Belföld

Hatalmasat esett Simicska cégbirodalmának zászlóshajója, a Közgép, az új üdvöskék hasítanak

A Közgép árbevétele az ötödére, a nyeresége elhanyagolható szintre esett. Ám Garancsinak, Mészáros üzlettársának a cége vagy a stadionokat, jegybanki alapítványi egyetemi épületet vagy a Közszolgálati Egyetem lovardáját építő vállalkozás sok pénzt fialtak.

A G-nap, az Orbán Viktorral való 2015 eleji nyílt szakítás igazán csak most éreztette hatását Simicska Lajos cégbirodalmában. Az emblematikus központi céget 2015-ben még nem viselte meg az affér, mert az uniós forrásokból megvalósított beruházásokon, építkezéseken 2014-ig megbízások sorát elnyert Közgép felé még 2015-ben, a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklus kifizetési határidejéig (2013+2 év) is utalták a munkák ellenértékét.

Aztán ahogy ezek abbamaradtak, és a hazai közbeszerzésekből is kiszorították a Közgépet, tavaly beütött a ménkű.

Simicska más cégei és egy Mészáros-cég

A Simicska-médiabirodalom komoly veszteséget termelt tavaly. Az agrárérdekeltségek viszont stabilan hozzák a százmilliókat és milliárdokat.

A nyerő pozícióban levő Mészáros Lőrinc ásványvizes cége, a Vivienvíz Kft. profitja meghatszorozódott, árbevétele megnégyszereződött.

2014-ben és 2015-ben is még 100 milliárd forint fölötti árbevételt produkált a cég (112, illetve 101 milliárd). Aztán tavalyra az ötödére esett a forgalom: az árbevétel nem éri el a 20 milliárdot sem – derül ki a most közzétett 2016-os beszámolóból.

A profit pedig még nagyobbat zuhant. A korábbi években bőven milliárdos nagyságrendű nyereséghez szokott hozzá a Közgép: három éve 13, utána 9,6 milliárdos adózott profit állt a házhoz. Aztán tavaly már csak 540 millió forint az adózott nyereség.

Simicska zsebét pedig már nem is hizlalja a központi cége. A tavalyi szerény eredmény után nem is vesz ki osztalékot. A megelőző két évben összesen 16 milliárd forintot vett ki a cégéből.

Ahogyan a Közgép durván lejtőre került, úgy hasítanak az új üdvöskék. Négy, fő tevékenységével ugyanúgy nagy építéseket végző, Simicska háttérbe szorítása után előtérbe kerülő cégnek dolgoztuk fel a beszámolóját.

  • Mészáros Lőrinc üzlettársának, Szíjj Lászlónak az építőipari cége, a Duna Aszfalt Kft. úgy produkált 11 milliárdos adózott eredményt, hogy az árbevétele az előző évi ötödére, 32 milliárd forintra esett. Még felsorolni is nehéz, hogy a Duna Aszfalt a tavalyi év során milyen közbeszerzéseket nyert el, a Közgép “kiátkozása” után gyakorlatilag átvette Simicska Lajos cégének szerepét – igaz, a felemelkedése már korábban elkezdődött. 2016. novemberben a Duna Aszfalt más céggekel két nap alatt nyert 150 milliárd forint értékben közbeszerzéseket, rendszeresen kapnak autópálya-építési megbízásokat, vagy éppen mélyépítési munkálatokat végeznek.
  • Szíjjnak a másik cége, a Magyar Építők Zrt. 429 milliós nyereséget ért el a tavalyi munkái után. Voltak azok szép számmal, mert az árbevétele egy év alatt megduplázódott, közel 10 milliárd forintra hízott. A Magyar Építő tavaly is nagyon jól teljesített a közbeszerzéseken, ők újíthatják fel például a Postapalotát, építhetik fel a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság logisztikai központját, és a jegybanki alapítványok is őket bízták meg az Ybl-villa átalakításával.
  • Orbán Viktor kötélbarátjának, az ország 23. leggazdagabb emberének tartott Garancsi István fő építőipari cége, a Market Zrt. is busásan kaszált. (Garancsi kivételesen jól nyúl hozzá dolgokhoz, két, az állam által szabályozott piacon is kaszál. Az online kasszák adatátviteli piacán vezető cége, a Mobil Adat Kft. bő 25 százalékos árbevétel-arányos profitrátával 553 millió forintnyi profitot szedett össze, a hirdetési piacon nyomuló Esma a törvényi szabályozás változását is kihasználva bő 100 milliós nyereséget tud felmutatni.) Tavaly 2,16 milliárdos profitot fialt a Market Zrt., és a tulajdonosok 2,3 milliárdot kivesznek a cégből osztalékként (az előző évek eredménytartalékából egészítik ki a tavalyi nyereséget). A vállalat árbevétele is őrült tempóban nő, tavaly megközelítette a 90 milliárdot az előző évi bő 50 milliárd után.
  • A ZÁÉV Zrt. számos közbeszerzéssel büszkélkedhet, ők építik például a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak egyetemét Kecskeméten, ők építették fel, illetve fejezték be az MTK, és a ZTE új stadionjait, valamint a szombathelyi Haladás-sportkomplexumot, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem keretében is ők húznak fel lovardát az Orczy-kertben. A munka pedig pénzt hoz, az előző évi félmilliárdos profit 2016-ra megduplázódott, amit a tulajdonosok ki is vesznek a cégből.

A listáról még az Orbán Viktor jó barátjának tartott, az ország ötödik legvagyonosabb emberének számító Mészáros Lőrinc közvetlen érdekeltségei, a Mészáros és Mészáros Kft., valamint az R-Kord Kft. hiányzik. Cikkünk megjelentetéséig azoknak a beszámolóit még nem tették közzé, amint az megtörténik, feldolgozzuk azokat is. Az érdekesebb cégek beszámolóit itt és itt gyűjtjük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik