Közélet csatatér '22 - veszprém 3. evk

A szakadár badacsonyi LMP-s kilépett a pártból, mert kiskorúnak nézik a választókat

Takács Lajos / Facebook
Takács Lajos / Facebook
Takács Lajost az LMP már korábban kizárta, de a függetlenként induló képviselő szerint ez nem történt meg. Szóval ő lépett most ki.

Február 10-én írtunk róla, hogy Takács Lajos (egykori) LMP-s önkormányzati képviselő úgy döntött, függetlenként elindul a Veszprém megyei 3. egyéni választókörzetben. Önmagában ez még nem lenne hír, azonban Takács és az LMP is részt vett az ellenzéki választási összefogásban, aminek jelöltje a jobbikos Rig Lajos lesz a Tapolcát, Ajkát, Sümeget és – Takács települését – Badacsonytomajt magában foglaló körzetben.

Kapcsolódó

Úgy tudjuk, a körzet a belső felmérések alapján iszonyat szorosnak ígérkezik az ellenzéki Rig, és fő kihívója, a fideszes Navracsics Tibor között, így minden voksért le kell hajolniuk a jelölteknek. Értelemszerűen nem örült ezért Rig stábja annak, hogy (a kétfarkús Sándor Balázs mellett) még egy jelölt elindul a körzetért. Takács a Telexnek korábban azzal indokolta hirtelen indulását, hogy többen megkeresték azzal, hogy nem volt verseny az ellenzéki előválasztáson a körzetben, a résztvevő pártok egyszerűen megállapodtak Rig indításában. Így fogalmazott:

Az előválasztáson nem éreztem úgy, hogy részt kell vennem. Azt sem tudtam, hogy hány jelölt lesz, és kik fognak indulni.

Az LMP akkor azt közölte, Takács az LMP tagjaként elfogadta a játékszabályokat, illetve hogy támogatni fogja az ellenzéki jelöltet. Itt jön a lényeg, amiért e cikk íródik: a zöld párt szerint Takács „indulásával egyértelműen szembefordult a párttal, ezért Takács Lajos a mai naptól nem tagja az LMP-nek”. Takács ugyanakkor március 4-én, pénteken kitette a Facebookjára a kilépési nyilatkozatot a következő szöveggel:

A másképp gondolkodókra menthetetlenül lecsap a fake news gyártó média. Úgy döntöttem követem Schiffer Andrást.
2022.02.10.-én több kormánypárti álhírgyártó médiában megjelent, hogy az LMP-ből azonnali hatállyal kizártak. Ezzel szemben a valóság az, hogy párttagságomat a mai napon szüntettem meg egyoldalú nyilatkozattal. Nem lehet más a politika, nyilatkozatomat itt olvashatjátok.

Takács azt írta a kilépési e-mailben, hogy visszavonhatatlan lépésének oka a következő:

Sajnos mégsem lehet más a politika, de az sem lehetséges és egyéni morális rendszeremmel nem összeegyeztethető, hogy egyszerre képviseljem a választók felé a fasiszta a kommunista a konzervatív és a liberális eszmerendszereket, ugyanis ez nem más, mint a választók kiskorúnak tekintése.

Ehhez mellékelte a kitöltött kilépési nyilatkozatot is, aláírva, ahogy kell.

Kerestük a kérdésben az LMP-t is, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik