Belföld

Fűzfői erdőirtás: a polgármester családjának címe virít a taoszerződésen

Zavaros érdekviszonyok húzódnak meg a balatonfűzfői védett erdő kiirtása mögött. A balatonfűzfői strand melletti partszakasz egy jelentős részén március elején letarolták a fákat, mert az erdő helyére strandröplabdacentrum kialakítását javasolta a polgármester fia.

Az erdő Natura 2000-es oltalom alatt állt, de a természetvédelmi védettség tényét Marton Béla polgármester minden fórumon tagadta, holott ezt a területfejlesztés „szentírása”, a város helyi építési szabályzata is egyértelműen jelzi. A parti erdősáv teljes egészében védettség alatt áll. A polgármester a 24.hu korábbi cikke után azt is állította, hogy fiának nincs köze a taopénzre alapozott beruházáshoz, a Magyar Nemzetnek azt mondta, ő inkább szörfözik.

Egy lapunk birtokába került dokumentum azonban más megvilágításba helyezi a polgármester állításait.

A Magyar Röplabda Szövetség tavaly év végén hozott határozatot arról, hogy 87 328 837 forintos taotámogatást nyújt a balatonfűzfői strandröplabda pályák kialakítására. A fejlesztés értéke az önrésszel együtt 123 millió forint, ez a többi között tartalmazza 6 mobil strandröplabdapálya kialakítását és egy klubház megépítését a szomszédos szörfös területen, amelyet a Balatonfűzfő Szörf Klub Sportegyesület bérel az önkormányzattól. Az egyesület elnöke Marton Béla polgármester fia, Marton András.

A szörfösöknek már régóta álmuk egy klubház, ezért is írtuk korábban, hogy közpénzből valósulhat meg a polgármester fiának álma. Marton András a cikkünk megjelenése után helyreigazítási pert indított lapunk ellen, mivel állítása szerint ő nem saját elképzeléseit valósítja meg, és a Balaton Sport Klub Kft. és a Balatonfűzfő Szörf Klub SE tervei teljesen függetlenek egymástól. Marton András a pert elvesztette.

Amikor korábban a polgármester fiát a röplabdás taotámogatásról kérdeztük, azt mondta, nem válaszolhat a kérdésekre, mivel nincs köze a céghez.

Marton a projekt indítása után papíron valóban kilépett a támogatásra pályázó cégből, de a decemberi keltezésű taoszerződésre mégsem a Balaton Sport Klub Kft. hivatalos címe, hanem a Marton család fűzfői lakcíme került.

A százmilliós taoszerződés kedvezményezettje ezek szerint az Árok utca 3. szám alatt keresendő. Életrajza szerint itt, a kft. címén lakik a polgármester, Marton Béla, valamint ide van bejelentve fia, Marton András, és a Balatonfűzfő Szörf Klub SE is.

Hivatalosan tavaly augusztustól már nem ez a bejelentett címe a Balaton Sport Klub Kft.-nek, a cég jelenleg a 021/62 helyrajzi szám alatt működik, ami a térkép szerint nagyon közel esik a polgármester házához.

A decemberi határozatban szerepel az is, hogy a 6 mobil strandröplabdapálya építését támogatja a szövetség, lelátó viszont nem épül, azt a kérelmező kérésére törölték a programból. Ez meglepő annak tükrében, hogy Marton András egy tavaly márciusi ülésen azzal érvelt a strandröplabda pályák megépítése mellett, „hogy nemzetközi versenyekre is alkalmas strandröplabdaközpont jöhetne létre”. Márpedig az elég ritka, hogy bármilyen sportág bármilyen nemzetközi versenyén nincsen lelátó. Jó példa erre a siófoki nagystrand, ahol a strandröplabda pályák köré egy 300 fős lelátót is építettek. Ott valóban rendeznek nemzetközi versenyeket. 

A Veszprémi Napló szerdán szintén foglalkozott az erdőirtás ügyével, és megszólaltatta Tóth Csabát, aki 2017-ben a polgármester fia üzlettársaként vásárolta meg a sportos múlttal rendelkező Balaton Sport Klub Kft.-t, hogy azzal pályázzanak a taopénzre. Tóth, aki tavaly augusztus óta vezeti egyedül a céget, azt mondta, ők vágták ki a fákat, amire az önkormányzattól kértek, és kaptak engedélyt. Az önkormányzat viszont semmilyen engedéllyel nem rendelkezett a védett erdővel kapcsolatban.

Kiemelt kép: Spirk József

Ajánlott videó

Olvasói sztorik