Belföld

Meglesz az a balatoni panoráma, csak ki kell vágni a fákat

Komoly összefogás alakul a Balaton partján, a fűzfői önkormányzat ugyanis azért bérelhet egy területet az államtól, hogy utána egy cégnek továbbadja, ez a cég pedig kivágja a fákat azért, hogy az új lakóparkjának lakói élvezhessék a tóparti panorámát.

Júniusban írtunk arról a beruházásról, ami már az elejétől bűzlött, mivel az önkormányzat 11 058 négyzetméter területet adott el 45 millió forintért, vagyis négyzetmétereként 4070 forintért. A projekt komoly fairtással kezdődött, hogy legyen hely a hét különálló épületnek és a 85 lakásnak. De érezhető volt, hogy még nincs vége a pusztításnak, a Fűzliget lakópark ugyanis úgy hirdeti magát, hogy mindegyik lakása „balatoni panorámás, tóra néző” lesz. Ezt viszont még a látványterveken is fák akadályozzák.

Erre kellett valami megoldást találni, és az önkormányzat pénzügyi és településfejlesztési bizottságának augusztus 21-ei ülésére szóló meghívó és előterjesztés alapján a megoldást jelentő elképzelés meg is született. A tervek szerint ugyanis a fás területet az önkormányzat megszerzi az államtól, és bérbe adja a Wallis-csoporthoz tartozó Milton Property Kft.-nek. (A cikkben korábban tévesen azt írtuk, hogy a balatonfűzfői képviselő-testület tartott ülést 21-én, valójában azonban egyelőre csak a bizottság napirendjén szerepelt az ügy, ahol nem támogatták Marton Béla polgármester előterjesztését. A képviselő-testület augusztus 28-án dönt a Milton-Property Kft. területbérleti együttműködés iránti kérelméről és fejlesztési javaslatáról – a. szerk.)

A Milton Property ügyvezetője mindenesetre konkrét cselekvési tervet írt le 2018. augusztus 15-ei levelében, amelyet a fűzfői polgármesternek, Marton Bélának címzett. Ecseri György arról tájékoztatja a polgármestert, hogy a Fűzliget szomszédságában lévő, állami tulajdonban lévő területtel kapcsolatban megkeresték a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságot, amelynek javaslatát is tolmácsolta a fűzfői önkormányzatnak:

Az önkormányzat a telkeket kedvező feltételekkel bérelhetné ki az államtól, a Milton pedig ehhez kapcsolódóan vállalja, hogy a területet azonos feltételekkel albérletbe veszi az önkormányzattól.

A Milton által megküldött együttműködési ajánlatban az áll, hogy az önkormányzat segítséget nyújt a kedvezményes bérleti jogviszony kialakításában. Az előterjesztésben is ennek megfelelően már a Milton ajánlata úgy szerepel, hogy amennyiben az önkormányzat albérleti szerződés útján hozzájuttatja a társaságot a kedvezőbb területbérlethez, akkor a cég

  • a bérelt területen a tervezett közparkot kialakítja,
  • és a bérelt terület és a parti sétány között kialakítandó ligetes közpark költségeiből 4 millió forintot átvállal.
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A Milton már a költségvetést is megcsinálta a „közpark” átépítésére, ennek jelentős része fakivágásokra megy majd el. Nagyjából hatmillió forintot költenek tereprendezésre,

a 70 fa kivágására 2 millió 222 ezer forintot fizetnek majd ki, 

de faápolási munkákat is végeznek. Emellett a tervben szerepel „Fák ültetése csemetékkel”, 213 kis fát ültetnek majd el valahová. Az biztos, hogy nem az eddigiek helyére, ott ugyanis tisztás, „távlati játszóhely”, cserjék és „természetközeli élőhelyek” lesznek.

Az alábbi, kattintással nagyítható képről úgy tűnik, hogy azért a jelenlegiek közül valamennyi fát is meghagynának majd, a szaggatott vonalak ugyanis az „átlátásokat” jelzik, vagyis azokat a réseket, ahol a tóra rá lehet majd látni.

Máris pénzt bukott az önkormányzat az építkezéssel?

Könnyen lehet, mivel a tervezett lakópark területén a földmunkák elvégzése során II. világháborús lőszereket találtak, márpedig a Milton azt szeretné, hogy az önkormányzat fizesse ki a terület átfésülését. Ahogy Ecseri György Marton Béla polgármesternek írta,

az eset kapcsán a honvédség részéről felmerült, hogy magas a kockázata van annak, hogy a terület II. világháborús lőszermaradványokkal erősen szennyezett, ezért javasolt egy komplett, a teljes területre vonatkozó mágneses szkennelés elvégzése, ami kimutatja a talajban található fém hulladékokat. A telek adás-vételi szerződés VI./13-as pontjában az Önkormányzat nyilatkozta, hogy a telek nem rendelkezik rejtett hibákkal. Véleményünk szerint a szóban forgó eset rejtett hibának tekinthető, ezért kérjük az önkormányzatot, hogy a mágneses szkennelés elvégzésének költségét (480.000Ft+áfa) vállalja.

Mivel a balatonfűzfői önkormányzat május óta nem tölti fel a képviselő-testület határozatait a város honlapjára, ezért a polgármestert megkérdeztük arról, hogy végül kifizette-e az önkormányzat a terület átvizsgálását, és ha igen, mennyiért, de egyelőre nem válaszolt kérdésünkre.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik