Belföld

Gyilkosság Pápa egyik terén – 45 késszúrással ölt a férfi

Hamarosan bíróság elé áll az a férfi, aki idén május végén megölte gyermeke anyját Pápa egyik terén. Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a támadó ellen.

A Veszprém Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatásából számos részlet kiderül a brutális bűncselekményről és annak előzményeiről. Eszerint az áldozat már többször elköltözött a férfitól, mert féltékenykedett és bántalmazta, azonban rendre vissza is tért hozzá. Március végén azonban végleg elment, gyermekével együtt egy pápai anyaotthonba menekült.

Május közepétől többször beszéltek telefonon, a nő azonban azt mondta, nem hajlandó visszamenni hozzá és azt sem árulta el, hogy hol vannak, de volt párja – a tervezett munkahelye és a város nevezetessége alapján – kiderítette és odautazott. Egy, már a városban folytatott telefonbeszélgetésükkor azt is megtudta, hogy gyermeke anyja egy kórházban dolgozik.

A férfi az érkezése utáni nap a keresésére indult, de nem talált rá, így leült a kórház közelében lévő templom lépcsőjére, elővett egy zsebkést és enni kezdett. Többször hívta telefonon volt párját, ám az utolsó beszélgetésük veszekedésbe torkollott. Alig telt el pár perc, a férfi meglátta őt az utcán. A még mindig kezében tartott zsebkéssel odarohant hozzá, a hajánál és karjánál fogva a járdáról a füves részre rángatta, és ott az asszonyt többször nagy erővel megszúrta. Az ügyészség közölte, az asszony testét 45 szúrt sérülés borította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik