Belföld

Szatmáryéknak elintézték: az MKB pénztára rátenyerelhet pár milliárd forintnyi vagyonra

Az MKB két pénztárától havonta 2,5 millió forintos „láthatatlan juttatást” kapó Szatmáry Kristóf fideszes képviselő elnökölte MKB-pénztár a napokban hozzájuthat közel 3 milliárd forintnyi vagyonhoz egy másik társaságtól. Ebben pedig a Matolcsy György vezette jegybank által kijelölt felügyeleti biztosok segédkeznek.

  • A Dimenzió Egyesület 1991-ben jött létre, a távközlési szektor – elsősorban a Magyar Telekom – dolgozói az egyesület tagjai.
  • A Dimenzió-csoportnak 1993-ban három lába épült ki, önsegélyezést és nyugdíj-megtakarítási termékeket kínáló egyesület, valamint egészségpénztár, a neve most Dimenzió Önkéntes Biztosító és Önsegélyező Egyesület.
  • A biztosítási ág (lényegében a fő terméke hasonló a nyugdíjpénztáréhoz) esetében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mint felügyeleti hatóság 2015 őszén kérte a 2016 elejétől hatályos új tőkekövetelményeknek való megfelelésről szóló intézkedési tervet. Az egyesület ezt letette az asztalra, vállalta, hogy szolgáltatáscsökkentést (például a garantált hozam mérséklését) hajt végre.
  • A jegybank jó ideig nem felelt, aztán fél év múlva egyszer csak ellenőrzést rendelt el a Dimenziónál,
  • majd 2016 májusában felügyeleti biztosokat rendelt ki.
  • A jegybank nem fogadta el az egyesület intézkedési tervét, majd november elején visszavonták az egyesület biztosítási tevékenységekre szóló működési engedélyét (ez lényegében a teljes biztosítási ágat jelenti az idő közben kialakult baleset- és életbiztosítási ággal együtt).

Ezzel vette kezdetét az összesen több mint 6 milliárd forintnyi vagyont felhalmozó, és több tízmilliárdnyi biztosítási állománnyal rendelkező egyesület szétmarcangolása. A nyertes kör ahhoz az MKB Bankhoz kötődik, amelyik a privatizáció után Matolcsy és Mészáros Lőrinc köreihez sodródott. Ennek a banknak a résztulajdonosa a Pannónia Nyugdíjpénztár is, amely a Dimenzió Egyesület szétszabdalásának másik nyertese.

A Dimenzió tagsága, félretolt igazgatótanácsa és felügyelőbizottsága nem hagyta annyiban a dolgot, megtámadta az engedély visszavonásáról szóló határozatot, a per azóta is tart. A jegybanki felügyelőbiztosok azonban nem teketóriáztak, miután még 2016 decemberében az MNB elrendelte a biztosítási állomány (vagyis a nyugdíjmegtakarítások) átruházását, ezt gyorsan meg is hirdették.

A Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület a Fehérvári út 84/a alatt található Budapesten, a XI. kerületben
Fotó: Google

Ellenségeskedés

A felügyeleti biztosoknak konfliktusa van az egyesület tagságával, vezetőségével. Arról kaptunk jelzéseket, hogy a felügyeleti biztosok többszöri kérés ellenére sem mutatták meg a megbízólevelüket, amelyből kiderülne, pontosan milyen feladatra szól a mandátumuk. Emellett próbálják ellehetetleníteni a felügyelőbizottság és az igazgatóság által igénybe vett jogi iroda közreműködését, számláinak kifizetését nem teljesítik, talán azzal a céllal, hátha megszűnik a tagok ellenállása az átadással kapcsolatosan.

2017 februárjában aztán meglett a nyertes: a halasztott nyugdíjszolgáltatási állomány a Pannónia Nyugdíjpénztárhoz, a többi baleset- és életbiztosítás a CIG Pannónia Életbiztosítóhoz kerülhet. Mivel azonban a működési engedély visszavonásáról szóló per még tart, egyelőre nem lehet megkötni a szerződést a kérőkkel.

Azután meghirdették az egészségpénztári ágat is, és ez még könnyebben talált utat az MKB felé. Már Szatmáry volt az MKB-Pannónia Önkéntes Egészség- és Önsegélyező Pénztár elnöke, amikor ez a pénztár diadalmaskodott. A tavaly év végén pedig határoztak a Dimenzió egészségpénztárának beolvasztásáról (ezzel több mint 10 ezer fős tagságot szerzett az MKB-Pannónia pénztár). A tényleges csatlakozás idén év elején meg is történt.

Muzeális hajó, egymilliárdnál is több állampapír a zsákmány

Ennél is nagyobb fogás a Dimenzió Egyesület önsegélyező ága. Noha erre a jegybank felügyeleti jogköre nem terjed ki, mégis a jegybank által a Dimenzióhoz helyezett felügyeleti biztosok döntenek a sorsáról. Ehhez azonban kellett egy kifejezetten a Dimenzióra szabott törvénymódosítás. 2016 novemberében egy törvényjavaslat került be a parlament elé, amely úgy szól, hogy annak az egyesületi biztosítónak, amelyiknek a biztosítási engedélyét visszavonják, és van önsegélyező területe, annak az önsegélyező állományát máshová lehet vinni. Erről pedig a felügyeleti biztosok dönthetnek, meg sem kell kérdezniük az egyesület tagjait, igazgatótanácsát, felügyelőbizottságát, illetve legfelsőbb szervét, a küldöttgyűlést. És mindez már folyamatban levő ügyekben is alkalmazható.

Szatmáry Kristóf az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. április 27-én.
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Pont akkor, amikor

Pikáns, hogy az új törvény hatályba lépésének másnapján határozott úgy az MKB két pénztára (a nyugdíj-, valamint az egészség- és önsegélyező pénztár), hogy mivel Szatmáry képviselőként tőlük az igazgatótanácsi elnöki posztért tiszteletdíjat nem vehet fel, hát kössenek a javára ugyanekkora összegű biztosítást. Ráadásul a többi igazgatótanácsi tagot megillető 50, illetve 60 ezer forintos apanázzsal szemben Szatmáryt a két posztért havi 1-1 millió forint illesse meg (később a nyugdíjpénztárnál másfél millióra emelték a tétet.)

Szatmáryhoz az elmúlt hónapokból több botrány is kötődik. A kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztos családi cége feketemunkást foglalkoztatott, aztán egyik boltjukban többször nem adtak nyugtát, erről pedig videófelvételeket is bemutattunk, az ügyészség nekünk adott igazat, és nem a minket rágalmazással, hazugsággal és manipulációval vádoló Szatmárynak. A fideszes képviselő menekülőre fogta, amikor ezekkel akartuk szembesíteni. Majd kiderült az MKB két pénztárától trükkös módon kapott havi összesen 2,5 millió forintos apanázsa.

A törvényjavaslatot a fideszes Gelencsér Attila adta be, de a háttérben forrásaink Szatmáryt sejtik. Többen azt állítják: a törvényjavaslatról a háttérben folytatott egyeztetéseken Szatmáry részt vett.

Bár a törvényjavaslathoz beadott egyetlen módosító indítvány ahhoz kötötte volna az önsegélyező állomány átadását, hogy azt legalább a tagok negyede jóváhagyja, a kormánypárti oldal ezt az ellenzéki indítványt lesöpörte.

A felügyeleti biztosok 2017 februárjában határoztak is az önsegélyező ág meghirdetéséről, márciusban ki is írták a pályázatot, aztán a Dimenzió tagsága itt is közbeszólt: a felügyelőbizottság megtámadta a felügyeleti biztosok döntését, a bíróság pedig felfüggesztette az önsegélyező ág pályázati folyamatát. ám úgy tudjuk, a háttérben a biztosok az MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztárral egyeztettek informálisan. A napokban aztán a bíróság megszüntette a pályázati folyamatot megakasztó felfüggesztést, így szabad a pálya az igazán értékes terület bekebelezésére.

Csak az önsegélyező ágnál a 2017 eleji állapot szerint közel 3 milliárd forintnyi vagyon van, ennek döntő része, 1,7 milliárd forint állampapírban van, de van 250 millió forintnyi készpénz, muzeális hajó, és több százmillió forintot érő épület is.

Ráadásul mindezt ingyen is megszerezheti a legnagyobb esélyesnek tekintett MKB-Pannónia Pénztár. A 2016 őszi törvényjavaslathoz beadott ellenzéki módosító indítvány kifogásolta, hogy a tagok évek óta felhalmozott vagyonát ingyen is átveheti a pénztár, de ezt a módosítót a kormányoldal megint csak lesöpörte.

Kiemelt kép: Jászai Csaba / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik