a pápai és a tapolcai –, ahova az egyéb feladatokat át lehetett csoportosítani. A harmadik-negyedik hullámban ez már nem volt meg, hiszen Ajkán, Pápán és Veszprémben is lehetett fogadni covidos betegeket, besűrűsödött az összes ellátási forma, nagy káosz alakult ki. Amikor helyhiány volt, akkor nem tudtak mást csinálni, Ajkán megszüntették ideiglenesen a traumatológiai és a neurológiai ellátást, ez pedig teljes káoszhoz vezetett. Ennek is az az oka, hogy nincs megfelelő számú szakember.

Aztán ott voltak az országos dolgok, mint amikor a kormány rendelt több ezer lélegeztetőgépet Kínából, ami nem is lélegeztetőgép volt, hanem légzéssegítő készülék. Most meg próbálnak túladni a gépeken. Ott voltak a vakcinabeszerzések. A politika nem is látott bele, hogy ezeket mennyiért vették, amikor belelátott, akkor rájöttek azokra a stiklikre – hogy olyan cégeken keresztül szerezték be őket, amik már megszűntek, közben kivették a profitot. A harmadik-negyedik hullámban a NER-lovagok a saját zsebükre dolgoztak, és ez gusztustalan volt. Nagyon sokszor elmondtuk a problémákat, a megoldási javaslatokat, a többi közt, hogy a lejáró PCR-teszteket fel lehetett volna ajánlani az embereknek, akik szerették volna teszteltetni magukat, és nem akartak fizetni érte 19 ezer forintot. De nem, inkább megvárták, hogy lejárjon, és kidobták. Ez pazarlás.

A vakcinálás szervezettségével, lezajlásával mennyire volt elégedett?

Ott is volt egy javaslatom. Nagyon sokan mondták, hogy beoltatták magukat, és utána még jobban megbetegedtek, lázasak lettek, köhögtek, bágyadtak voltak több napon keresztül. Járvány alatt nem szoktunk oltani, de lehet, ezt hívják tűzben oltásnak. Viszont – szerintem nincs olyan szakember, aki ennek az ellenkezőjét tudná mondani – védőoltás előtt vagy antigén gyorstesztet, vagy egy PCR-tesztet kellett volna csinálni, hogy egy tünetmentes fertőzésre ne oltsanak rá. Ha ráoltanak, abból még haláleset is lehet.

Tetszik-e önnek a Balaton mostani fejlődési iránya – főleg a körzethez tartozó partszakaszé –, és ha nem, kormányon mit lehetne tenni ellene?

Most kell megállítani az egészet, és jogszabályi feltételekkel visszaállítani, amit lehet. Mert

ha ez így halad, a part teljesen be fog épülni, és ha ez a rendszer marad, ezek a jogszabályok, feltételrendszerek maradnak, akkor eljutunk addig, hogy sem az én gyermekeim, unokáim, sem a fideszes szavazók unokái nem fognak hozzájutni a Balaton-parthoz. Maximum a kerítésen kívül nézhetik, ahogy a NER-lovagok és hozzátartozóik fejest ugrálnak a tóba.

A magyar tenger mindenkié, az ellenzéknek ez egy programpontja. Ezért is találkoztunk Tihanyban mi, a Balaton-parti ellenzéki képviselők, és egy olyan nyilatkozatot írtunk alá, hogy ezeket a fejlesztéseket megállítjuk, és mindenkinek szabad lejárást kell biztosítani a partra.

A fejlesztések megállításánál hallottunk keményebb elképzeléseket is, miszerint bizonyos infrastruktúrát vissza kellene bontani, mint az illegális feltöltéseket és stégeket, sőt itt-ott a parti védműveket is.

Ha ilyen ötlet van, és a jogszabály engedi, vagy a jogszabályváltozás lehetővé teszi, hogy ezeket a monstrumokat eltávolítsák, én teljes mértékig tudom támogatni. A balatoni stégek kérdése a vízügyé, hiszen felszólítják a tulajdonosokat minden évben, hogy a téli időszakra szedjék ki őket, Ha nem szedik ki, akkor a vízügy feladata az, hogy ezeket elbontsa és megszüntesse. Amik fixek és nem kibonthatóak – nem a horgászstégekre gondolok –, és nem kaptak rá engedélyt, azoknál is a vízügy feladata, hogy felszólítson az elbontásra. Ha az állami szerv szemet huny ezek felett, akkor valahonnan felülről utasítást kapott, hogy ne figyeljen oda.

Mit tudnak kezdeni a Balaton ökológiai helyzetével? Pár éve voltak figyelmeztető jelek, mint a nagy algásodás.

Ez az egyik probléma, a másik az iszaposodás, ami az északi partot érinti. Itt állandóan kotorni kell, például Badacsonylábdihegynél vagy Badacsonytomajnál kotorják a strandokat és kikötőket, mert a déli áramlat egyből idehozza az iszapot. 15-20 éve volt egy nagy vízszintcsökkenés, a Balaton vízhőmérséklete megemelkedett, és volt egy nagy halpusztulás. Elhibázott döntés volt, hogy amikor úsztatták fel a hajókat, vizet eresztettek le a Sión. Ez még egyszer bekövetkezhet, hiszen látjuk azokat a kikötőépítéseket, ahol már nemcsak csónakokat, hanem monstrum vitorlásokat is látni. Jöttek a jachtok, most már vannak jetskik, ami szerintem nem egy környezetbarát megoldás. Nemcsak az elmúlt 12 év, hanem az elmúlt 30 év hozadéka az, ami most van, hiszen felvásároltak külföldiek vagy pénzes magyarok olyan parti ingatlanokat, aminek ez lett a következménye. Az a Balaton, amire én emlékszem gyerekkoromból, a közelben sincs már.

Mohos Márton / 24.hu

Látta-e az Elk*rtukat? Navracsics Tibor még nem.

Nem láttam én sem, de hallottam, hogy a tévé bemutatta. Mindenesetre nem tervezem megnézni. Szerintem sokkal fontosabb dolgok vannak az ember életében, mint egy ilyen filmet megnézni, mondjuk egy jó családi filmet a gyerekeimmel.

Nem baj, hogy a tapolcai mozi nem adta le?

Szerintem nem. Navracsics Tibor szerint gyalázat, bele is szállt szegény mozivezetőbe. Azt gondolom, hogy nem ez az a film, amit biztos premierre kell tűzni, főleg egy kft.-nek, ami gazdasági szempontok alapján mérlegeli azt, hogy levetít-e egy  filmet. De hát ebből is lehet azért látni, hogy Navracsics Tibor inkább a Fideszt képviseli, kevésbé az itt élő embereket.

A körzet kormánypárti képviselőjelöltjével, Navracsics Tiborral készült interjúnkat itt olvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik