Ha megkérdezik: Bojár úr, ön hol lakik, mi a válasz rá?
Most Budapesten. Sajnos muszáj itt lennem huzamosabban, de szeretnék újra vidéken lenni. Ilyen népies-urbánus vagyok. A vágyam az, hogy ott lakjak és kertészkedjek a Szent György-hegyen teljes békében és nyugalomban. Ám a 10 millió Fa miatt nagyon sokat kell szervezkednem, ezért sokat is kell Pesten lennem. Mivel az ültetések ősszel és tavasszal zajlanak, akkor az Budapesthez köt, mert logisztikailag innen indulnak az akciók az ország különböző pontjaira. A nyár csendesebb időszak, akkor ott vagyok a Szent György-hegyen. Voltam már télen is a Balatonon és nagyon jó volt. Akkor van meg az a rezgés nélküli létezés, amire az ember vágyik, amiért szeret vidéken lenni. A pandémia idején ez fantasztikus volt.
Ha már a pandémiát említettük, volt egy roham az utóbbi években, sokan felfedezték a vidéki Magyarországot, kiemelten a balatoni régiót, és leköltöztek. Ön is tapasztalta ezt a rohamot a környékén?
2020 egyértelmű fordulópont a régióban. A város egy meghosszabbított nyúlványa lett a térség, amire azóta úgy gondolok, mint Budapest 24. kerületére. Az a társadalmi szövet, ami Budapesten például a belvárosi éttermeket tartja el vagy üzemelteti, oda költözött. Érdekes volt ez a belső migráció: annyira gyűlöltük már a migránsokat, hogy amikor megjöttek a budapestiek, meg tudtuk élni, hogy mi vagyunk a kvázi pandémiamigránsok. Ki se jöttem a házamból hónapokig, le se kellett mennem a telekről, mert teljesen elláttam magamat. Erre igyekeztem is odafigyelni, hogy a lakosság ne érezze veszélyeztetettnek tőlem magát.
A Szent György-hegy elesett 2020-ban. A mi kis csendes, nyugodt, baráti, családias, imádnivaló Szent György-hegyünk kirakatba került, és megjelentek azok az üzleti vagy hatalmi körök, amik egy addig nem ismert, új minőséget hoztak a hegyre. Amíg ez nem volt, azt gondoltam, a hegy és vidéke lehet egy olyan önfenntartó, ökologikus közösség helye, amelyik öntudatosan vigyáz azokra a biológiai, geológiai, építészeti, kulturális értékekre, amik jellemezték ezt a vidéket.
Talán túl jó helyen van a hegy…
Nem volt akkor még jó helyen, ezt 2020 hozta be. Addig úgy nézett ki, hogy a NER Balatonfüreden túl nem jön, vagy csak alig. Ehhez a pandémia kellett, hogy hirtelen elfogyjanak a helyek. Füred környéke megtelt gyakorlatilag, egy meghatározott körhöz pedig olyan túlzott mennyiségű pénz került, amivel nem tudnak mit kezdeni, muszáj, hogy elköltsék.
Ön még nem menekül az átalakult Szent György-hegyről?
Ha romlik a helyzet, lehet, hogy kénytelen leszek. Én ott akartam és ott akarok megöregedni.
A Balaton nem nagyon bírja már el a nagy rohamot, a közüzemi hálózatok és az ökológiai rendszer is szenved. Mi ön szerint a Balaton tűréshatára, mennyire vagyunk közel ehhez?
Hálistennek nálam sokkal okosabb emberek orientálnak ebben. Ott van Szöllősi-Nagy András, fantasztikus hidrológus, nemzetközi szinten is kiemelkedő tudású szakember, egyértelműen megmondta: már most túl van terhelve a Balaton vize. Látszik, hogy ennek a nyakló nélküli nyomulásnak az a következménye, hogy eltűnik a part és a parton élők kapcsolata a vízhez. Érdekes, hogy Budapest több évtizednyi öntudatra ébredés után lépéseket tesz azért, hogy a lakosság közel kerüljön az egyetlen nagy vízhez, a Dunához, közben pont ennek ellenkezője zajlik a Balatonnál. Ami Badacsonyörsön történt, az is egészen elképesztő és botrányos dolog [a volt kemping területét tarolták le, hogy lakóparkot építsenek a területre – a szerk.]. A volt Limnológiai Intézet egykori vezetője, Jordán Ferenc is keményeket mondott, nem véletlen, hogy kirúgták, ez tök egyértelmű: ne mondjon olyanokat, ami az üzlet útjába áll. Az lehet, hogy ő szakmailag, nemzetközileg is hiteles, de ilyeneket ne mondjon.
A volumenekről már szót ejtettünk, esztétikailag mi a véleménye mindarról, ami a Balatonon mostanság felépült, épülőben van?
Annak idején, lassan 10 éve megírtuk Darabos György barátommal a Nagy Káli Könyvet, és szándékos célunk volt, hogy a korlenyomaton túl egy olyan mintakönyv legyen, amit a bebírók is forgathatnak, példákat vehetnek belőle, tanulják meg, hogy viselkedjenek jól ebben a környezetben építészetileg, kertépítészetileg. Van viszont ez a kulturálatlan, arrogáns vonal, aki – eszem megáll! – mélygarázst épít a Szent György-hegy oldalába. Gyakorlatilag rózsadombosítanak szőlőterületeket, aminek ez a varázsa, ezért szeretjük, ezért megyünk oda, ezért az életformáért.
Meg se tudom mondani, miért csinálják ezt: kényelmesebb neki, nem romlik el a dukkózás a SUV-ján? Nem tudom, mi értelme sok millió forintot költeni teremgarázsra ahelyett, hogy csinálna egy szép szőlőlugast az autója fölé.
Ez eddig elég lehangolóan cseng…
Mondom a jó részét is! Ez a régió változatlanul az építészeti innovációk terepe. Időnként egészen tehetős megbízó jó ízléssel, háttérrel hagy kitűnő építészeket megnyilvánulni. Nemrég írtam egy csodálatos zánkai villáról – Kovács Csaba és Poós Tamara tervezte –, ami nagyszerű példája annak, hogyan lehet úgy luxusépületet csinálni, hogy a luxus a benne létezés kényelmét jelenti, és nem kirakati rongyrázást. Én nem ragaszkodom minden mai épület esetében a 18-19. századi népi építészet egyes részeinek visszahozatalához. Én is így tettem mondjuk, az előző házam ilyen szellemben készült el, és a mostani épületemnél is – ha egyszer lesz pénzem – hasonló részletek megjelenhetnek majd, de nincs azzal se baj, ha a formai és mértékproblémákat jól adaptálja valaki. Ritmus, forma, arány, anyaghasználat, ezekből dolgozik egy tervező. A modern épületeknél sokkal jobban zavar a Káli-medencében például, hogy akadnak konténerházak, mint Mindszentkállán, amiket bizonyára engedélyeztek valakik, ez abszurd.
Mi a helyzet a nagyobb beruházásokkal a Révfülöptől Balatonedericsig terjedő partvidéken? Melyek a legellentmondásosabbak?
Én továbbhúznám ezt Keszthelyig. Hisz 1949-ig az északi part zöme Zala megyéhez tartozott, építészetileg, településképileg egységesek a falvak végig, hisz 900 évig közigazgatásilag egy terület volt. Keszthelyen borzalmas dolgok történnek, de az aligai partfalbontó beruházástól is a hajamat tépem. Aztán ott van a tihanyi, fél hegyet ledózeroló projekt. Nem tudom, lehet, hogy a világ legszebb épülete lesz, de hogy ilyen brutálisan haraptak bele a hegyoldalba, és ezt 500 ezer forintos bírság ellenében „bárki” megteheti, ez vicc. A badacsonyörsi eset is botrányos, már az is, hogy azzal kezdődik, a partmenti nádas és liget ugrik, kivágják. Általánosságban arra hívnám fel a figyelmet, hogy ezek az épületek mind Excel-táblázatban készülnek, nem esztétikai szempontok jönnek elő elsősorban, hanem hogy hol van a haszon. Ezt értem, keressen sokat a beruházó, de 5 kilométerrel beljebb is hülyére tudná keresni magát.
Az önkormányzatoknál pedig táskában megkapott 3 millió forinttal az egész testület tokkal-vonóval vihető, és fejet hajtanak. Azt a közösséget árulják el, amit képviselnek.
Akkor mégis jó megoldás az, hogy a kormányhivatalok adják ki az építési engedélyeket a könnyebben korrumpálható helyi hatóságok helyett?
Én nem tudom, jelen pillanatban nulla százalék a bizalmam a kormányzati, állami hivatalokban. A rendezési tervekkel persze egy település is tud machinálni. Meg egy telefon jön fentről, mindenki bokázik, csinálja, ahogy kell, és akkor egy rossz lépés egy egész területre hat. Egész Magyarország bajban van, és ez nemcsak a Balatonra igaz, az öt tó mindegyikére az. Ott van a Tatai-, a Velencei-, meg a Fertő tó ügye, teljesen mindegy minden a fejlesztőknek: jogszabály, hatósági döntés, UNESCO-álláspont. Ez a Balatonra ugyanígy igaz. Nonszensz, hogy amióta világ a világ, és itt van nekünk a Balatonocska, mindig halászták. Most már vagy tíz éve nem halásszák. Valami megakadt, valaki valamit le akarhatott nyúlni, valahogy nem sikerült neki, áll az egész, nincs balatoni halászat.
Képzeljük el, hogy ön kap egy kormánybiztosi pozíciót azzal a felkéréssel, hogy Bojár úr, rakjon le egy tervet az asztalra, hogy tudjuk a Balatont fenntarthatóbb régióvá tenni. Persze azzal együtt, hogy megfeleljen az igényeknek, jó legyen a horgászoknak, a vitorlázóknak, a fürdőzőknek, pompás legyen a vízminőség és az ökológiai egyensúly is megmaradjon. Hogy lehet ezt egyensúlyba hozni?
Szerintem nem lehet. A Balaton legnagyobb erénye, hogy még mindig viszonylag érintetlen, viszonylag még nincs annyira körbeépítve. A déli partnak vannak brutál szakaszai, de ez a 20. század eleje óta így van. A Balaton még alkalmas rá, hogy vissza legyen vadítva. Én egy rezervátumszerű irányba nyitnék. Minél inkább visszaadni a természetes jelleget, ugyanis az lesz az unikális. Ha az európai tavakat nézzük, akkor a Lago Maggiore, Garda-tó – amik léptékükben versenyben vannak a Balatonnal –, mind túlterheltek építészetileg, urbanisztikailag.
A Balaton még tud lenni olyan víz, amibe be lehet hajtani a csordát.
Ez a gyakorlatban mit jelentene? A nádasból az összes stéget és feltöltést kiszedjük, minden második vitorláskikötőt elbontjuk? Ez nagyon radikális beavatkozásokkal járna, a Balaton annyira be van építve.
Igen, ezt egyetlen egyszer lehet megcsinálni. Egy választások utáni kormánydöntés kell. Májusban megalakul egy kormány, júniusban le kell ezt zongorázni, és akkor még lesz négy év kimosolyogni. A betonozott partfalakat is vissza kéne bontani, teljesen értelmetlenek, alig van már fövenyes partszakasz. Egy ilyen munkához kellenek többek közt hidrológiai, limnológiai szakemberek, mert minden olyan lépés felesleges lenne, amiben ők nem tudnak megegyezni.
Elég sok trükközésről hallani a dűlők átalakulásával kapcsolatban. Úszómedencék mint tűzivíztározók, mezőgazdasági épületek, amik voltaképp 200 négyzetméteres villák, ráadásul szóbeszédek szerint egy őstermelőnek minősített strómanokkal operáló üzleti kör működik a háttérben.
Ez egyértelmű. Én is hallottam róla, hogy megjelent a csávó a lábszárra tapadós gatyában, hegyes orrú cipőben a SUV-val, kb. 28 éves, ül egy 50 milliós kocsiban. Megérkezik marha nagy térképpel, amin a helyrajzi számok be vannak írva, járja a hegyet, és mutogat a telkekre, hogy én ezt meg ezt kérem. A Szent György-hegyen is lehetett hallani, hogy van egy felhajtó ügyvéd, aki nagyon tudja a dolgokat. Közben mindenki őstermelő és aranykalászos gazda elöl-hátul, ami kell formailag, az minden megvan két perc alatt.
Drámai az átalakulás, és fájó, hogy van egy erős nemzeti kultúrára, a hagyományokra, a szőlészeti kultúrára való hivatkozás közben. Pontosan ezek azok, amiket a Gucci cipőtalppal lehet agyontiporni.
És ráadásul világörökségi várományos területnek mondják a Balaton-felvidéket. Lehetséges ezekkel a trendekkel elnyerni a címet egyáltalán?
Nem látom ezt én se, ehhez vaskéz kéne. Tulajdonképpen aki nagyon erősen tudna tenni ezért, az Navracsics Tibor, akinek a kezében van a veszprémi Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt, és aki azért mostanában megjelenik a környéken falunapokon. Ő lehetne egy olyan személyiség, akinek a NER-en belül elhiszik, fontos, hogy vigyázni kell a településszerkezeti, településképi értékekre. Kellene egy olyan műhely köré, amelyik az üzleti érdekeket, a befektetők profitvárakozásait is szem előtt tartva olyan vállalkozásokat indít be, amikben van ízlés, kultúra, építészeti minőség és hozzák a hasznot, ám nem teszik tönkre a Balaton-partot.
Mit vár a választásoktól a tapolcai körzetben és országosan?
Hát ugye Navracsics nagy név, nincs mese. Ez alapvetően fideszes környék. Akkor fordult át a tapolcai választókörzet, amikor jött Dobó Zoltán [mostani tapolcai polgármester – a szerk.], és Vona Gábor két nap alatt végigturnézott 52 települést. És volt a tapolcai kórház sztorija, amit ő hitelesebben tudott képviselni, mint a kormánynak bepucsító mostani képviselő, Fenyvesi Zoltán. Dobó mint polgármester közben nem virít rosszul, fejlődik Tapolca, agilis, ambiciózus városvezető lett belőle. Az egész egy pici körzet, kb. 68 ezres szőröstül-bőröstül, ami hát Budapest egyik kerületének egy sarka. És itt az emberi viszonylatok, valakinek a megítélése nagyon más, adott esetben a pletykákon múlik.
Azt látom, hogy most a kampányban Navracsics kiszállt a kocsiból és olyan eseményekre is elmegy, ahova soha az életében nem ment volna. Járja, csinálja, issza a pálinkát, megkóstolja az ételeket, elmond három szép mondatot, ahogy kell. Ez lenne az ellenzéki munka lényege is: terep, terep, terep. Nincs mese, 3600 település van, minden faluba oda kell menni. Tudom, hogy van olyan szemlélet, hogy csak a billegő körzetekre kell energiát fordítani, de nem hiszek ebben. Az van, hogy olyan szinten virtualizálták az ellenzéket, hogy csak a kormánymédia szitokmondataiban szerepel.
Egy átlagmagyar számára nem jelenik meg az ellenzék. Oda kell menni, hogy lássák: hús-vér, kezet lehet fogni vele, lehet hallani a hangját, lehet látni, hogy valóban létezik. Ez mágia, ha ez nincs, marad virtuális, és azzá válik, amit róla mondanak.
Mik a tapolcai körzet fő problémái, amikre a jelölteknek oda kell figyelni?
Munkahely. A fiatalság elmegy. Ha nincs pandémia, elmennek a fiatalok Ausztriába, Németországba, Berlinbe, Londonba. Az egészségügyi ellátás nagyon fontos kérdés, a tapolcai gyerekek még mindig Ajkán születnek, ez identitásprobléma, pláne hogy volt Tapolcának egy jó szülészete. Fontos az is, hogy az agrárium tudjon pörögni, legyen eredménye. Van ez a protekcionista szemlélet, hogy minden borászatnak fizetünk egy csomó pénzt, hogy sikeres legyen, és az is lesz.
Valójában a piacon ezeknek a nagyon menő borászatoknak a java része nem állna meg, eldőlne, mint a zsák, mert nincs akkora felvásárlóerő, se bormarketing, ami a magyar bort nemzetközileg el tudná adni.
A borászatok minősége elégséges?
Ingadozó. Néha nagyon jó, néha kevésbé. Hozzátartozik az is, hogy nincsenek egységes, kívülről jött ember számára kiszámítható értékei. Ahogy Somlón van a juhfark, ami összetartja a pincészeteket, úgy a Szent György-hegyen nincs ilyen bor. Minden borász individualista, önmegvalósító, saját karaktert, saját egyéniséget akar kifejezni, a lelkét beleadja, de ebben is valamiféle kollektivitás jó lenne. Akkor erős egy kultúra, ha egységes karakterisztikát is tud képviselni, és azon belül meg lehet csinálni a cifra személyes dolgokat.
Ön szerint Rig Lajos vagy Navracsics Tibor képes megállítani azt, hogy a Balatont szétkapják a befektetők?
Ha marad a NER, akkor Navracsics esetleg. Ha meg nem marad a NER, akkor az ellenzék fogja azokat az ökológiai értékeket képviselni, egy zöld szempontrendszert meg építészeti-urbanisztikai szempontokat is, amik ezeket a mutyikat le tudják zárni.
Nem találnák meg az oligarchák, most aktív befektetői körök az utat egy új kormányzathoz is, hogy tovább vihessék az ügyeiket, fejlesztéseiket?
A kettő között van egy óriási különbség. Az egyik egy teljesen centralizált, egy kézben összefogott érdekrendszer, a másik pedig egy diffúz. Én nem gondolom, hogy ez így történt régen is. Nem véletlen, hogy a NER léptékekkel jelentősebben kapja szét az országot, mint előtte bárki. Ebben lényegében benne van, hogy történetileg akkor nyíltak meg az EU-s pénzcsapok, amikor a NER átvette a hatalmat. Valószínűleg ha az akkori kormányoldal maradt volna tovább, akkor ők is rengeteg panamába belefutottak volna. Nagyon nem mindegy, hogyan van ez kezelve. Amikor azt látjuk, hogy ezermilliárdok mennek egy ember nevére, álljon meg a menet. Ugyanezt az ezermilliárdot az európai uniós adófizetők rakták össze, küldték el nekünk, ezek mehetnének másra is.
Van a 10 millió Fa projekt, egy országos hálózat, aminek célja ennyi fa elültetése Magyarországon. Hánynál tartanak?
Valahol 150-200 ezer fa környékén, de rengeteg cserjét is elültettünk. Nem tudom pontosan darabszám szerint, mert folyamatosan változik. Ma is ültetnek. Holnap én is ültetek. Volt egyszer egy számlálónk, de mire bizonyos készenlétbe került, annyira továbbrobogott az ültetési projekt, hogy rájöttünk, teljesen új alkalmazást kell csinálnunk.
Van egy belőtt dátum, hogy a tízmilliomodik fát mikor érhetik el?
Két hete volt egy vezetőségi hosszú hétvégénk, tréningünk, ahol a jövőképünkön dolgoztunk. A 2022-es évet terveztük meg alaposan, illetve hogy milyen lépésekben tudnánk 2027 végére 10 millió fát elültetni. Nem szeretném, hogy ez a szám nagyon beüljön az emberek fejébe, azt szeretném, ha csak a mi fejünkbe ülne be, ugyanis itt durva forintmilliárdokról van szó. Mi úgy előlegezzük ezt meg magunknak, mint amikor egy kétéves kisfiú azt mondja, hogy ő majd 26 éves korában Nobel-díjas tudós lesz. Sok léptékváltáson kell átmennünk. Nemcsak az elültetett fák számában, hanem az egész rendszer finanszírozásában, az országos közösség szervezeti felépítésében. Ezek mind előttünk állnak, de nem tudom, hogy holnap mi van. Beüt még egy pandémia… ahogy indultunk, beütött a járvány, ezen is át kellett verekednünk magunkat.
Az állami erdősítési projektről mit gondol, van ezzel bármilyen kapcsolata a 10 millió Fának?
Semmilyen kapcsolatunk nincs, noha szeretnénk, többször kerestük az Agrárminisztériummal a kapcsolatot. Azt gondolom, hogy óriási mázlijuk van, hisz itt van egy több tízezer emberre rúgó társadalmi szervezet, ami nem akar mást, csak ültetni. Nekik pénzük van, nekünk megvan a szervezetünk hozzá, ebből lehetne egy jó házasság.
Melyik 10 millió Fa-közösség a legaktívabb az országban?
A bajai, a kecskeméti, akik homokot kötnek meg, vizet őriznek, illetve Budapesten a XXII., IX., II. és III. kerületi is zseniális, nagyon jó. De nem szeretnék igazságtalan lenni azokkal, akiket most épp nem említettem. Sokan vannak. Egészen apró falvak is.
A ferencvárosiak hol tudnak ültetni? A kerület nagy része sűrű városi szövet, jól reflektálja a belvárosi problémákat, hogy eleve kevés a szabad földdarab, a zöldfelület.
Most a VII. kerületben ülünk, ahol egy fát se tudtunk még elültetni, miközben itt a Klauzál téren kikaptak egy csomó beteg fát, és a helyükbe nem ültettek újat. De jó példa a Dob utcai Janikovszky Éva park, ahova ültettek fákat is civilek. Ennél sokkal többre van szükség. Azt gondolom, hogy ideje már föltépni az aszfaltot, megszüntetni egyik oldalon a járdát, akár itt a Dob utcában, és 10-12 méteres távolságba egymástól, cikkcakkban nagy fákat kéne ültetni, amiket az autók igen lassan, 15 kilométer/órás sebességgel tudnának kerülgetni. Hasonlóan a ferencvárosi Tompa utcához, vagy a Szabó Ervin Könyvtár melletti Reviczky utcához.
Az aszfalt lefojtja a földet, nem hagyja táplálni, lélegezni. Teljesen új városban kell gondolkoznunk a tűzfalakon repkényekkel, amik nyáron hűtik a falakat. Nem fogjuk máshogy kibírni, 2050-re ez a város elviselhetetlen lesz.
Visszatérve a IX. kerületre, azért vagyunk ott olyan jók – és át fogjuk hozni az ottani modellt a többi belső kerületre –, mert a helyi aktivistáink végigjárták a kerület összes utcáját, mindenhol beikszelték, ahol fát vagy cserjét lehet ültetni. Végül nemcsak a szellősebb József Attila lakótelepen, hanem a belső kerületrészekben is kb. száz fát tudtak elültetni. És hát elengedhetetlen, hogy ott az önkormányzat alkotó partner.
A főváros milyen fejlődési pályán mozgott az utóbbi években ön szerint, urbanisztikailag, a nagy építkezések szempontjából (Mol-torony, Várnegyed újjáépítése, Liget-projekt, Diákváros terve stb.)?
Budapest összekötözött kézzel és lábbal táncol. Szerintem hihetetlen bátor lépéseket tett egy korszerűbb, élhetőbb, ökológiailag fenntarthatóbb város felé, óriási konfliktusokat vállalt, mondjuk a Nagykörúttal. Ezt politikai értelemben irgalmatlanul bátor dolognak tartom. Nem lehet azt mondani, hogy „Gyere barátom, üljünk le, beszéljük meg! Tudod mi lenne jó? Ha itt nem járna ennyi autó”. Soha senki nem fog a kocsijából kiszállni. Ez csak akkor történik meg, ha labirintusokká alakítjuk a kerületeket, lezárjuk a Nagykörutat, leszűkítjük a Kiskörutat, a Rákóczi utat, és egyszerűen ellehetetlenül az autós közlekedés a városban. Ez agresszív dolog, de nem ért az ember a szép szóból.
Az az igazság, hogy nincs olyan város, amelyik szép szó alapján intézte volna ezt. Bécs ezen az autótlanító programon végigment 25 éve, most a világ legélhetőbb városainak egyike. Bécs éves költségvetése mondjuk sokszorosa Budapestének. Nem beszélve most, amikor mindent elvontak Budapesttől. Azt hiszem, az a fajta sanyargatás, amiben a főváros vergődik, azt a lakosság minimálisan értelmes része érti és látja. Az viszont nem jó, hogy szétszedik az országot fővárosiakra és vidékiekre. Kulturálisan pedig már nincs ez a különbség, ami gyerekkorunkban volt, hogy amit megéltünk Budapesten, az teljesen más világ volt Zalaegerszegen.
Ma már ugyanaz a mitológiánk, ugyanazok a dolgok foglalkoztatnak itt is, ott is. És ebbe éket verni, az oszd meg és uralkodj technikával folyamatosan tördelni, szeletelni, szétszedni a mieinkre és a többiekre, ez borzalmasan káros dolog, ezt Magyarország nagyon sokára fogja kiheverni, ha egyáltalán lesz módja rá.
Mi a véleménye a Várban zajló Hauszmann-, illetve a Liget-projektről?
Ha erről filmet kéne forgatnom, akkor annak a hétnek a történetét forgatnám le, amikor lebontják a Jánossy-féle épületet a Szentháromság téren, átadják a Zene Házát a Városligetben, illetve meghal Nagy Bálint, a FUGA vezetője. Ez mutatja azt, hogy milyen radikális változások vannak és milyen irányúak. Bálint és a FUGA folyamatos zaklatása önmagában óriási érvágás. Bálint személye garancia volt. A FUGA-t folyton próbálták lenullázni, most már valószínűleg sikerülni is fog nekik, ez borzasztó.
A Zene Háza a maga elképesztő ellentmondásosságával ott áll. Látom, hogy a békemenetes bácsik, nénik megérkeznek, csodálkoznak, ámulnak, gyönyörködnek. Arról meg nem beszélünk, hány nyugdíjast rugdostak és nőt vágtak pofán, amikor azok védték a Ligetet, meg hogy kétszáz feletti fát kellett kivágni emiatt. Az egész végül is a torkunkon letuszkolt, marha szép épület lett. Hogy mire jó, azt nem tudjuk, de szép. A Szentháromság téri ház meg a hetvenes-nyolcvanas évek ún. nemszeretem épülete, amit a mai kincstári ízlés, gondolkodás meg nem történtté akar tenni, meg is tette. A helyébe pedig egy giccset fognak rakni.
A mostani kormány, kurzus kultúrharcába illeszkedik ez is, hogy a világháború és a rendszerváltás közötti építészetet dózergolyóra ítélik.
Én ezt nem értem. Tudom, hogy 1944 az ideál, de nekem ’44-ről a vészkorszak jut eszembe, március 19., a németek bevonulása, az elfüstölt 470 ezer honfitársunk… Nem beszélve arról, hogy azok az épületek, amiket most visszacsicsáznak vasbetonból, és aztán levakolt hungarocell szemöldökdíszekkel megidézik a csodálatos múltat, azok az épületek álltak kb. 40-45 évet. Valamikor az 1900-as évek elején épültek, a maguk korában mindenki tudta, hogy ezek túlhajtott, a Budai Vár léptékét messze szétfeszítő, fölösleges, a Vár nyugodtságát, polgári, arisztokratikus kis életét megterhelő épületek voltak. Ezekben benne volt az egykori Nagy-Magyarország álma, ez a trianoni sértettségből fakadó revánsvágy, hogy legyünk újra marha nagyok és birodalom. De azt hiszem, száz év után ezeket el kell engedni és egy modern ország irányába kéne lépni végre, és gondolkozni azon, miként tudjuk ezt megvalósítani.
Milyen kifutását látja a kormányzati kulturkampfnak, meddig mehet még?
A kormány-nem-váltás fog ezen változtatni, mert akkor kő kövön nem marad, az utolsó kis sarokba is be fognak menni. A kultúrharcnak két jellemzője van. Az egyik ez a végtelenül szomorú, szánalmas ideologikussága. Emberek életét megnyomoríthatják, egzisztenciálisan megrendíthetik, de a kultúra nem így működik. Nem az a lényege, hogy melyik, magáról alkalmatlansági bizonyítványt kiállított, végsőkig nyájas NER-huszárt rakják a Petőfi Irodalmi Múzeum élére. Teljesen mindegy, hogy a Petőfi Rádióba milyen zenét raknak be, attól az még nem lesz jó zene, a kultúra nem ilyen, az az emberi minőségeken múlik. A NER-es barátaim mondják, hogy kultúrharc van. Ez nonszensz. A kultúra nem harc. Aki ezt félreérti, kiírja magát a kultúrából. Jó és rossz művek, jelentékeny és feledhető alkotók vannak, de harc az nincs, mert nem létezhet. Más műfaj.
Az egyetlen olyan fazon, aki értette, hogyan működik a kultúra, Andy Vajna volt. Csinálta a maga mutyijait, a családi pénzt szerencsejátékba pörgette, de az általa nem szeretett, nem értett filmeket is hagyta, mert tudta, hogy minőséget képviselnek. Ez egy kis ország, mi nem fogunk tudni olyan filmeket előállítani, amik a hollywoodi, hárommilliárd dollárból készült szuperprodukciókat verik. Mi egy más szegmensben tudunk jót nyújtani, és annak megvannak az emberi-művészi garanciái. Ugyanez az irodalom: ha jó versek nem tudnak megjelenni, a fiókban maradnak, akkor a fiókban lesznek baromi jók. Nézem a Facebookot, olyan irgalmatlanul jó verseket olvasok napi szinten noname emberektől, akik kánonon kívül vannak. Olyat is tudok, aki fantasztikus verseket ír és MMA-tag. Attól ő még zseniális költő. Nem azon múlik, hogy a NER eltartja. Tartson el mindenkit a NER! Ez a dolga, hogy a magyar kultúrát eltartsa, ebben pedig az is benne van, aki nem a kutyánk kölyke. Sőt, attól izgalmas egy kultúra, ha nagyon sokféle. Ez az én krédóm. Nem hiszek abban, hogy a kultúrát szét lehet szedni. Ha Dés László szaxofonozik a lichthófra néző kisszobában, attól ő még Dés László marad.
Visszatérve az építészetre. Hallottam olyan kritikákat, hogy az építészszakma nyakig benne van az igénytelenségben, hogy mindig kerül egy befektető elborult tervei megvalósítására építész tervező. Osztja ezt?
Miért? Nem találsz orvost, aki itt a pandémia idején, 42 ezer halott, az egymillió főre jutó legnagyobb arányszámú veszteség és totális felhatalmazás után előadja, hogy a járványkezelésben itt minden a legnagyszerűbben zajlott? Dehogynem! Van arra is orvos, professzor, egyetemi tanár. Megmondom, mi történt. A kilencvenes évek közepén írtam egy kiáltványszerű szöveget, az volt a címe, hogy Az építészek árulása. Arról írtam, hogy az építész egy értelmiségi ember, egy művész, alkotó, kreatív, és felelőssége van a döntéseinek, hogy milyen anyagot választ, hogyan tárgyal a megbízóval, milyen feladatot fogad el. Akkor nagyon haragudtak rám sokan.
A legeslegelső nagy pályázaton, ami még az ősidőkben volt, 1989-90 körül, a sevillai expó magyar pavilonja volt ez, aminek tervezését Janáky István megnyerte, majd Makovecz Imre bemasírozott Antall Józsefhez, és azt mondhatta: „Ugyan már, hogy gondolod, hogy ez a marhaság nyerjen a pályázaton, nézd meg, én majd megépítem nagyon klasszra!” Megépítette. Érdekes, szép épület lett, jót is tett Magyarországnak formai értelemben. Intézményesen és strukturálisan, hogy hogyan működünk egymással, mit tartunk fontosnak, hol a határ, abban viszont pokoli volt a hatása ennek a precedensnek. Onnantól kezdve ez a folyamat megy máig.
A Nemzeti Színház pályázata idején, amikor Orbán Viktorék leállították az Erzsébet téren épülő színházat, majd kijelölték az új helyszínt a Lágymányosi hídnál. Megegyeztek Demján Sándorral, hogy ő ott tud majd irodaházakba beruházni, ha megépíti másfél év alatt a Nemzetit. Volt egy pályázat, amin tulajdonképpen az akkori építészszakma legjobbjai részt vettek. Mondtam többüknek, hogy srácok, ne egymással küzdjetek, titeket itt most versenyeztetnek, ebből nem jön ki semmi: Álljatok össze hatan, csináljatok egy közös tervet és adjátok be azt. Iszonyú erős tett lenne, amit nem lehet majd lesöpörni az asztalról. Lement a pályázat, az összeset kirúgták, és jött Siklós Mária néni ezzel az ócska épülettel.
És ez a nemzet színháza, lassan húsz éve. A nemzet fogalma egy ilyen hetedosztályú gagyival van összekapcsolva, ez abszurd. Ez az egész így ment fokozatosan, ebbe már belenőttek olyan nemzedékek, akik miért ne rándítanának vállat?
