Belföld

Éger István: Senkinek nem kötelező hálapénzt fizetnie

Az, hogy a paraszolvencia korrupció-e, attól függ, mikor adja a oda a beteg a pénzt,

mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.

Ha előre és az orvos elfogadja, akkor mindkét fél büntethető. Ez a korrupció. Ha a beteg a kezelés után meggyógyul, és háláját óhajtja kifejezni, az nem bűncselekmény, hanem hálapénz.

A MOK elnöke szerint a hálapénz eltüntetése a rendszerből összefügg a normális bérekkel, és ugyan már hosszú évek óta küzdenek mindkettőért, most áttörés várható.

A másfél milliós szakorvosi bér rövidesen akár realitás is lehet,

legalábbis már kaptak ígéreteket, és megvan a szándék és a pénz is. Amint javul a bérhelyzet, a kamara lépni fog a paraszolvencia ellen is.

Néhány tucat embert leszámítva nem jachtvásárlásra, vagy luxuskocsikra fogadják el, hanem a lakáshitelt törlesztik belőle,

azt pedig Éger a MOK nevében kikérte magának, hogy lennének orvosbárók. Arra a felvetésre, hogy miért láthatnak el az orvosok magánpraxisban fogadott pácienseket az állami rendszerben-tb-elszámolás mellett, de paraszolvenciáért, a MOK elnöke annyit válaszolt: erről a jogalkotót kell megkérdezni.

Léteznek jó példák: több olyan szülészet van országszerte, ahol az igazgató megtiltotta a választott orvosnál való szülést, így nincs mód ügyeskedésre. A rendszer nem omlott össze, senkinek nem kötelező hálapénzt fizetnie.

Hozzátette: a kamara a legszigorúbb etikai szigorral sújt le a korrupt orvosokra, a paraszolvenciában pedig csak a hatlom érdekelt, mert ez a kérdés végletesen megosztja a szakmát.

Az interjúban szóba került a nemrég indult Újratervezés nevű csoport is, amelynek a MOK megreformálását tűzte ki célul és amely  választási programot is hirdetett (a szerveződés ügyrendjét egyelőre elutasította a kamara). Ebben többek között ők is javasolják a másfél milliós szakorvosi fizetést és a hálapénz megszüntetését. Éger szerint

Az Újratervezés úgy viselkedik, mintha feltalálták volna a meleg vizet,

és megjegyezte: az orvosi kamarában idén tisztújítás lesz, az Újratervezés pedig egyszerűen kampányol.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik