Olvasom a kormány manapság legfelkapottabb kultúrpolitikusát a pénteki Pesti Hírlapban; a George Floyd rettenetes meggyilkolása nyomán fellángolt tiltakozásokról, pontosabban az ezzel kapcsolatos ideológiai túlkapásokról és pc-lázról ír. (Demeter Szilárd kiposztolta a szöveget a nyilvános Facebook-profiljára is, de ezúttal legalább nem a megjelenés előtt.) „Rémálmaimban Amerika visszainteget”, ez az írása címe, s ezzel adekvát, vagyis következetesen rémálomszerű a szöveg is.
Demeter (ha jól értem) attól retteg, hogy a liberálisok, illetve az általuk feltüzelt kisebbségek
- rövidesen átveszik a hatalmat egy véres forradalom során,
- és a fehér, heteró, keresztény embereket rabigába hajtják.
Arra alapozza félelmeit, hogy e szörnyű eseménysort előkészítő mozgalom (!) évtizedek óta (!!) masszívan jelen van, mégpedig Halott Fehér Férfiak (!!!) néven. Meg is magyarázza a Google-analfabéták kedvéért: „Ennek leegyszerűsített lényege, hogy azt állították: a nyugati kultúra halott fehér férfiak termése, tehát az egyenjogúsítás jegyében kukázzuk az egészet.”
A kormány kultúrpolitikusa eztán felszólít, „nézzünk a jövőnkbe,” s képzeljük el, miként fogják ezek a valakik átírni a magyar irodalmat.
A tetőpontot ismét szó szerint idézem: „Képzeljük el, hogy miután kiűzték a rendőröket, a lángoló Nyócker előtt egy hadúr fegyverrel pózolva közli a magyar világgal, hogy mától a Nyócker autonóm övezetben ő az út, az igazság és az élet.”
Hadúr a Nyóckerből, kontra magyar világ.
A történet vége a másfél flekkes disztópia szerint egyértelmű: „Az élő közvetítésben formálódó szép, új fasisztakommunista világ nem lesz sem szép, sem új.”
Őrült beszéd? Nyilván, de van benne rendszer.
Ami amúgy a halott fehér férfiakat illeti, itt egy kicsit még Demeterrel vagyok: lehet búsongani azon, hogy bő kilencvenkilenc százalékban ilyenek határozzák meg a klasszikus nyugati kultúrát, de utólag megmásítani ezt a tényt nem lehet, meg nem is kell.
Nem a rabszolgatartó konföderációs tábornokokról beszélek, nem is az elnyomó rendszerek középszerű udvari dalnokairól, hanem igazi óriásokról, azaz a valójában élő, és történetesen fehér férfiakról, Ágostonról, Kálvinról, Pázmányról, Bachról és Mozartról, Brunóról és Shakespeare-ről és Andrea Palladioról és Lord Byronról és Brechtről és Hemingway-ről, sorolhatnám dosztig.
Na, akkor most Demeter Szilárd magasságos tekintetének fókuszába ajánlanám a konzervatívok egyik alapvetését, hogy tudniillik a valósággal dolgozunk, nem a túltengő világnézetünk okozta hallucinációkkal.
Úgy értem, rettegés helyett fordítsunk némi figyelmet a tényekre is.
Például arra, hogy a Halott Fehér Férfiak nevű, rettentő veszélyes világmozgalom, ami – ha nem vigyázunk – „kikukázza” a nyugati kultúrát, nem létezik. (Fel-felbukkant ilyen elnevezéssel valami egészen marginális gondolatkísérlet és elméleti diskurzus, a puszta érdekességen kívül nincs jelentősége).
Ez nyilván nem csak a fehér, nyugati civilizációra igaz, hisz az emberi természet a maga gyarlóságában változatlan és egyetemes. De mi most erről a civilizációról beszélünk.
És amikor erről a civilizációról beszélünk, ne felejtsük el, hogy:
- nem a feketék hurcolták el a szülőföldjükről rabszolgának, nem ők tartották állati sorban és fosztották meg jogaiktól évszázadokig a fehéreket, hanem fordítva,
- nem a melegek bélyegezték meg és rekesztették ki évszázadokig a heteroszexuálisokat, és nem ők teszik ezt ma is gyakran a heterókkal, hanem fordítva,
- nem a nők kezelték másodosztályú teremtményként a férfiakat egész a mai időkig, bizony ez is fordítva van;
- nem a zsidók rágalmazták, vetették alá pogromoknak, majd hurcolták el és végezték ki milliószám a nem-zsidókat; ez is fordítva történt,
- és nem a romák diszkriminálják a többségi fehéreket, hanem ez is fordítva jellemző, sokszor például a mai Magyarországon.
Ezekből a tényekből pedig nem az következik, hogy a többségi fehér, keresztény, heteró férfiakat bárki el akarná törölni, vagy hogy bármiféle ilyen szándék helyénvaló lenne. Csupán az következik belőlük, hogy csomó kisebbség traumája valós, tehát a fájdalma jogos és érthető.
És még akár e fájdalomból eredő túlzásokat is e fájdalomból eredő túlzásoknak lehetne tekinteni. Ahelyett, hogy a nyilvános rettegéssel – többségiként, és jókora hatalommal a kezedben – még az áldozat morális státusát is kikövetelnéd magadnak.
Nem gondolod?
Kiemelt kép: Illyés Tibor / MTI