Belföld

Gyanú sem kellene a lehallgatáshoz a kormány terve szerint

Bevezetnék az „előzetes eljárást”, aminek célja a bűncselekmény gyanújának megállapítása.

A bűncselekmény elkövetésének legkisebb gyanúja sem kell majd ahhoz, hogy valakit lehallgassanak, titkos megfigyelés célpontjává váljon, tudta nélkül felbontsák és elolvassák a leveleit, vagy a távollétében átkutassák a lakását, autóját, ha a tervezett formában hatályba lép az Igazságügyi Minisztérium törvénymódosító javaslatcsomagja – számolt be a Magyar Nemzet.

Azt írják, az új büntetőeljárási kódex „az előkészítő eljárással lehetőséget biztosít egyfajta előzetes felderítésre, amelynek a célja a bűncselekmény gyanújának megállapítása, illetve kizárása”. A lap idéz egy gyakorló ügyvédet, aki szerint az előterjesztés szövegéből akár az is következhet, hogy ha valaki vesz egy autót, másnap titkos nyomozás indul ellene, hogy tisztázzák, törvényes forrásból származik-e az ára vagy sem.

Az nem derül ki a törvényjavaslatból, hogy a hatóságoknak milyen szempontok alapján kell meghatározniuk, hogy kikkel vagy mely szervezetekkel szemben indítanak előzetes felderítést, de a tervezet szerint erre olyan esetekben is lehetőségük lesz, amiben semmi gyanús nincs. Ahol pedig felvetődik a bűncselekmény gyanúja, ott a hagyományos büntetőeljárás is megindítható.

A lap szerint jogosnak tűnhet azok felvetése, akik attól tartanak, hogy az új intézmény tág teret ad a politikai indíttatású nyomozásoknak, az államnak nem tetsző hazai és külföldi gazdálkodók kiiktatásának. Ez még akkor is igaz lehet, ha a törvényjavaslat az előkészítő eljárás során megtiltja az olyan eszközök alkalmazását, mint például a csapdaállítás vagy az álvásárlás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik