Belföld önkormányzati választás 2019

Pénzmosás, zsarolás: ügyészségi feljelentés az érdi városvezetéssel hírbe hozott ügyekben

A 24.hu információi szerint zsarolás, pénzmosás, hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanújával a Pest Megyei Főügyészséghez fordult a Csőzik László vezette érdi ellenzék a T. Mészáros András polgármesterrel kapcsolatban nyilvánosságra került állítások miatt.

Hétfőn Szántó Erzsébet, a város irányítása alatt álló Érdi Sport Kft. korábbi ügyvezetője a Facebook-oldalán megjelentetett posztban illette súlyos vádakkal a fideszes városvezetőt. Szántó korábban T. Mészáros belső köréhez tartozott, de a polgármester 2018-ban váratlanul és indoklás nélkül leváltotta a cég éléről. Többek között Szántó kirúgása vezetett oda, hogy az addig az önkormányzat Fidesz-frakciójában ülő Tekauer Norbert is szembefordult T. Mészárossal. A korábbi párttársak között annyira elfajult a viszony, hogy Tekauer az önkormányzati választáson független jelöltként el is indul a polgármesteri posztért. Ráadásul Tekauer révén belekerült a kampányharcba az Egerszegi család is. A politikus korábbi felesége ugyanis Egerszegi Krisztina nővére, Egerszegi Klára volt.

T.Mészáros prédikálja a vizet és közben issza a bort, és úgy hazudik, hogy öröm nézni!
Jobb, ha mindenki tudja azt is,…

Közzétette: Erzsébet Szántó – 2019. szeptember 16., hétfő

 

Miután T. Mészáros a kampányát támogató Érdi Oldal nevű újságban a „sértődöttek jelöltjének” titulálta Tekauert, és arra célozgatott, hogy indulása célja élettársa, Szántó sportvezetői állásába való visszahelyezése, Szántó nem hagyta annyiban a dolgot. A Facebookon kipakolt, és azzal vádolta meg a polgármestert, hogy a városi cég vezetőjeként T. Mészáros többször is megzsarolta az állásával, és arra kényszerítette, hogy milliós pénzadományokról írjon alá igazolásokat:

Aláíratták velem, hogy fizettem 2017-ben az Összefogás Egyesületnek – T. Mészáros Andrásnak – 3×1 milliót készpénzben, azért hogy a várostól ellopott pénzüket tisztára tudják mosni, és a kampányt, beleértve ezt a szennylapot is, finanszírozni! Sosem adtam neki egy forintot sem, az a pénz valahonnan máshonnan lett, nem tőlem.

Szántó állítása szerint azonban nem csupán neki kellett ilyen nagy összegű igazolásokat aláírnia: több fideszes önkormányzati képviselőt név szerint megemlít, akiktől szerinte ugyanezt várta el a polgármester. Érden Fidesz és a KDNP az Összefogás Egyesülettel közösen állít jelölteket, és vélhetően ez a polgármester által irányított helyi civil szervezet finanszírozza a mostani kampányt, hiszen a választási plakátokon az egyesületet neve szerepel felelős kiadójaként.

A posztban egyebek mellett arról is szó van, hogy Egerszegi Krisztina testvérének, Egerszegi Klárának politikai nyomásra kellett átadni a polgármester feleségének az Érdi Úszósport Nonprofit Kft. tulajdonrészét úgy, hogy neki többsége legyen. „Zsarolással, fenyegetéssel vették el az üzletrészének a felét” – írta Szántó Erzsébet.

Csőzikék szerint az ügyészségnek kell tisztáznia, hogy igazak-e az állítások, és azt is, hogy honnan származnak az Összefogás Egyesület pénzei. A nyilvános posztban szereplő állítások azonban az ellenzéki politikus szerint mindenképp felvetik a pénzmosás megalapozott gyanúját.

A polgármester hivatalos személynek minősül, ezért a közhivatalával összefüggő olyan visszaélés, amelyen keresztül rávethette a városi cég vezetőjét, hogy aláírja a pénzadományról szóló papírt olyan közhivatalával összefüggő visszaélés volt, amely kimerítheti a hivatali visszaélés tényállását. Az ellenzéki feljelentés szerint a zsarolás gyanúja is felvetődik, mivel a Facebook-poszt több utalást is tesz a polgármester ilyen típusú fellépésére.

A dolog természeténél fogva nem nagyon ismerhetjük az igazságot. De a volt fideszes cégvezető Facebook-kiírása alapján valaki ellen nagyon kemény nyomozásnak kellene elindulnia, hivatalból. Sőt valószínűleg többek ellen is. Ha igaz, ami a Facebook-posztban olvasható, akkor a fideszes városvezetők ellen, ha nem igaz, akkor az ellen a volt fideszes ellen, aki a posztot írta.

– mondta a 24.hu-nak Csőzik László, az érdi ellenzék polgármester-jelöltje.

T. Mészáros András sajtóirodáját is megkerestük kérdéseinkkel, de onnan egyelőre nem érkezett válasz.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.