„A fekete bárányok dolga (…) hogy lázadó viselkedésükkel ellensúlyozzanak (…) és megakadályozzák, hogy a nyáj a vesztébe rohanjon…” – posztolnak az Oltás nélküli élet Facebook-csoportban arról az oltatlanok, hogy úgy gondolják, ők védik meg a beoltott, birka tömeget. „A gondolkodás életet ment! Gondolkodj te is!” – ez pedig Tamási József belgyógyász, népegészségtan szakorvos, a Koronavírus pánikot csillapítók csoportja alapítójának a mottója.
Igaz lehet, hogy aki oltat, az konform, megalkuvó és gondolkodás nélkül engedelmeskedik a hatalomnak? Tényleg úgy kellene működnie a demokráciának, hogy minden vélemény egyformán számítson, és mindig mindent kritikusan szemléljünk?
Amióta egyre több országban az a tendencia, hogy a teljes népesség helyett inkább az oltatlanokat korlátozzák, illetve amióta egyre többen és egyre indulatosabban hangsúlyozzák az ő felelősségüket a járványban, az oltásellenzők hangja is felerősödött. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az ország oltottakra és oltatlanokra szakad.
Mindkét döntés mögött sokféle motiváció lehet
A csoportok általános jellemzője, hogy tagjai közös identitással bírnak, amire büszkék is, illetve homogénnek tartják a másik csoportot, a tagjait pedig gyakran (főleg érdekellentét esetén) ellenfélnek vagy akár ellenségnek. Pedig azok, akik nem szeretnék beoltatni magukat, ugyanúgy sokfélék és különbözőképpen gondolkodnak, mint azok, akik megkapták a két oltást vagy akár a harmadik adagot is.
Az oltottság motivációja lehet a betegségtől való félelem és az, hogy ne adjuk át más, potenciálisan veszélyeztettet embereknek a fertőzést, de azok közül is sokan beoltatták magukat, akik nem szeretnének további korlátozásokat. Az oltást megtagadók között van, aki minden oltástól fél, és összeesküvés-elméletekben hisz, mások csak a koronavírus elleni vakcinákban nem bíznak (arra hivatkozva, hogy kevés idő volt kifejleszteni őket). Olyan oltatlan is van, aki egyszerűen nem szeretné, ha az állam mondaná meg, mit csináljon a testével.
Az oltatlanok egy hangosabb csoportjától egyre gyakrabban hallatszanak olyan érvek, amik szerint aki beoltatja magát, az birka, nem gondolkodik, míg ők kritikusak a fennálló rendszerrel szemben és lázadnak ellene. Teljesen emberi dolog, hogy szeretjük azt gondolni, amit képviselünk, az a valóság, az objektív igazság, mi pedig jó emberek vagyunk. Ez csoportszinten is igaz: az egyes csoportok tagjai gyakran látják okosabbnak, tájékozottabbnak magukat más csoportok tagjainál. Ugyanakkor az is természetes, hogy vannak olyan helyzetek, amikor bízunk másokban, és nem kérdőjelezünk meg bizonyos dolgokat, máskor pedig kritikusan gondolkodunk, kérdéseket teszünk fel, utánanézünk a minket érintő témáknak.
A kritikus gondolkodás nem azt jelenti, hogy mindent meg kell kérdőjelezni
Sokan azért hiszik, hogy a véleményük vagy csoportjuk tagjainak gondolatai a helyesek és igazak, mert összekeverik azokat a tényekkel. Ténynek olyan állítást nevezünk, amit tudományos bizonyítékokkal alá lehet támasztani, míg a vélemény inkább egy személy gondolatain, érzelmein és értékrendszerén alapul.
Igaz, hogy bármit alá lehet támasztani érvekkel (akár azt is, hogy az oltástól meghalunk vagy hogy nem is létezik a vírus), de nem mindegy, hogy milyen kutatásokon alapulnak ezek az érvek.
Cinikus hozzáállás azt gondolni, hogy nincsenek abszolút igazságok, és minden véleményt ugyanolyan súllyal kell kezelni − ilyen alapon bármilyen tudományos eredményt elutasíthatnánk. Persze sokszor kényelmesebb és jobb érzés azt a magyarázatot kiválasztani, ami közel áll a gondolatainkhoz és az érdekeinkhez.
Mivel a kormányok és a szakértők régóta az oltás mellett állnak, az oltatlanok számára könnyen tűnhet úgy, hogy aki beoltatja magát, az csak a parancsot követi. Pedig valószínűleg mindenki átgondolta a döntést: a krónikus betegek az orvosukkal is konzultálhattak előtte, és az egészségesek is több platformon olvashattak az oltások hatásosságáról vagy a kockázatokról. Én például utánanéztem annak, hogy milyen mellékhatásokra lehet számítani (ennek tudatában hétvégén oltattam magam, hogy legyen időm pihenni), és átgondoltam, mivel járna, ha nem oltatnám be magam. Bíztam abban, hogy senkinek sem érdeke az emberiség felének elpusztítása vagy károsítása, tudatában voltam annak, hogy oltások régóta léteznek, és alapvetően meg szokták fékezni a járványokat. Úgy gondolom, hogy átgondolt döntést hoztam, annak ellenére, hogy nem olvastam el az összes fellelhető szakirodalmat.
Az életben rengeteg olyan helyzet van, amikor rá kell bíznunk magunkat más emberek szakértelmére vagy jóindulatára. Valószínűleg az oltást elutasítók nem fogják megkérdőjelezni az orvosuk minden egyes lépését, amikor egy műtétre kerül sor, nem olvasnak szakirodalmakat a fogtömések hosszú távú hatásairól, és nem kérdezik meg a fűtésszerelőt minden munkafolyamat előtt. Akkor is bízunk másokban, amikor felülünk a buszra vagy akár kimegyünk az utcára, pedig a közlekedési balesetek viszonylag gyakoriak.
Természetesen érthető, hogy ahol kevésbé lehet bízni a kormányban, a vezetőkben, ott azt is könnyebb megkérdőjelezni, hogy az oltás, amit ők javasolnak, jót tesz-e nekünk, és véget vethet a korlátozó intézkedéseknek. Az is nehéz, hogy egy ilyen helyzetben, mint a járvány, nemcsak el kell hinni, amit a szakértők mondanak, hanem be is kell tartani bizonyos szabályokat vagy ajánlásokat. Főleg úgy, hogy nincs egy tudományág vagy egy szakértő, ami vagy aki teljesen kompetens lehetne ezzel kapcsolatban: többféle megközelítés létezik egymás mellett.
Rengeteg esetben muszáj hinnünk a szakértőknek, mert nem leszünk képesek minden témában minden egyes adatnak, kutatási eredménynek utánanézni. Ráadásul az oltásellenesek és -szkeptikusok is olyan emberektől hallják az információkat, akikre szakértőként tekintenek, tehát ők is hisznek valakinek. Nem az a kérdés tehát, hogy ki gondolkodik többet vagy ki konformabb, hanem inkább az, hogy meddig ésszerű elmenni a kritikusnak tartott gondolkodásban.
