Belföld

Kastélyokat és villát is el akar adni a főváros

BFVK.hu
BFVK.hu
Már a Demszky- és Tarlós-korszakokban is meg akart ezektől az épületektől szabadulni Budapest. Van köztük balatoni és fejéri kastély, de budai villa is.

Több fővárosi tulajdonban lévő, részben amúgy vidéki kastélyt tervez eladni Budapest – írja a Napi.hu. Ezeken már Demszky Gábor és Tarlós István idején is megpróbáltak túladni, de az épületek azóta bekövetkezett állagromlása miatt a főváros most az árat is csökkentette. Három ingatlant összesen 1,45 milliárd forintos kikiáltási áron hirdettek meg, egy negyedik kastély esetén nem tüntettek fel árat.

Az ár nélküli épület egy tordasi, 2517 négyzetméter alapterületű kastély amihez méretes erdő és park is tartozik. Az 1692-ben épült kastély 2006 óta áll üresen, előtte volt a Dreher-család tulajdona és szociális otthon is.

A Balaton déli partjától nem messze, Szőlősgyörökön a Jankovich-kastély eladó 327 millió forintos nettó áron. Az épület egy kiemelt botanikai értékkel bíró, tágas kert közepén foglal helyet. A hozzá tartozó kápolnával együtt műemléki védelem alatt állnak. AZ 1752-ben épült kastély egy ideig kormányüdülő volt, majd hotelként működitt 2014-ig.

A kéthelyi, egykori Hunyady-kastélyt nettó 223 millió forintért értékesítenék. A hatalmas területen lévő, 3700 négyzetméteres kastélyhoz sok-sok melléképület is tartozik. Viszont maga a kastély 1986-ban kiégett, azóta sem sikerült helyreállítani. Amúgy a barokk épületegyüttes sokáig töltött be szociális célokat, elmegyógyintézet is működött itt. 2006 óta áll üresen.

Egy értékes, 900 millió forintra taksált villa is van a listán: a műemlék épület a II. kerületi Budakeszi út 57. alatt található. A 680 négyzetméter alapterületű villát 1898-ban tervezte magának Tőry Emil építész, később fővárosi gyermekvédelmi intézmény működött benne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik