Marjai János / 24.hu
Élő Belföld

Sosem tudjuk meg a kormánytól, hogy megvették-e a Pegasust

9729 határ menti lakos oltatta be magát eddig Magyarországon

Nekem van egy olyan lapom, hogy milyen korcsoportból mennyi embert oltottak be. Szívesen odaadom önnek, ha többet nem kérdez

– mondta mosolyogva a miniszter az oltások állami hatékonyságvizsgálatát firtató kérdésünkre, majd az Emmihez irányította kollégánkat. Gulyás tehát sem a vakcinák korcsoportonkénti hatékonyságáról nem tudott nyilatkozni, sem arról, hogy a Kásler Miklós által nagyvonalakban közölt adatoknál melyik oltóanyag bizonyult 78 és melyik 92 százalékos hatékonyságúnak.

Azért konkrét válasz is érkezett Gulyástól, 9729 határ menti lakos oltotta be magát eddig Magyarországon. A kormányzati koronavírus-statisztikában ők is szerepelnek a beoltottak között, de érdemben nem befolyásolják azt. (A miniszter a tájékoztatón 2600-as számot említett kérdésünkre, de a Miniszterelnökség utólag jelezte lapunknak, hogy a pontos szám 9729 – a szerk.)

Nem tudja a kormány, hogy hány nemváltoztató műtét volt eddig itthon

Öt népszavazási kérdésből három nemváltoztatásról szólt, ezért a 24.hu arról is kérdezte a minisztert, hogy hányan vettek részt itthon ilyen kezelésekben.

Gulyás Gergely erre azt mondta, hogy

nincsenek konkrét számok a nemváltoztatási műtétekkel kapcsolatban.

Arra a felvetésre, hogy akkor mi indokolja az országos népszavazást, a miniszter az uniós kötelezettségszegési eljárást hozta fel. A magyar kormánynak az a félelme, hogy a jogi szabályozásunkat támadják, jelentette ki. Arról ugyanakkor van tudomásuk, hogy vannak itthon is ilyen műtétek, kiskorúakkal kapcsolatban viszont nincsenek erről információk, mondta általánosságban Gulyás, és szerinte a népszavazási kampány arra is jó, hogy ezeket az ügyeket meg lehessen vitatni, a szükséges információk birtokában.

Nem sikerült megállapodni a norvégokkal

Hét hónap alatt sem sikerült megállapodnia a kormánynak a donorokkal arról, hogy ki lesz a Norvég Alap és az EGT Alap 77 milliárd forintos támogatás civil pályázatainak lebonyolítója, derült ki Gulyás Gergely lapunk kérdésére adott válaszából. Ez azt jelenti, hogy nem sikerül most elindítani a támogatási programot, „ha akarunk, köthetünk majd újabb szerződést, de a norvégokkal nem tudtunk megállapodni.” Az ügy hátteréről itt írtunk:

Kapcsolódó
Most dől el, hogy a civilek miatt Orbánék kidobják-e a Norvég Alap tízmilliárdjait
Hét hónapja volt a kormánynak, hogy megállapodjon a donorokkal arról, ki lesz a 77 milliárd forintos támogatás civil pályázatainak lebonyolítója. A határidő most jár le, a tét pedig nem csak pénzben mérhető.

Gulyás mindezt úgy kommentálta, hogy Norvégia tartozik nekünk ezzel a pénzzel (mivel nem tagja az Európai Uniónak, de az azzal járó előnyök egy részét élvezi), ám – bár keresik – egyelőre nem sikerült megtalálni annak a módját, hogy ezt a tartozásukat leróják.

Gulyásnak nincsen információja tavalyi és idei lehallgatásokról

A 24.hu kérdésére Gulyás Gergely a lehallgatási botránnyal kapcsolatos konkrét esetekről azt mondta, hogy nem ő a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, nem is kedveli ezt a világot, és nem is ismeri, külön kérte annak idején, hogy ne kelljen vele foglalkoznia.

Ha felmerül egy hír akár az önök kiváló hírportálján, akkor azt ellenőrzik, hogy ezek igaz-e vagy nem azok. És jogszerűen történt-e vagy nem

– mondta a megfigyelésekről.

Arra a kérdésünkre, hogy a megnevezett újságírok, üzletemberek esetében ez az ellenőrzés megtörtént-e, a miniszter annyit mondott, hogy az ő ismeretei szerint ha egy ilyen hír felmerül, akkor azt ellenőrzik az illetékesek, de a konkrét esettel kapcsolatban ezt nem jelentette ki. Arra a felvetésre, hogy a Pegasust a szervezett bűnözéssel szemben és a terrorlehárításra lehet csak használni, a miniszter azt mondta,

hogy ez olyan információt érint, amire nem tud tájékoztatást adni.

Gulyásnak nincsen semmilyen információja 2020-as, 2021-es lehallgatásokról.

Mint mondta, titkosszolgálati jelentések eljutnak hozzá, de lehallgatási jegyzőkönyvek nem.

Kinek állhat érdekében a Pegasus-ügy?

Szegezte a kérdést a Magyar Hírlap újságírója a miniszternek, aki erre nem tud válaszolni. Szerinte ez a következő hetek kérdése lesz. Azt már a hvg.hu újságírója kérdezte, hogy a kormány támogatna-e egy vizsgálatot a Pegasus-ügyről. Nem adott egyértelmű választ a miniszter, de azt kijelentette, hogy

mi a hisztériakeltést nem támogatjuk.

Gulyás a Pegasus-ügyről: ez az ügy nincsen

Ezt válaszolta a miniszter arra a kérdésre, hogy mi Orbán Viktor véleménye a lehallgatási botrányról. Arra pedig, hogy mi a biztosíték, hogy ez az ügy csak hisztériakeltés, Gulyás úgy reagált, hogy ilyen esetben mindig megvizsgálják, van-e bármi alapja, de nem a nyilvánosság előtt.

Nincs szó negyedik oltásról

Egyelőre csak harmadik oltásról van szó, arról, hogy ez milyen legyen, az orvos dönt, a kormány nem akar előírni kötelezően semmit. Ha az orvos úgy látja, hogy két Pfizer után a harmadik is legyen Pfizer, akkor ez legyen az eljárás. Negyedik oltásról jelenleg nincsen szó – azoknál sem, akiknek nincs ellenanyaguk –, de később persze ez még változhat, ha a járványhelyzet szükségessé teszi, lehet negyedik, ötödik és tizedik oltás is, mondta Gulyás Gergely.

Mi alapján mondják, hogy jogszerű volt a Pegasus használata?

Erről faggatja a Népszava újságírója a minisztert. Gulyás annyit reagált, hogy ez a nemzetbiztonsági bizottság dolga, viszont azt nem hívják össze. Gulyás szerint erre nincs is szükség, mivel megvan a rendszeres ülésezés rendje az ülésszakok idején. A hisztériakeltéshez ne használják fel a parlamenti bizottságot – tette hozzá.

Lesznek fideszesek a Pride-on?

– szólt az újságírói kérdés.

Az érintetti kör nem fedi egymást, ezért nem lesznek

– válaszolta Gulyás Gergely, ami nagy derültséget keltett a teremben.

Miért nem volt téma az ügy a kormányülésen?

– kérdezte a Telex újságírója a minisztert, miután Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, hogy akár nemzetközi szervezetek is állhatnak az ügy mögött. Gulyás csak annyit reagált erre, hogy nem lát botrányt a Pegasus-ügyben, legfeljebb abban, ahogy azt a nemzetközi sajtó azt tálalta.

Törvény szabályozza a titkos információgyűjtést

Ha ezt betartották, akkor nem történt jogsértés – mondta Gulyás. Hozzátette: annak, hogy ez milyen eszközzel történik, nem lényeges.

A belügyminiszter tájékoztatása szerint csak törvényesen gyűjtenek információkat a titkosszolgálatok

– jelentette ki a miniszter.

A miniszter továbbra sem válaszol arra, hogy vett-e a magyar állam a kémszoftverből

Nem nyilvános adatokra hivatkozik a miniszter, majd ismét hisztériakeltést emleget.

Az, hogy milyen eszközöket használ a magyar állam, nem nyilvános adat, de nincs is jelentősége

– fogalmazott a miniszter. Hozzátette: politikai állásfoglalása miatt senkit nem hallgatnak le Magyarországon.

Amiről most szó van, az szerinte álbotrány.

Nem beszéltek a Pegasus-botrányról a kormányülésen

Nem lehet egy időben megtartani a Karácsony által és a kormány által kezdeményezett népszavazást – mondta Gulyás Gergely, aki arról is beszélt, hogy a kormányülésen nem beszéltek a Pegasus-botrányról, mert nem tartják fajsúlyos ügynek, ugyanis nem vetődött fel, hogy bárkit jogellenesen figyeltek volna meg.

Egy hisztériáról van szó

– közölte a miniszter.

Mennyire vannak felkészülve a hatóságok a Pride-ra?

Kapta a kérdést Gulyás, aki gyurcsányozással válaszolt, mondván, akkor voltak problémák a gyülekezési jog gyakorlásával, majd arról beszélt, hogy ők minden tömeggyűlést megfelelően biztosítanak.

Jó döntés volt az uniós csatlakozás

Magyarországnak az uniós tagság mellett több érv szól mint ellene. De ha egy klub tagjai vagyunk, akkor lehetőségünk van hozzászólni a kérdésekhez – mondta Gulyás Gergely.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.