Belföld

Orbán jó barátja kihasználta, hogy neki lejt a pálya

Garancsi István (Array)
Garancsi István (Array)

Kivételesen jó ütemérzékkel rendelkezik Orbán Viktor kormányfő jó barátja, a 38 milliárd forintra becsült vagyonával a 23. leggazdagabb magyarnak tartott Garancsi István.

Nem elég, hogy – ahogyan tegnap megírtuk – luxusprofitot zsebelt be az online kasszákra alapozott vállalkozása 2015-ben és 2016-ban is, most kiderült, hogy épp a megfelelő időben vásárolta be magát egy másik szektorba is.

Az ESMA Reklám Zrt. sokáig baloldali kötődésű reklámcégnek számított, az Orbán-kormány az előző ciklusban törvényt is hozott arról, hogy a vállalkozás fő területének számító oszlopfüleken nem lehet hirdetni, le kellett szedniük ezeket az elemeket. Majd amikor a cég értéke csökkent, jött Garancsi, és 2015 tavaszán – egy másik cégén, a Gar-Dam Tanácsadó Zrt.-n keresztül – megvásárolta az Esmát. A kormányoldal aztán a törvényt eltörölte, így most az oszlopfüleket vissza lehet szerelni, lehet azokra hirdetést tenni, üzletet alapítani. (A hirdetési piacot pedig egy tavaly év végén elfogadott törvénnyel megint újrarendezik.)

Az Esma 2015-ben, amikor sok volt a munka, vissza kellett szerelni az oszlopokra a füleket, jókora, 111 millió forintos veszteséget produkált, tavaly azonban jó évet zárt.

A most beadott beszámolóból kiderül, hogy az árbevétele megháromszorozódva 1,7 milliárd forint fölé hízott, az adózott nyereség pedig 117 millió forintra rúgott.

(A cégek tavalyi gazdálkodásáról most, május 31-ig kell beadni a beszámolókat, az érdekesebbeket folyamatosan dolgozzuk fel itt a 24.hu-n. Itt és itt gyűjtjük őket.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik