Rosta Tibor / MTI
Belföld koronavírus

Most már elmaradunk az európai átlagtól az első oltások arányában

Viszont élen járunk a legfiatalabbak oltásában. Heti vakcinaösszegző.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) közzétette a legfrissebb, a múlt vasárnappal záruló időszakra vonatkozó adatait, ebből kiderül, hogy az immár nulla felé konvergáló oltási kedv miatt Magyarország tovább csúszott lefelé a rangsorban: a vizsgált harminc európai uniós, illetve az Európai Gazdasági Térségbe tartozó országból tizenhét megelőz minket a beadott első oltások arányát tekintve. Az átlag 67 százalék, hazánk pedig 66,4 százalékon áll – a mostani az első alkalom az oltási programok kezdete, vagyis az év eleje óta, hogy a lista második felébe kerültünk.

Eltérő adatok

Az ECDC honlapján az országok átlagánál 67,4, a hazánkra vonatkozó résznél 68,6 százalék szerepel. A cikkünkben szereplő 66,4 százalékhoz képest a különbséget az adja, hogy a központ néhány ország – így Magyarország – esetében is, helytelenül, az oltott felnőttekhez számolja a 18 év alattiakra küldött adatokat is, ám az arányszámításnál a felnőttek számával osztja el azokat.

Egyes országok kiemelkedően teljesítenek: Izlandon például a 356 ezres lakosság 90 százaléka kapta már meg valamelyik vakcina első adagját, Belgiumban, Dániában és Hollandiában pedig 82 százalék körül alakul ez az érték. Térképre tettük az országokat, így látszik, hogy egy ívben helyezkednek el a jól teljesítő (sötétebb színnel jelölt) országok: az említettek mellett magas az átoltottság Portugáliában, Írországban illetve a skandináv országokban. A középmezőnybe tartozó (barack színnel jelölt) Magyarország körül Ausztriát leszámítva kizárólag olyan országok találhatók, ahol még nem sikerült beoltani a felnőttek felét sem. Bulgária áll a legrosszabbul, ott száz 18 év felettiből mindössze tizennyolc jutott eddig védőoltáshoz.

Made with Flourish

A múlt héten 29 ezer ember kapott Magyarországon első dózist valamelyik védőoltásból (ez féléves mélypont), a másodikat pedig 108 ezren vették fel. Annyira belassult itthon az oltások beadása, hogy az oltottak 95 százaléka már az összes szükséges dózist megkapta. A frissen oltottak legnagyobb hányada (35 százalék) a 25 és 49 év közöttiek közül került ki, de közel tízezer kiskorút is beoltottak – ők Pfizert kaptak. 3500-an már elmúltak hatvanévesek az oltás pillanatában, közülük 236-an a kínai Sinopharmot kapták annak ellenére, hogy egy friss magyar kutatás, illetve a főváros mérése szerint is ebben a korosztályban már az oltottak negyedénél nem alakul ki antitestes védettség. Életkori korlátozás nélkül a Pfizer után a második legnépszerűbb oltóanyag az egydózisú Janssen volt, ezt ötezren kapták – a többi között ezzel oltják azokat is, akik az ukrán határ közeléből átjönnek Magyarországra beoltatni magukat. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a 24.hu kérdésére a csütörtöki kormányinfón elmondta, eddig csaknem tízezren éltek a határmenti oltás lehetőségével (ebben a számban nem csak a kárpátaljaiak vannak benne), akiket ezután a magyar statisztikában szerepeltetnek.

Videós riportunk a témában
Naponta kétszázan jönnek Ukrajnából oltatni
Egymás után érkeznek az ukrán és ukrán-magyar kettős állampolgárok a záhonyi vasútállomás melletti oltópontra, ahol a honvédség oltóbuszán megkaphatják a Johnson&Johnson koronavírus elleni vakcináját.

A múlt héten újabb 378 ezer dózis érkezett hazánkba három különböző vakcinából: jött 260 ezer Pfizer (az oltóanyagkészletünkből több mint kétszázezret adtunk kölcsön Csehországnak), közel 53 ezer AstraZeneca, továbbá 57 600 Moderna. Ezzel együtt (az esedékes második oltásokat nem számolva) annyi vakcinát halmoztunk fel, amennyi még 3,65 millió ember teljes beoltására elengedő. Viszont szükség van oltóanyagra az esetleges harmadik oltások miatt is, ezekről egyre több szó esik mostanában:

  • Orbán Viktor a múlt pénteki rádióinterjújában elmondta, augusztus 1-jétől mindenki számára lehetővé teszik a harmadik oltás felvételét.
  • Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora arról beszélt, kinek ajánlja, hogy jelentkezzen harmadik oltásért.
  • Ebben a cikkünkben pedig annak jártunk utána, ki milyen vakcinát kaphat.
  • Gulyás Gergely szavaiból ugyanakkor az is kiderült, hogy egyelőre csak harmadik oltásról van szó, negyedikről nincs, tehát nem számíthatnak dupla dózisra azok sem, akiknek két oltás után sem termelt antitesteket a szervezete.

Made with Flourish

Nemcsak létszámban, de arányaiban is továbbra is mi oltottuk be eddig a legtöbb tizennyolc év alattit azon országok közül, akik erről statisztikát küldenek az ECDC-nek. Hazánkban az 1,7 millió 18 év alatti közül közel kétszázezren kapták meg a Pfizer vakcinájának legalább az első adagját, ez 11,6 százalék, ami 0,5 százalékponttal több az egy héttel korábbinál. A sorban második Ausztria, ahol minden tizenkettedik fiatal van beoltva, a harmadik pedig Belgium 8,2 százalékkal.

Made with Flourish

A legfrissebb, csütörtök reggeli adatok szerint Magyarországon eddig 5 millió 583 ezer ember kapott védőoltást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.