Szigetváry Zsolt / MTI
Belföld

Őrjöngött, a repülőgép ajtajának kinyitásával fenyegetőzött egy szerb férfi, azt állítja, bepánikolt – videó

Garázdaság miatt állította elő a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság azt a szerb férfit, aki egészen elképesztő ámokfutást rendezett november 11-én a Spanyolországtól Budapestre tartó repülőjáraton.

A kirívóan viselkedő férfi több utasba is belekötött, dobálózott a repülőgép konyhájában és a külföldi lapok szerint azzal fenyegetőzött, hogy kinyitja a repülőgép ajtaját. Többen is attól tartottak, hogy ezt tényleg meg is teszi, ezért az utasok végül lefogták, és megkötözték a férfit. A repülő csak késéssel tudott leszállni a gépen kitört balhé miatt. A spanyol La Razó videót is közölt az esetről.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren már rendőrök várták a randalírozót, akit előállították a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság tájékoztatása szerint a 29 éves szerb férfi azt mondta, hogy bepánikolt a gépen, és alig várta, hogy leszálljanak. Az agresszív magatartására pedig nem emlékezett.

Tekintettel arra, hogy a bűncselekmény elkövetése külföldi felségjelű légijármű fedélzetén külföldi állampolgár által történt, ezért Magyarország joghatósága nem állapítható meg, így a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság a nyomozás utólagos elrendelését kezdeményezte a legfőbb ügyésznél.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.