Közélet

Választási programot hirdetett az egészségügy megújításáért küzdő orvoscsoport

Másfél milliós szakorvosi fizetés, intézkedési javaslat a hálapénz megszüntetésére, online értékelési felület - ezek a főbb pontjai a programnak. Céljuk, hogy megváltoztassák az orvosi kamara zárt és passzív munkamódját.

A nemrég alakult, és a Magyar Orvosi Kamara megreformálását céljául kitűző Újratervezés orvoscsoport azt írja most indult honlapján, hogy a stabil egészségügy szilárd orvosi életútra épül, ezért programukban az orvosi hivatás szakaszainak kritikus kérdéseit helyezték előtérbe.

A jelenleg 89 aktív tagot számláló, a Kamarán belül alakult csoport többek között arra törekszik, hogy aki 2019-ben kezdi el az egyetemet, az 2025-ben már itthon találja meg hivatását és megélhetését.

 Fontosnak tartjuk, hogy leendő kollégáink alakítói lehessenek az őket fogadó rendszernek, így a MOK-nak is.

Kiemelik a rezidensek problémáját is. Jelenleg aránytalanul nagy részben a fiatal orvosok, a rezidensek viszik a vállukon az egészségügyet. A teher pedig óriási az Újratervezés szerint. A fiatalok hamar kiégnek, és a szakvizsga megszerzése után sokan elhagyják az országot. „Ezért a programunk alkotásában kiemelten vettük figyelembe a rezidensek problémáit, megszüntetve ezzel az elvándorlás egyik okát, a nem megfelelően működő szakképzési rendszer hibáit.”

A jelenleg 89 aktív tagot számláló, a Magyar Orvosi Kamarán belül létrejött csoport a szervezeten belül szeretné megjeleníteni azokat az értékeket, amit az “1001 orvos hálapénz nélkül” online szerveződő Facebook közösség több mint 3000 tagja képviselt az elmúlt 4 évben:

a sajtó és a társadalom aktív bevonásával, számos, a betegbiztonságot befolyásoló problémára hívtuk fel a figyelmet és dolgoztunk ki javaslati tervet (egészségügyi dolgozók egzisztenciális helyzete, kórházi fertőzések, sürgősségi osztályok helyzete, mentális egészségügyi ellátás, zavaros etikai ügyek, a hálapénz betegbiztonságot és orvosképzést romboló hatásai). Ezek többsége mára kormányzati program lett

– írják.

Az Újratervezés nem véletlenül hozta most nyilvánosságra részletes programját, áprilisban ugyanis a Magyar Orvosi Kamara tisztújító, ősszel pedig elnökválasztást tart. Hangsúlyozzák: ennek a választásnak az eredménye komoly hatással lesz Magyarország egészségügyére a következő 5 évben.

Az Újratervezés csoport megalakításával az a célunk, hogy ezen a választáson egy program mögé sorakoztassunk jelölteket. A Kamara zárt és passzív munkamódját akarjuk megváltoztatni, a működésében “jó gyakorlatokat” meghonosítani és szorosabb, partneri kapcsolatot alakítani ki a társadalommal.

A Újratervezés csoport fontosabb programpontjai:

  • Orvosainkat itthon tartó életpályamodell keretében a következő 5 éves ciklusban elérjük az egészségügyet vezető miniszter által is indokoltnak tartott bruttó 1.5 millió forintos szakorvosi illetményt.
  • Kiharcoljuk, hogy a nyugdíjas korú orvosok közfoglalkoztatása korlátozás és külön engedély nélkül legyen lehetséges a nyugdíj folyósítása mellett is. A rezidensek rendes bért fognak kapni, nem kiegészítő ösztöndíjakat.
  • A Kamara nyilvános társadalmi és jogi egyeztetést indít a hálapénz megszüntetésének elérésére és a következő 5 évre vonatkozóan konkrét intézkedési javaslatot nyújt be a Kormánynak.
  • A MOK visszaszerzi kompetenciáit a szakmai szabályok megalkotásában, kezdeményezi a szakmai minimumfeltételek felülvizsgálatát.
  • Eléri, hogy az intézmények szakmai mutatói és a szakmai auditok eredményei nyilvánosak legyenek.
  • Az állampolgárok számára létrehoz egy online értékelési felületet, ahol a magyar egészségügyi intézmények tevékenysége értékelhető, előmozdítva a transzparenciát és egyben teret engedve az egyoldalúan hiányzó pozitív történeteknek.
  • E-alapú működésre alapozva transzparenssé tesszük és megreformáljuk a MOK működését.
  • Nyilvánossá és teljesen átláthatóvá tesszük a kamara gazdálkodását, ideértve a tisztségviselők juttatásait, személyes költéseit és a tisztségviselők által kötött szerződéseket is.

Kiemelt kép: Miskolc, 2016. október 14.
Branül egy beteg lábában a gyermek-aneszteziológiai és intenzív osztályon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjában 2016. október 13-án. Az 1976-ban létrejött intézmény október 14-én ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját.
MTI Fotó: Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik