Belföld koronavírus

A Sofitel dolgozóinak 30 százaléka elvesztette munkáját, de az Indotek szerint senkit nem kellett elbocsátaniuk

Kimondhatjuk – és ezt menet közben a rendelkezésünkre álló felületeken folyamatosan kommunikáltuk is a kollégák felé –, hogy a járvánnyal összefüggésben nem bocsátottunk el munkatársat, illetve nem kellett bér- és/vagy munkaidő csökkentésről sem döntenünk

— ezt nyilatkozta a 444.hu cikke szerint Szöllősi Tamás, az Indotek Group HR- és operációs igazgatója júliusban az Üzletem.hu című lapnak.

A kijelentés megdöbbentette a budapesti Sofitel szálloda dolgozóit. A Duna-parton álló ötcsillagos hotelt tavaly vásárolta meg az Indotek Group. A lap értesülései szerint

a koronavírus-járvány kezdete óta a 200 fős stáb 30 százalékát le kellett építeni, és több körben csökkentették a fizetéseket is.

A lefaragások után a dolgozók egy része nagyon nehéz helyzetbe kerül: augusztustól egy szobalány nettó 61, egy londiner nettó 49 ezer forintot tud megkeresni a 3 órás szerződéssel.

Az Indotek tulajdonában van a Sofitel mellett a Corvin Pláza, a Duna Pláza, az EMKE irodaház és a Gellért szálló is, tavasszal pedig megvásárolták Tiborcz István Appeninn részvényeit.

Frissítünk!

Szemlénk megjelenése után a 444.hu az Indoktől kapott válasszal frissítette cikkét. A cég azt írta, Szöllősi Tamás kijelentése szerintük csak az Indotek Group alaptevékenységét végző kollégákra vonatkozott, ami körülbelül 200 főt jelent, azokra viszont nem, akik nem „a core business részei”. A 444.hu szerint az eredeti interjúban ilyen megkülönböztetés nem szerepelt. „Az Indotek Group a koronavírus-járvány idején százmillió forintos nagyságrendben allokált forrást a Sofitel Budapest Chain Bridge üzemeltetésére, hogy a pandémiás időszakban is biztosítva legyen az ott dolgozók bére, illetve, hogy a lehető legkevesebb embert kelljen elbocsátani. Ezen lépéssel az Indotek Group a hotelben dolgozók mintegy 70 százalékának őrizte meg a munkahelyét, akik mindvégig megkapták a bérüket, annak ellenére is, hogy a szállodát a járványhelyzet következtében egy időre be kellett zárni, a munkavállalóknak nem kellett dolgozniuk” – közölték. Azt tervezik, hogy előrehozzák a szálloda felújítását, így „várhatóan két évig bizonyos szállodarészek nem lesznek látogathatóak a vendégek számára”. „Bár a lépéssel szükségszerűen együtt jár, hogy csökkentett üzemeltetői személyzettel működik majd a szálloda, a különböző, nagy volumenű felújítási munkálatok számos szakember számára teremtenek majd munkalehetőséget” – közölte az Indotek.

Kiemelt kép: Google Street View

Ajánlott videó

Olvasói sztorik