Belföld

Nem adta Putyin kitüntetéséhez a nevét, a hatóságnál legyőzte a debreceni egyetemet

A Debreceni Egyetem letiltotta diákja kritikus hozzászólását, a hatóság azonban elmarasztalta az intézményt.

Nehéz felfogni, hogy tényleg nyertünk

– mondta a 24.hu-nak Barna Eszter, a Debreceni Egyetem hallgatója, miután csütörtökön megszületett az ítélet: az Egyenlő Bánásmód Hatóság elmarasztalta az intézményt, mert politikai véleménye miatt diszkriminálta diákját.

Az eljárás 2017 októberében indult. Az eset előzménye, hogy kiderült: az egyem díszpolgári címet adományoz az orosz elnöknek, Vlagyimir Putyinnak. A hír az intézmény oktatói és hallgatói körében is felháborodást váltott ki, negatív kommentek tucatjai lepték el az intézmény Facebook-oldalát, a hozzászólok sorra fejezték ki nemtetszésüket.

A kritikusok között volt az egyetem szociológia szakos hallgatója is, aki mindössze annyit fűzött hozzá az orosz elnök kitüntetéséhez:

Nem adom hozzá a nevem.

Az eljárás elindítása után a szociológus hallgató azt mondta a 24.hu-nak, az egyetemen örültek, hogy valaki végre kiállt „a nép nevében”. Már ekkor remélte, hogy ezek után többen észreveszik majd, hogy lehet változtatni, nem kell mindig másokra várni, nem kell semmibe beletörődni.

Az egyetem hallgatóját képviselő TASZ azzal érvelt, hogy a lány kitiltása megsértette az egyenlő bánásmódhoz való jogát. Az eljárásban az is kiderült, hogy Barna Esztert egyedileg tiltották ki az oldalról, az egyetemnek pedig bizonyítania kellett volna, hogy a hozzászólás jogát nem a hallgató politikai véleménye miatt vonta meg.

Az intézmény azonban nem cáfolta, hogy a politikai tartalmú hozzászólásokat korlátozták Facebook-oldalukon, azonban mindezt nem tartották diszkriminációnak. Az eljárás viszont csak akkor lett volna jogszerű, ha a kitiltásnak valamilyen jogszerű indoka van. Mivel ilyen nem volt, a hallgató hátrányos helyzetbe hozása jogellenes megkülönböztetésnek minősül.

Barna Eszter az Egyenlő Bánásmód Hatóság döntéséről lapunknak azt mondta, tudta, hogy nagyon jó ügyvédje van, így nem aggódott, de azért bevallotta, nehéz volt tényleg felfognia, hogy nyertek. A hallgató arról nem tud, hogy az egyetem nyilatkozott volna, ám neki rengetegen gratuláltak, csak pozitív visszajelzéseket kapott a döntés megszületése óta.

Mint megtudtuk, az Egyenlő Bánásmód Hatóság ítéletének értelmében az egyetemnek több kötelessége is van: egyrészt az intézmény honlapjára ki kell helyezniük a kihirdetett határozatot.

Ezen kívül a Debreceni Egyetemnek kötelessége megszüntetni a tiltást Facebook-oldalán, így innentől kezdve elvileg mindenki kommentelhet majd. Ez nem minden: a hatóság ugyanis pénzbírságot is kiszabott az egyetem felé.

Az ügy visszhangjával kapcsolatban Eszter annyit mondott, a diákokra sajnos nem jellemző, hogy megosztják véleményüket. Oktatók még nem keresték meg, de szerinte nem változott a véleményük Putyin kitüntetéséről, csak már nem hangoztatják.

Barna Eszter nagyon reméli, hogy az ítélet felhívja a figyelmet arra, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság nagyon fontos intézmény, így annak létezését is ki kellene használnunk szerinte.

Szeretném, hogy lássák az emberek, hogy minimális energiával, egy kis utánajárással lehet változtatni

– jegyezte meg.

Barna Eszter (Fotó: Facebook/Hang-Kép Egyesület)

A hallgató nem reménykedik benne, hogy visszavonják majd Putyin díszpolgári címét, de azért azt reméli, az egyetem elgondolkodik majd azon, hogy meg kellene hallgatnia a polgárait.

Az egyetemi polgároknak van véleménye, és az egyetemnek ezt figyelembe véve kell dönteni

– szögezte le.

Barna Eszter szerint a baj az, hogy az ítélet híre pont azokba a körökbe nem jut el, amelyekbe kellene. Az április 8-i választásokkal kapcsolatban megjegyezte, szeretné hinni, hogy minél többen elmennek majd szavazni.

Sajnos nem gondolom, hogy megtörténik itt az, ami Hódmezővásárhelyen

– mondta a választásról Barna Eszter.

Úgy érzi, bátorítani kell az embereket, hogy szavazzanak, mert ez állampolgári joguk és egyben kötelességük is. A változás esélyét a magas részvételi arányban és a taktikai szavazásban látja. A debreceni egyetem hallgatója leszögezte, hogy ezek után is megtesz majd mindent, amit tud, hogy a demokrácia érvényesüljön akár az egyetemen, akár a városban.

Az ügyben kerestük a Debreceni Egyetemet is, amint válaszol, frissítjük cikkünket.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik