Belföld koronavírus

Reagált a kormány a regisztráció eltörlésének javaslatára

MTI / Szigetváry Zsolt
MTI / Szigetváry Zsolt

Újabb résszel bővült a kormány és az ellenzék közötti elaljasult, egyben tökéletesen terméketlen „párbeszéd”, melynek mérföldköveit ebben a cikkünkben foglaltuk össze:

Kapcsolódó
Tömeggyilkos halálkormány, 20 ezer halott Brüsszel miatt – így aljasodott el a politikai kommunikáció a járvány legsúlyosabb napjaira
Tízezrek gyászolnak, a politika azonban nem mutat sok részvétet: az elmúlt hetekben a korábbinál is erősebb kifejezésekkel okolja egymást kormány és ellenzék, immáron a másik oldal gyilkosozásától sem visszariadva.

Mint szombaton beszámoltunk róla, az ellenzéki pártszövetség közös nyilatkozatban javasolta a kormánynak, hogy a minél gyorsabb és szélesebb körű lakossági beoltás érdekében törölje el a regisztrációt. Közleményükben azt kérték, legyen elég a tajkártya felmutatásával vakcinához jutni azoknak, akik felkeresik a háziorvosukat, ezzel ugyanis szerintük nagymértékben növelhető lenne az oltást igénylők száma.

Azóta érkeztek reakciók is, azok alapján pedig nem úgy tűnik, hogy a kormány különösebben nyitott lenne a javaslatra. Az ötlet elutasításának indoklása helyett azonban a következő válaszok születtek.

„Nem tud úgy felkelni a nap, hogy ne zúdulnának ellenzéki nyilak az oltási programra. Most éppen a regisztrációt törölnék el. Azt a regisztrációt, amely – az oltás önkéntessége mellett – lehetővé teszi, hogy minden háziorvos pontosan tudja, hogy kik szeretnének élni a lehetőséggel” – írta Facebook-oldalán Dömötör Csaba. „Elképesztő, hogy annak ellenére is fúrják a regisztrációt, hogy több mint 4 millió jelentkezés bizonyítja annak működőképességét. Na meg az, hogy hazánkban a 28 százalékot közelíti az átoltottság. Az uniós átlag ennek alig több, mint a fele. Amit látunk, az továbbra is az elmúlt évtizedek legmélyebb politikai akciója a baloldaltól. Ember nincs, ki tudná, minek kell még történnie, hogy ezt abbahagyják” – tette hozzá az államtitkár.

Hasonló szellemű választ adott az Emberi Erőforrások Minisztériuma is az ATV megkeresésére:

Az a baloldal beszél a regisztráció eltörléséről, amelynek a képviselői – többek között Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Jakab Péter – regisztráltak és már beoltatták magukat. Ez mindent elmond a kétszínűségükről.

Úgy tűnik tehát, Magyarországon erről a kérdésről sem alakulhat ki érdemi vita a politikai szereplők között, noha arról egyelőre semmit nem tudni, milyen lépéseket tervez a kormány a nyájimmunitás elérése érdekében azután, ha mind a négymillió regisztrált állampolgárt beoltották, ami Gulyás Gergely tájékoztatása szerint április végéig megtörténhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik