Emberek millióinak van elege a magyar kormányból. Többen vannak azok, akik nem szeretnék tovább hatalmon látni a Fideszt, mint akik igen. Ez egyébként a legutóbbi választások idején is így volt már, de
- a rendszer sajátságai,
- a trükkök százezrei,
- meg persze a gyér ellenkínálat miatt
előállt a paradox helyzet, hogy a kormány, amit az emberek többsége elutasít, 2018-ban ismét kétharmados többséget szerzett a parlamentben. Sokaknak pont ebből van elegük: az okosba’ megoldásokból, a buherálásból, pályalejtetésből, a szájjal készített valóságból, a jogállami játékszabályok, köztük a választási rendszer folyamatos kicselezéséből. Le van ugyan papírozva szépen minden – a haveri közbeszerzésektől a komisszárok kinevezésén át a közérdekű adatok visszatartásáig –, de a hétköznapok valósága az, hogy a Fidesz immár tizenegy éve uralkodik kormányzás helyett, vagyis megcsinálhat bármilyen disznóságot, amit csak akar, sőt: el is hiteti a disznóságairól (erre külön apparátust tart fenn), hogy azok hőstettek.
Másnap is lesz nap
Ott gyakorlatilag nincs jogállamiság, ahol a kormány az épp aktuális politikai érdekei szerint farigcsálja az alaptörvényt, ahol az ügyészség feje lényegében a kormány embere, s ahol a kabinet szabályozza az Alkotmánybíróság munkáját, nem pedig fordítva.
Érthetők az indulatok a Fidesz-kormánnyal szemben, és sok szempontból engem is elérnek. De azért a „mindegy, mi lesz, csak az Orbánék takarodjanak” hozzáállás mégsem járja. Akit ugyanis ez a mentalitás ural, elfelejt egy fontos dolgot: a választások másnapján is felkel a nap. Valójában nem arról szavazunk, hogy eljöjjön-e a Fidesz-kormány leköszönésének pillanata, hanem sokkal inkább arról, hogy utána milyen mederben folyjék tovább az életünk.
Legalább akkorka, amekkora a jelenlegi helyzetben bevezethető; legalább az íze kedvéért, hisz jócskán el vagyunk szokva attól az egyébként eléggé strapás gyakorlattól, hogy érdemben beleszólhassunk az életünk alakításába. Legyenek például a kormányzás behemót szerkezetére úgynevezett fékek és ellensúlyok applikálva. A hatalmi ágak váljanak újra (vagy végre úgy igazán) külön. Szóval: szeretnék egy jóval demokratikusabb kormány kritikusa lenni 2022-től; de amit látok, gyakran ijesztő és döbbenetes.
Most épp az elszámoltatásról, a „felcsúti perről”, úgy általában a politikai tisztogatásról beszélek, amit az ellenzék kilátásba helyez. Nemcsak Fekete-Győr András, bár mostanában ő ebben a legradikálisabb, és a Momentum programjában szerepelnek tételesen a hatalom prominensei elleni szankciók. Effajta felelősségre vonásról beszélt az utóbbi időben Jakab Péter és Ujhelyi István is; korábban a kormánytagok bebörtönzéséről álmodozott nyilvánosan Kunhalmi Ágnes és Gyurcsány Ferenc. Márki-Zay Péter már olyan kijelentést is tett, miszerint listába gyűjtené a „vérbírókat”, azokat a bírákat, akik szerinte politikai megrendelésre dolgoznak, vagyis neki nem tetsző ítéleteket hoztak. (Márki-Zay láthatóan listamániás, nemcsak a „migránsokat” kezdte számolgatni polgármesterként, hanem a Fidesz-KDNP szerinte homoszexuális tagjait is).
Tehát a mesterterv, hogy a jelenlegi ellenzék, amennyiben kormányra kerül
- leváltja, vagy legalábbis „satuba fogja” Polt Pétert, mivel a legfőbb ügyész nyilvánvalóan politikai megbízott,
- kirúgja az állami szférából mindazokat, akik politikai megbízás alapján kerültek hivatalba,
- börtönbe juttatja a most hatalmon levők közül azokat, akik enyves kézzel nyúltak a közvagyonhoz,
- listázza a jelenlegi kormánypárti újságírókat, és eltiltja őket a hivatásuktól,
- szimbolikus vagyontárgyakra (jacht, magánrepülőgép) különadót vet ki.
Mindezt persze oly módon, hogy a jogállami kereteket úgymond „nem lépné át”. Hát, nem a fenét. Egyebek mellett létezik egy rigorózus alapelv, hogy emberek vagyontárgyait a megkérdezésük nélkül nem piszkáljuk, nemhogy jogállamban, de még tisztességes társaságban sem. A prosperitás (jelenjék meg bármilyen külsőségekben) önmagában nem tehet gyanússá senkit, és senkitől nem kérhető számon, hogy mit vásárol a pénzéből. Vagyis: nem lehet egyes, a Momentum szerint „szimbolikus” vagyontárgyak tulajdonosait büntetőadókkal sújtani, hiszen nincs róla konkrét tudomásunk, hogy bűnösök volnának. Az meg, hogy ki mit tekint „szimbolikusnak”, merőben szubjektív.
Ha blöff, az a baj, ha nem, akkor az
Az olyan-amilyen alaptörvény szerint „Magyarország független, demokratikus jogállam”, s e kitételt a 2010-es új alkotmány dicső megszövegezői nem óvatlanságból helyezték el a preambulumban. Egyszerű kopipésztről van szó: ez minden európai állam definíciója, a nyugati társadalom alapja. Az, hogy szükséges a jogállam és a demokrácia, a politikai oldalaktól mára független, kiforrott „Nagy Megegyezés”. Az más kérdés, hogy a hétköznapi gyakorlat szintjén kiüresíthető, de a közbeszédnek – és persze a törvényhozásnak – legalább elméleti keretet jelent: az, hogy kell-e demokrácia vagy kell-e jogállam egyszerűen nem vitatéma.
A jogállamiság egyik funkciója pedig az, hogy őrködjön a demokrácia felett. A demokratikus önrendelkezés lehetőségét törvényekkel szükséges biztosítani. Például: ha a demokrácia a részvétel lehetőségét jelenti mindenki számára, akkor ennek fontos kelléke a jog előtti egyenlőség. Ha a törvényhozók, a törvényalkotás ellenőrző testülete, az állam vezetői és a rendeletek végrehajtói, vagyis a hatóságok vezetői ugyanazok – magyarán, ahol a hatalmi ágak egy személy vagy csoport kezébe futnak össze – ott nincs jogállam a gyakorlatban. Legfeljebb papíron.
Amúgy: Sajnos, ezt a Btk. nem rendeli büntetni, sőt, általában nem jut eszünkbe különösebben tiltakozni sem ellene. Nekünk már bármilyen ostobaságot meg lehet ígérni – megszoktuk. Mi sem természetesebb, mint hogy a „nem lesz gázáremelés” azt jelenti, hogy lesz gázáremelés, a „megmentjük a munkahelyeket” azt jelenti, hogy súlyos munkanélküliség jön, nem beszélve az olyan, égbekiáltóan cinikus ígéretekről, mint hogy „aki megbetegszik, azt meggyógyítjuk”.
Természetesen végül nem lesz elszámoltatás, „felcsúti per” sem lesz, ahogy az eurót sem fogják ukmukfukk bevezetni, és nem lesz négynapos munkahét sem. Mindezzel nyilván tisztában van Fekete-Győr András is.
Az első probléma az, hogy az ellenzék az efféle ígéretekbe csomagolva lényegében azt állítja: bűncselekményeket követnek el a hatalom birtokosai, amiket a Btk. szabadságvesztéssel büntet. Innentől két elméleti lehetőség marad.
- Az egyik: tudják, hogy történtek vagyon elleni bűncselekmények, és bizonyítékokkal rendelkeznek arról, hogy ezeket konkrétan kik és milyen értékre követték el. Ebben az esetben rögvest illene feljelentést tenni, nem pedig egy majdani „perrel” – helyesen: büntetőeljárással – fenyegetőzni. (Hivatalos személy a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményről köteles feljelentést tenni.)
- A másik: nem tudják, hogy történtek-e vagyon elleni bűncselekmények, vagyis azt sem, hogy ezeket konkrétan kik és milyen értékre követték el. Ha pedig nem tudják, akkor a benyomásaikra hagyatkoznak. Persze: „a vak is látja”, „a napnál világosabb”, sőt „mindenki tudja”, hogy a hatalom korrupt – és az ilyen jellegű hivatkozások el is férnek a politikai közbeszédben, de egy esetleges vádiratban semmiképp.
Ha tehát tudja az ellenzék, hogy konkrétan ki lopott és mit, az a baj; ha nem tudja, akkor meg az.
Ja, és ki fog békét teremteni?
Értem és osztom azt az igényt, hogy ha történtek (és vélhetően történnek a mai napig is) bűncselekmények a hatalmi elit részéről, azokat egy későbbi független hatóság, akár hivatalból, akár körültekintően megfogalmazott feljelentések alapján vizsgálja ki, a bíróság pedig szankcionálja. Ebben a történetben körülbelül ennyi van. És ezzel egy esetlegesen bársonyszékbe huppanó új politikai vezetésnek pusztán az lesz a dolga, hogy teljesíti a munkaköri kötelességét, vagyis biztosítja az állami szervek független – elsősorban önmagától független – működésének a feltételeit.
És ugyan miképpen nézne ki a gyakorlatban ez a beígért elszámoltatás? Az új kormány mohó politikai tisztogatásba fogna? A Momentum azt ígéri, hogy nem engedi felszállni a magánrepülőgépeket, és előzetes letartóztatásba helyezi (helyezteti?) Mészáros Lőrincet. A párt szerint bevezetik a „vádkikényszerítés” jogintézményét, ami az jelentené, hogy ha az ügyészség nem akar vádat emelni, a bíróság kötelezheti rá. És az új kormány eltávolítja az államapparátusból mindazokat, akiket a Fidesz szerinte politikai céllal helyzett oda. „Csak mintegy hétszáz emberről beszélünk”, mondta Fekete-Győr András. Tudja-e, hogy ez mit jelent? Több száz magyar közhivatalnokot megfenyeget, hogy kormányra kerülése esetén kirúgatja őket? A politikai riválisainak pedig megüzeni, hogy leszámol velük? Ez lesz az új demokrácia?
„Helyre akarjuk állítani a demokráciát” – persze, papíron. A leszámolási ígéretek a szájjal készült valóságról, a jogállami játékszabályok kijátszásáról szólnak; a listázások pedig a gyűlölet politikai hasznosításáról. Mindarról, amit most a Fideszben utálni lehet. Az, hogy „börtönbe kell juttatni a kormánypártiakat”,
- vagy üres és tartalmatlan lózung, ami a többi színes ígérettel együtt ellebeg majd a tavaszi szélben,
- vagy előre megfogalmazott politikai nyomásgyakorlás a hatóságra.
Mindkét lehetőség azt jelenti, hogy a jelenlegi ellenzék a legfontosabb kérdésekben nem igazi alternatívája a Fidesznek.
Harmadik lehetőség pedig, sajnos, nincs.
