Belföld koronavírus

Koronavírusteszt a magánellátásban: több helyen az esetek másfél-két százalékánál mutatják ki a fertőzést

Jó ideje közismert, hogy a hivatalos magyarországi koronavírus-statisztikában nem szerepelnek a magánellátásban elvégzett mintavételek és azok eredményei, miközben egyre több intézmény kínálja térítés ellenében a tesztelés lehetőségét, amire a visszajelzések alapján jelentős igény mutatkozik.

Múlt héten megkerestük azt a tíz magáncéget, ahol tudomásunk szerint végeznek valamilyen, az új koronavírus kimutatását célzó vizsgálatot. Megkérdeztük őket, hány tesztet végeztek el eddig, ebből mennyi hozott pozitív eredményt, illetve milyen típusú vizsgálatot biztosítanak a koronavírus gyanúja miatt aggódó pácienseknek. A módszerek alapvetően két csoportra oszthatóak, a hazai hatóságok által is használt PCR-teszttel az orr- és garatváladékból mutatható ki a vírus örökítő anyaga, a szerológiai vizsgálat pedig az immunrendszer által a vírus ellen termelt antitesteket mutatja ki a szervezetben.

Megkeresésünkre kevés helyről érkeztek konkrét adatok, a Swiss Clinic például azzal a furcsa indokkal hárította el érdeklődésünket, hogy nem avatkozik politikai csatákba.

Érdemben válaszolt viszont az Emineo Magánkórház, ahol április 6. óta végeznek szerológiai gyorsteszteket (tájékoztatások szerint az EU-szabványnak megfelelő, TÜV, CE, OGYI engedéllyel rendelkező kínai tesztet használják), múlt hét végéig ezt körülbelül ezer alkalommal tették meg, és ebből két százalék hozott pozitív eredményt. Mint írták, fokozatosan nyitják meg online foglalási rendszerüket, ami több mint egy hétre előre teljesen tele van. A vizsgálat ára a kórházban 9000 forint, ötven fő felett magasabb árért helyszíni mintavételt is vállalnak.

Fotó: AFP

A Rózsakert Medical Center szerológia és PCR-tesztet is biztosít pácienseinek, előbbiből a mai napig 419-et, utóbbiból 203-at végeztek. „Eddig 8 pozitív szerológia tesztünk, és 1 pozitív PCR eredményünk volt. Vagyis nyolc esetben a páciens már átesett a fertőzésen, éppen zajló koronavírus fertőzést pedig egyszer mutattunk ki eddig” – írta megkeresésünkre az RMC, ahol tehát az esetek 1,4 százalékánál mutatták ki eddig valamilyen módon a vírust.

Ők április 1-jén este tettek ki egy Facebook-posztot a rendelőjükben elérhető tesztekről, ami után másnaptól több mint duplájára nőtt a hozzájuk érkező hívások száma. „Nagyon sokan érdeklődnek a tesztekkel kapcsolatban, nemcsak azok, akik jelenleg betegek, hanem azok is, akiknek a közelmúltban volt egy betegségük, és szeretnék tudni, koronavíruson estek-e át. A hatalmas kereslet kiszolgálására folyamatosan növeljük a kapacitásunkat” – közölte az RMC, hozzátéve, hogy a tesztet náluk minden esetben egy orvosi konzultáció előzi meg, ami azt is jelenti, hogy nem javasolnak minden esetben tesztet.

Például, ha valaki esetleg azért szeretné kivizsgáltatni magát, mert február utolsó hetében Ausztriában járt és utána felső légúti panaszai voltak, akkor a PCR-vizsgálatnak semmi értelme, hiszen az a vírus jelenlétét mutatja ki a nyálkahártyában, vagyis az aktív fertőzést jelzi. Ellenben a szerológiai vizsgálat meg tudja mondani, hogy a páciens nagy valószínűség szerint átvészelte-e a koronavírust. Ugyanakkor, ha valaki esetleg a napokban belázasodott, gyengének, fáradtnak érzi magát, akkor a PCR-vizsgálat a javasolt, hiszen a fertőzés korai szakaszában nem termelődik kimutatható mennyiségű ellenanyag a szervezetben. Ha valakinek egy hete tünetei vannak, de nem biztos benne, koronavírus-fertőzés okozza-e azokat, érdemes lehet mind PCR, mind szerológiai vizsgálatot végezni.

Abban segítünk, hogy mikor, milyen esetben hasznos a teszt és annak eredményét hogyan kell értelmezni. Ebben van a lényeg. Nincs értelme és hamis biztonságérzetet kelt, ha elkezdünk csak úgy tesztelni. Több olyan páciensünk is volt az elmúlt időben, aki már máshol csináltatott tesztet, de annak eredményéhez nem kapott értelmezést, nem tudja, hogy most akkor merre tovább. Szintén egy nagy probléma, hogy sokan azt gondolják, hogy egy teszttel meg is kapták azt a választ, amit reméltek.

A Rózsakert Medicalnál PCR-vizsgálatot az aktív fertőzés gyanúja miatt csak kiszállással végeznek, kizárólag Budapesten belül, jelenleg napi 25 mintavételre van kapacitásuk, összesen pedig 113 tesztelés áll szervezés alatt. A PCR-es mintavétel ára 32 ezer forint plusz a kiszállási díj, a szerológiai mintavétel 23.500 forint, ehhez hozzájön még a konzultáció díja.

Hangsúlyozták, hogy a szerológia vizsgálat náluk nem az ujjbegyből végzett 15 perces gyorsteszt, ami sok esetben téves eredményt ad, ők ezért kizárólag vérplazmábából végeztetnek laborvizsgálatot. A mintákat a MikroMikoMed Kft. laborjába küldik, amely az országban elsőként kínált koronavírus-diagnosztikát. A cég a 24.hu-nak azt írta, immár több mint 5000 vizsgálatot végeztek el, ennél részletesebb információt azonban adatvédelmi okokra hivatkozva nem adtak. A Népszava múlt heti heti cikke szerint MikroMikoMed a március közepe óta elvégzett több mint 2200 PCR-vizsgálat során eddig mintegy 40 pozitív esetet talált (1,8%).

A CMC Déli Klinikán a szerológiai és PCR-teszteket egyaránt csak a WHO által javasolt protokoll szerinti immunológiai vizsgálattal együtt végzik el, amit kiegészítenek az egyéni rizikótényezők feltérképezésével is. Mint a vezérigazgató, Balázs Annától megtudtuk, míg a gyorstesztek csak azt mutatják meg, hogy van-e ellenanyag a páciens szervezetében, addig a zárt rendszerben végzett immunológiai vizsgálatok segítségével számszerűen meghatározható, hogy milyen típusú és mennyiségű ellenanyag termelődött a fertőzés ellen, így a vérvételt követően egy munkanap alatt egyértelműen megállapítható, hogy ki az, aki már védett, illetve ki az, aki fogékony a fertőzésre.

Számokat ugyan nem kaptunk a vezérigazgatótól, ám annyit elárult, hogy a pozitív eredmények tendenciája

egyértelműen növekvő.

A vizsgálat állapotfelméréssel, vérvétellel, szakorvosi kiértékeléssel és javaslattal együtt összesen 35 ezer forintba kerül.

A Kelen Magánkórházban kizárólag  a tünetmentes jelentkezők tesztelését végzik, miután nincs rá kapacitásuk, hogy a betegeket megfelelően el tudják különíteni. Az intézményt vezető Székely Tamás a Válasz Online múlt csütörtöki cikkében elmondta, az április 6-án meghirdetett gyorstesztre több mint ezren jelentkeztek, a 424 elvégzett tesztből 24 pozitív esetet találtak (5,6%), ebből 15 olyan volt, aki valószínűleg 30 napnál régebben átesett már a betegségen.

WHO: Tesztelni, tesztelni, de gyorsan
A szervezet képviselői elmondták a sikeres kezelés kulcsát.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik