Belföld

Minden, amit a március 15-i eseményekről tudni kell

  • Délben indult a Békemenet a Bem tértől a Kossuth térig, hatalmas tömeg gyűlt össze, a résztvevők rengetegen busszal érkeztek a rendezvényre. A célállomáson Orbán Viktor miniszterelnök tartott beszédet, amelyben hazaküldte Amerikába Soros Györgyöt, és kijelentette, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt fognak venni a választás után. A Magyar Nemzet egyik újságíróját megütötték, majd megmarkolták a nemi szervét, mert kérdezni mert. Volt egy másik balhé is, egy férfi támadt rá a rendőröket kicselezve a Szolidaritás tagjaira, erről videó is készült. A tömegben készült videónk itt látható.
  • Több ezres tömeg vett részt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2. Békemenetén Budapesten, azért, hogy Magyarország legyen a Két Békemenet Országa. Kovács Gergely pártelnök arról beszélt, jó irányba tart az ország, de még mindig van oktatás. Emellett kívánják a sajtó eltörlését, 40 évenkénti parlamentet, felelőtlen minisztériumokat, leválthatatlan bankárokat és kilépést az Európai Unióból. Az eseményről ide kattintva nézheti meg videónkat.
  • A Jobbik a Batthyány-örökmécsesnél tartott megemlékezést. Vona Gábor pártelnök a többi között arról beszélt, a cél, hogy a gyermekeink ne meneküljenek, a nagyszülők ne sírjanak, jó legyen itt élni. Vona kitalált 12 aktuális pontot is. A Jobbik jelöltjei a Szent Korona másolata előtt tették le az esküt, ahogy szokták.
  • Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc egy színpadon ünnepelt. A DK elnöke kijelentette, tárgyalni kell a Jobbikkal, de a Jobbik szinte azonnal visszautasította az ajánlatát. Gyurcsány azt is közölte, hogy egyoldalúan visszalépteti pártja jelöltjét Budakeszin, ahol Szél Bernadett LMP-társelnök támogatására szólítanak fel. Hajós András meglepetésvendégként lépett fel, azt mondta, beköszöntött a csendes matek korszaka. Karácsony, a rendezvény főszereplője, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje úgy fogalmazott, ahogy Dávid legyőzte Góliátot, úgy fogják ők is legyőzni Orbán Viktor rendszerét. Ehhez pedig akár még az ördöggel is szövetkezne.
  • A Független Diákparlament az Opera előtt tartotta megemlékezését. Gyetvai Viktor szervező szerint több mint tízezren gyűltek össze a helyszínen. A diákok felelevenítették a Diákparlament 12+1 pontját. A tömeg aztán a Nemzeti Múzeumhoz vonult. Hivatalosan itt véget ért a rendezvény, de a tüntetők egy elég nagy csoportja a Magyar Rádió épületéhez ment, majd a Rákóczi úton vonult. Videó.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik