Belföld

Magyar adósságot magyar kézbe

Riecke Wernernek, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnökének írása a Matolcsy György vezette jegybank új csodafegyveréről.

A teljes magyar államadósságnak magyar kézben kellene lennie, az a jó, ha az utolsó fillér is itthon marad

– mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara február 28-i rendezvényén a Portfolio tudósítása szerint Matolcsy György, az MNB elnöke.

A portfolio.hu hozzáteszi:

Azt eddig is tudtuk, hogy a kormány kiemelt célja a devizaadósság leépítése és a lakossági finanszírozás erősítése. De hogyan lehet nagyjából 10 ezer milliárd forintnyi adósságot átrendezni? És utána kitiltják a külföldieket a magyar kötvénypiacról? Ha ez megtörténik, akkor gyökeres változást jelentene a magyar adósság szempontjából.

A teljes magyar államadósság magyar kézbe adása két okból is nemes célnak tetszik. Egyrészt, mert erősítheti a nemzeti szuverenitást, másrészt, mert az államadósság után fizetett kamat is magyar kézbe kerül. Stabilabbnak gondoljuk a hazai befektetői kört, mert kevésbé hevesen reagál a globális vagy akár hazai gazdasági környezet megváltozására. Ugyanakkor a deviza- és a külföldi kézben levő államadósság megkülönböztetése még a politikusok fejében is zavart okoz.

A magyar állam úgy tud devizaadósságot csökkenteni, hogy törleszti a fennálló tételeket, de nem bocsát ki új devizakötvényt. Nem tudja azonban elérni, hogy a külföldi befektetők ne vásároljanak a magyar, forintban kibocsátott államkötvényekből és kincstárjegyekből, hacsak valami durva tiltást ki nem talál. Ez azonban ellentétes lenne az EU egyik alappillérével, a szabad tőkeáramlással, nem beszélve a teljes állami és magánfinanszírozási helyzet romlásáról.

Ráadásul a 90-es évek második felétől a külföldi befektetők jelenléte és növekvő kereslete a forintban denominált államkötvények és kincstárjegyek iránt, nagyban segítette a likvid másodpiac kialakulását, főleg a hozamok csökkenését és alacsony szinten tartását. Vagyis a 2001 után a GDP arányában is növekvő államadósság viszonylag elfogadható költséggel történő finanszírozását.

A külföldi kezekben levő forint állampapírok állománya jelenleg meghaladja a 4000 milliárd forintot, a devizában denominált tételekkel együtt pedig a 10 000 milliárd forintot.

Vajon mennyi többletkamatot kellene fizetnie az államnak ahhoz, hogy ezt az összeget a hazai pénzpiacon refinanszírozza?

A legfőbb aggály azonban az: kizárólag hazai befektetőkre alapozott kapcsolatban az adós állam válsághelyzetben könnyebben visszaélhet erőfölényével a lejegyzéskor, vagy akkor, amikor a lejáró állampapír-befektetést meg kell újítani. Idehaza azt tapasztaltuk, hogy a tendencia a lakosság vásárolta az állampapírokat, hódítottak a speciális, eleve a lakosságnak szánt állampapírok. A politikai szándék az, hogy ez a folyamat ne törjön meg.

A múlt év végén 5800 milliárd forint volt a háztartásoknál levő állampapír-állomány. Ez az államadósságnak több mint 25 százaléka, ami magas száma fejlett országok és az EU-s országok körében egyaránt. Ami a közvetlen lakossági értékesítés mellett szól, az például a befektetői bázis lényegese szélesítése. Ami pedig lényeges érv mellette: hozamokban versenyre készteti a bankokat és a befektetési alapokat.

Ugyanakkor még ez sem elégséges érv arra, hogy a lakossági részarányt minden határon túl növeljük. Lehet, hogy ez nem mindig nyilvánvaló a politikának, de amikor a lakosság bankbetétet tart, befektetési jegyet vásárol, biztosítást köt, nyugdíj- vagy egészségpénztár tagja, közvetett módon akkor is táplálja az állampapírok iránti keresletet. Teszi ezt ráadásul olyan közvetítőkön keresztül, melyek hatékonyan működnek az állampapírok nagybani másodpiacán.

Sőt, Magyarországon – a külföldi befektetők korai jelenléte mellett – éppen az a tény, hogy a bankok mellett hamar kialakultak és teret nyertek az intézményi befektetők az állampapírok elsődleges és másodlagos nagybani piacán, nemcsak a piac felvevőképességét növelte, hanem hozzájárult a lakosság tudatosabb pénzügyi megtakarítási attitűdjének kialakulásához is.

Változatlan kereslet mellett, a közvetlenül értékesített lakossági állampapírok növekvő részaránya csak ezeknek az alternatív csatornáknak a rovására valósulhat meg, az állam számára pedig nagyobb költséggel jár. Egyrészt a kamatprémiumok, másrészt a fizetett forgalmazói jutalékok miatt. Harmadrészt azért is, mert aligha akadályozható meg, hogy a lakosságnak szánt papírok egy jelentős része intézményi befektetőknél kössön ki. Méghozzá azoknál, amelyek egyébként az állam számára olcsóbb finanszírozást biztosító konvencionális kincstárjegyekbe és államkötvényekbe fektetnének. A portfolio.hu számításai szerint csak 2017-ben 85 milliárd forint többlet kamatkiadása keletkezett a költségvetésnek a lakossági állampapírok kibocsátásából.

A legnagyobb mítosz azonban arról szól, hogy a lakossági állampapírok segítenek bevonni a lakosság parlagon heverő készpénzállományát az államadósság finanszírozásába

és így valódi pótlólagos forrást jelentenek. A meglepő igazság az: ez korántsincs így. A forgalomban levő bankjegy és érme ugyanis az MNB mérlegének forrásoldalán jelenik meg, ez a jegybank tartozása, mellyel szemben a mérleg eszközoldalán ott van a devizatartalék, a jegybanknál levő állampapír állomány és a kereskedelmi bankok refinanszírozása. Ha a lakosság összessége állampapírok javára kívánná tartósan csökkenteni a készpénzállományt, akkor ez csak akkor valósulhatna meg, ha azonos nagyságrendű csökkenés következik be a jegybanki mérleg eszközoldalán. Például úgy, hogy csökken a nála levő állampapír -állomány. Ha összevonjuk az állam és a jegybank mérlegét, és a készpénzállományt az államadósság részének tekintjük, akkor csak az államadósság belső összetétele változik, s nő a kamatkiadás, mert az állam és jegybank együttesnek a bankjegyek után nem kell kamatot fizetni, az állampapírok után viszont igen.

Akkor, s csakis akkor jelentene pótlólagos forrásbevonást a lakossági állampapírok növekvő arányú értékesítése, ha ez párosulna a növekvő megtakarítási hajlandósággal, de akkor is ez a legköltségesebb módja az államadósság finanszírozásának.

A körvonalazódó új államadósság kezelési stratégiát leginkább egyfajta pénzügyi autarkiára való törekvés jellemzi, megtűzdelve a pénzügyi szektor és az intézményi befektetők csökkenő szerepvállalásával. Ez közép- és hosszútávon nem hatékony stratégia.

Riecke Werner, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke

 

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.