Belföld

30 év után kerül ki a városvezetésből a volt MSZP-s politikus

Megírtuk, Balatonfűzfőn simán, a szavazatok több mint 60 százalékával lett újra polgármester Szanyi Szilvia. A vasárnapi időközi választást azért tartották meg Fűzfőn, mert a képviselő-testület feloszlatta magát. Ennek okairól a balatonfűzfői riportunkban írtunk, de a lényeg, hogy Szanyi Szilvia és a település korábbi polgármestere, Marton Béla között hosszú évek óta nagyon rossz a viszony.

Natura 2000-es terület kivágása, a Jókai iskola áron aluli eladása és egy Balaton-parti terület 45 millió forint alatti értékesítése

– Szanyi Szilvia így foglalta össze röviden az elődjével kapcsolatos kifogásait, aki nem indult a vasárnapi időközin a polgármesterségért, csak képviselőjelöltként lehetett rá szavazni.

Polgármesterjelölt volt viszont Gál Andrea, aki csapatával nagyon bízott abban, hogy átvehetik a város vezetését. Ez a tervük viszont annyira nem sikerült, hogy Gál Andrea csapatából senki, így Marton Béla sem került be a hat tagú képviselő-testületbe.

Marton így 30 év után szorul ki a település vezetéséből, miután 1990-től települési képviselőként, 2010-től 2019-ig pedig polgármesterként tevékenykedett. 

Marton Béla 30 évig volt MSZP-tag, tavaly viszont már a KDNP-be igyekezett, a kereszténydemokraták azonban végül nem kértek belőle.

Martonról az elmúlt években több cikket is írtunk a 24.hu-n. 2018-ban egy olyan beruházásról számoltunk be, ami már az elejétől bűzlött, mivel az önkormányzat 11 058 négyzetméter területet adott el 45 millió forintért, vagyis négyzetmétereként 4070 forintért. A projekt egyébként komoly fairtással kezdődött, hogy legyen hely a hét különálló épületnek és a 85 lakásnak.

Ezt követően a balatonfűzfői sétány mentén elterülő vízparti erdő jelentős részét tarolták le Marton Béla korábbi polgármester engedélyével, miután fia, Marton András ide álmodott meg egy strandröplabdapályát. Marton Béla sokáig azt állította, családjának semmi köze a strandröplabda-beruházáshoz, de aztán kiderült, hogy a címük ott virít a taoszerződésen.

Az erdő Natura 2000-es oltalom alatt állt, de a természetvédelmi védettség tényét Marton minden fórumon tagadta, míg végül a kormányhivatal másodfokon is kimondta, hogy a fakivágások természetvédelmi területen történtek. A fákat az utolsó információnk szerint vissza kell majd telepíteni, pedig Martonék még arra is tettek egy kísérletet, hogy perrel levetessék a védettséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik