Belföld

Az utcán késelte halálra volt barátját

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják.

A bűncselekmény elkövetésével vádolt 25 éves férfi a vád szerint tavaly februárban a nyílt utcán késelte halálra egykori barátját, akivel az anyagiak miatt romlott meg a kapcsolata. A vádlott már régóta tartozott a sértettnek, aki tavaly február 9-én telefonon hívta. Találkozót beszéltek meg. A sértett kocsival ment a vádlottért, aki beült mellé.

Az autóval később egy XVIII. kerületi utcában leparkoltak. A vádlott többször megütötte, majd egy késsel többször megszúrta a férfit, akinek sikerült kiszállnia a járműből, menekülni próbált, segítségért kiáltott, de a vádlott utolérte. Dulakodtak és a vádlott a még mindig nála lévő késsel nagy erővel megszúrta a sértettet, aki összeesett, eszméletét vesztette.

A vádlott először megpróbálta őt betenni a járműbe, de ez nem sikerült. Ekkor elvette a sértett arany nyakláncát, beült a kocsijába, és saját lakásához hajtott, éppen ott volt korábbi élettársa. A 22 éves nővel megbeszélte, hogy segít eltüntetni a bűncselekmény nyomait. Az autót kitisztították, majd a XXI. kerületben hagyták,  megszabadultak a férfi véres ruhájától, késétől.

A rendőrök még aznap megjelentek a nő lakásán, de a nő azt állította, nem tudja, hol tartózkodik volt élettársa, mivel kapcsolatuk már egy hónapja megszakadt. A vádlottak ezután az éjszakát a nő nagyanyjánál töltötték. Amikor megtudták, hogy mindkettőjükkel szemben körözést adtak ki, előbb nő, majd a férfi is feladta magát. A Fővárosi Főügyészség a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és kifosztással, a nőt bűnpártolással vádolja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik