Belföld

Öngyilkosságnak álcázta az emberölést az iharosi gyilkos – videóval

Emberölés miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség azzal a 49 éves, többszörösen büntetett előéletű, iharosi férfival szemben, aki egy késsel mellkason szúrta ismerősét.

A vádlott és a sértett 2018 februárjában rövid ideig egy házban laktak, ezalatt napi szinten jelentős mennyiségű szeszes italt fogyasztottak. Így volt ez akkor is, amikor az egyik délutánon a két férfi összeszólalkozott, és kölcsönösen szidalmazni kezdték egymást.

A szóváltás dulakodássá fajult, melynek során a vádlott az egyik kezével megragadta a sértett nyakát, míg a másik kezével felvett egy több mint 15 cm pengehosszúságú, élesre köszörült konyhakést, és azzal a sértettet mellkason szúrta. A sértett nem halt meg azonnal, hanem az ágyra feküdt, míg a vádlott ittassága miatt ugyanabban a helyiségben egy másik ágyon elaludt, mire azonban az esti órákban felébredt, a sértett már nem élt.

A férfi ezt követően megpróbálta elterelni magáról a gyanút. Átöltöztette áldozatát a rendőröknek pedig azt mondta, hogy ismerőse öngyilkos akart lenni, és erről a szándékáról már korábban is beszélt neki. A nyomozók persze gyorsan rájöttek, hogy ebből egy szó sem igaz.

Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő, korábbi elítélései miatt többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a vádlott ne legyen feltételes szabadságra bocsátható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik