Belföld

A Dunaferr vezetése szerint „ukrán agresszorok” próbálták átvenni a cég irányítását

MTI Fotó: Máthé Zoltán
MTI Fotó: Máthé Zoltán

2021. március 26-án a kétes hátterű ukrán agresszorok képviselői megtévesztettek néhány kisebbségi tulajdonost, hamis meghatalmazásokkal – internetes kapcsolaton keresztül – összejövetelt tartottak és ismételten megpróbálták átvenni a DUNAFERR vezetését, hogy a vállalat vagyon tárgyait jogellenesen megszerezzék

– írja az Isd Dunaferr Zrt. közleményében. Hozzáteszik, hogy ennek az összejövetelnek semmiféle jogi alapja nem volt, a Dunaferre nézve pedig semmiféle döntést nem születhetett. A szükséges jogi lépéseket „a vállalat legitim vezetése” megteszi majd. Arról is írnak, hogy a termelés folyamatosan biztosított a befektető aktív közreműködésével. Megjegyzik azt is, hogy „folyamatban van a tényleges és legális igazgatóság működésének a helyreállítása is, ami véglegesen le fogja állítani az ukrán támadásokat. Ezeket a gátlástalan személyeket nem szabad komolyan venni, sem a Dunaferr működése, sem annak vagyona nincs veszélyben.”

A pénteki napon rendkívüli közgyűlésen megválasztották a Dunaferr új vezetőségét. A Portfolio szerint ezzel a csőd szélére sodródott nagyvállalat megtette a törvényes működés visszaállításához szükséges legfontosabb lépést.

A Telex cikke úgy fogalmaz, hogy jelenleg az ország egyik legnagyobb iparvállalatáért orosz, ukrán és magyar csapatok, minden elképzelhető szintet felülmúló arzenállal marakodnak és a cég mostani vezetése, amelyik a közleményt kiadta megkérdőjelezhető jogállású.

A marakodás közben pedig a cég ellen sorba adják be a beszállítók a felszámolási kérelmeket, a titokzatos befektető megérkezéséről is sorra jönnek ki az ígéretek, de ezeket sokadszorra már elég nehéz komolyan venni. A portál szerint abban vélhetően a Dunaferr magát legitimnek mondó korábbi vezetésének igaza van, hogy az iktatószám nélküli, furcsa, régi orosz meghatalmazást lobogtató magyar és ukrán állampolgárok vélhetően nem megfelelő papírokkal rendelkeznek, ám, hogy a helyzetet mi oldja fel, azt nem lehet tudni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik