Belföld europoli

Gyurcsány a jogállami mechanizmusról: „Hasta la vista, baby”

24.hu
24.hu
A DK elnöke mellett az ellenzék többi vezetője is reagált az Európai Bíróság szerdai döntésére.

Szerda délelőtt érkezett a hír, hogy az Európai Bíróság elutasította Magyaroszág és Lengyelország keresetét, amelyben azzal fordultak a bírósághoz, hogy semmisítse meg a kondicionalitási mechanizmusként ismert, a jogállamiság elveinek tiszteletben tartására kitalált mechanizmust. A döntés nem volt meglepő, mivel a bíróság főtanácsnoka már korábban azt javasolta, hogy a bíróság a végső döntésében utasítsa el a magyar keresetet.

Kapcsolódó
Magyarország elvesztette a jogállami mechanizmus elleni csatát, de folytathatja a „háborút” a szabályozás ellen
Elutasította a bíróság a jogállami mechanizmus megsemmisítésére beadott keresetet. Hosszú harc volt a mechanizmus körül, mire idáig eljutottak, de még hosszabb harc következik azzal kapcsolatban, hogy mikor kezdik el alkalmazni is.

A mechanizmusról korábban már többször írtunk. A lényege röviden az lenne, hogy azoktól az országoktól, amelyek rendszeresen megsértik a jogállamiságot, és ezzel kárt okoznak az Európai Unió költségvetésének, el lehessen venni az uniós támogatásokat. Ennek megfelelően az ellenzéki oldal szereplői is reagáltak a fejleményekre, egyöntetűen hangoztatva, hogy Orbán Viktor vereséget szenvedett Európában.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter úgy értékelte a törénteket, hogy az Európai Unió Bírósága eldöntötte, hogy tolvajoknak nem ad pénzt. Márki-Zay emellett kiemelte, hogy a számlát így is a magyar emberek állják, azzal ugyanis, hogy Magyarország elesik hatezer milliárd forintos helyreállítási támogatástól, fejenként 600 ezer forinttól esnek el az ország lakói.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció politikusa arról írt, hogy Orbán Viktor nem tudta megakadályozni, hogy „az Unió megvédje az adófizetők pénzét”, a döntés pedig arról szól, hogy

az Uniónak joga van megbüntetni azokat, akik ellopják az EU-s forrásokat.

A Momentum elnöke, Donáth Anna üdvözölte az EB döntését, mert annak üzenete az szerinte, hogy

a magyaroknak járó uniós pénzeket többet nem lehet következmények nélkül a miniszterelnök családjának gazdagodására költeni.

Figyelmeztet ugyanakkor, hogy végső soron nem az Európai Unió Bíróságának, hanem magyaroknak kell megvédeniük a hazánknak járó uniós forrásokat.

Jakab Péter pár fokkal keményebben fogalmazott, Orbán Viktort önző tolvajnak nevezte, aki elvett 6000 milliárd forintot a magyaroktól. A Jobbik elnöke azt írja, az EU egyetlen feltételt szabott a helyreállítási alappal kapcsolatban, azt, hogy ne lopják el.

Te pedig azt válaszoltad, hogy Soros. Meg LMBTQ. Meg nemi átalakító műtétek ovisoknak. Hülyének nézed nemcsak a magyarokat, de Európát is? 

A szintén momentumos Cseh Katalin történelminek nevezte a Bíróság döntését, valamint kifejtette, döbbbenten áll Varga Judit igazságügyi miniszter szavai előtt, aki szerint a melegellenes törvény miatt utasították el a magyar kormány keresetét. Cseh szerint egyértelmű, hogy Varga Judit nem olvasta el az ítéletet.

A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc szintén reagált, sajátos stílusban. Bejegyzésében azt írja,

Hasta la vista, baby.
Ennyi volt. Vége.
Hasta la vista, fiúk.
No money, nincs pénz az Unióból, ha így folytatjátok.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik