Belföld

Hamarosan szabadulhat, de nem kap nyugdíjat a legkegyetlenebb magyar sorozatgyilkos

Nem fog nyugdíjat kapni Bene László, aki arra vár, hogy napokon belül kiengedjék a szegedi Csillag börtönből – számolt be a Blikk pénteki számában. Bene 1996-ban kapott 25 évet, ekkorra a halálbüntetést már eltörölték, a tényleges életfogytiglan még nem létezett. Az akkori ítélet szerint 20 év múlva, vagyis most feltételesen szabadlábra bocsátható.  Feltételes módban, mert az ügyész megfellebbezte a bíróság keddi határozatát. Bene Donászi Aladárral 1989 és 1993 között tucatnyi rablást követett el, négy gyilkosságot bizonyítottak rájuk.

A napilap úgy tudja, amennyiben Bene elhagyhatja a börtönt, csak magára, illetve egy civil szervezet segítségére számíthat, nyugdíjat ugyanis nem fig kapni. A férfi eddig 22 évet töltött a rácsok mögött, első 10 évét magánzárkában, majd 16 hónapot dolgozott borítékragasztóként, ez azonban nem számít a nyugdíjfolyósításkor. Bene László egy korábbi interjúban elmondta: nem tervez semmit szabadulása esetére.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik