Időjárás tekintetében 5-10 napon túl pontos előrejelzést adni bátor dolog, hiszen az időjárást alakító számos, folyton változó tényező mellett a beválás esélye nagy mértékben csökken. Azt viszont kijelenthetjük, hogy most már visszavonhatatlanul itt a tavasz: a hétvégihez hasonlóan erős lehűlést hozó hidegfront nem látszik, márciusban pedig „hivatalosan” is vége a télnek.
Ami a részleteket illeti, szombaton és vasárnap sarkvidéki légtömegek árasztották el a Kárpát-medencét, okoztak néhol -10 foknál is alacsonyabb hőmérsékletet szerte az országban. De ez már a múlt, a nyomában nyugatias áramlás és meglehetősen enyhe idő érkezett:
Csütörtökön ér csúcsára a mostani »meleg«, az ilyenkor szokásos 10-12 fok helyett 20 fok köré emelkedik a hőmérséklet. Pénteken egy újabb hidegfront jön, de csak 8-9 fokig hűti a levegőt, utána folytatódik a felmelegedés
– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.
A mostanihoz hasonló hideg betörése jelen állás szerint már nem valószínű, vagyis tényleg azt mondhatjuk: elkezdődött a tavasz.
Lesz hó márciusban?
Mostanában azért nem egyszer tapasztaltuk meg a váratlan márciusi telet, amit az év azon szakában sarkvidéki vagy szibériai eredetű légtömegek betörése okoz. Nem ördögtől való, átlagosan 10 évente korábban is tudott ilyet produkálni az időjárásunk, ám az ezredforduló óta mind gyakrabban, a számok nyelvén három-négyévente megtörténik.
Oka pedig az egyre intenzívebb globális felmelegedés, pontosabban a hatására gyakrabban létrejövő, és intenzívebben ható, mélyebbre törő úgynevezett meridionális áramlás
– magyarázza a szakember.
Többször írtunk már róla, a lényeg: ezt az észak-déli irányú légáramlást a déli meleg és az északi hideg légtömegek közti energiakiegyenlítődés generálja.
Olyan, mint egy óriási hullámvonal, amelynek „völgyében” fagyos sarkvidéki levegő tör délnek, míg maga a hullám északnak tartó meleg légtömeg az Egyenlítő térségéből. A meridionális áramlás extrém időjárási helyzeteket teremt és kiszámíthatatlan sebességgel képes két véglet között változni, ahogy a hullám áthelyeződik.
A részletek
De ne szaladjunk ennyire előre, örüljünk a tavasznak, és nézzük az előttünk álló hét részleteit a Kiderül.hu előrejelzése szerint.
Hétfőn
- A változó vastagságú magasszintű felhőzet mellett hol rövidebb, hol hosszabb szűrt napsütéses időszakokra számíthatunk.
- Csapadék nem lesz.
- Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, de Sopron körül az északi, keleten pedig helyenként a délnyugati szél megélénkülhet.
- A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul, az Alpokalján és a Kisalföldön lesz a melegebb. Késő este -1, 4 fok várható.
Kedden
- Erősen felhős lesz az ég, majd délutántól északkelet, kelet felől felszakadozik, csökken a felhőzet.
- A nyugati tájakon még este is sok lesz a felhő.
- Számottevő csapadék nem valószínű.
- Az északnyugati szelet főként a Dunántúlon erős, néhol viharos lökések kísérik.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között alakul, nyugaton lesz az enyhébb idő.
Szerdán
- Többnyire derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk.
- Csapadék nem lesz.
- Az északi, északnyugati, majd változó irányú szél többnyire mérsékelt marad.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.
Csütörtökön
- Többnyire gyengén felhős időre számíthatunk sok napsütéssel.
- Csapadék nem lesz.
- A nyugati, délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödhet.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 20 fok között alakul.
- Az Alpokalján lesz a legenyhébb idő.
Pénteken
- Nagyrészt erősen felhős lesz az ég, majd délutántól, estétől nagyobb területen csökkenhet a felhőzet.
- Szórványosan várható eső, zápor.
- Az északnyugati szél megerősödik.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.
Szombaton
- Általában erősen vagy közepesen felhős idő időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
- Elszórtan lehet kisebb eső, zápor, nagyobb eséllyel a keleti országrészben.
- Többfelé megerősödik az északi, északnyugati szél, a Dunántúlon viharos lökések is valószínűek.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.
Kiemelt kép: Marcin Bielecki / PAP / MTI